I. Balduin jeruzsálemi király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült.
Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!

I. Balduin
Jeruzsálem királya

I. Baldiun koronázása
Uralkodása	1100. december 25. – 1118. április 2.
Megkoronázása	1100. december 25.; Betlehem
Teljes neve	Baudouin de Boulogne
Született	1058 ?
Elhunyt	1118. április 2.
	el-Arīs
Elődje	Bouillon Gottfried (nem viselte a királyi címet)
Utóda	II. Balduin
Felesége	Godehilde de Toeni Arda Adelaide del Vasto
Apja	II. Eustace boulogne-i gróf
Anyja	Lotaringiai Ida

I. Balduin, vagy Boulogne-i Balduin (1058? – 1118. április 2.) volt az első keresztes hadjárat vezetőinek egyike. Ő lett Edessza első grófja és később Jeruzsálem második uralkodója és az első személy, aki ténylegesen felvette a jeruzsálemi király címet.

[szerkesztés] Fiatalkora

II. Eustace boulogne-i gróf és Lotaringiai Ida (III. Gottfried alsó-lotaringiai gróf lányának) harmadik fiaként és III. Euctace, illetve Bouillon Gottfried öccseként látta meg a napvilágot. Mint legkisebb fiú, Balduin arra volt „ítélve”, hogy az egyház köreiben fusson be karriert, de ezt 1080 körül feladta. Ezt a XII. századi történetírótól, Tyri Vilmostól tudjuk: „Fiatal korában Balduin jól képzett volt a liberális tárgyakból. Klerikus lesz, mondta, előkelő felmenői miatt sok egyházi juttatást kapott a rheimsi, cambrai-i és liège-i egyházkerületből”.^[forrás?] Ezek után Normandiában élt, ahol elvette Godehilde (vagy Godvera) de Toenit, Raoul de Conches, angolszász nemes lányát és Robert de Beaumont jegyesét. Ezután visszatért Lotaringia földjére hogy átvegye az uralmat Verdun fölött, amit addig Gottfried kormányzott.

[szerkesztés] Az első keresztes hadjárat

1096-ban Balduin elindult az első keresztes hadjáratra bátyjaival, Bouillon Gottfrieddel és III. Eustace-szal, eladva ingóságai nagy részét, hogy fizetni tudja a hadjárat rá eső részét. A felesége is elkísérte útjára. Valójában ez már a második keresztes hadjárat volt, ami a Szentföldre indult; az első, a Remete sereg, az alsóbb rétegekből verbuválódott és nagy fosztogatások kíséretébn haladt célja felé, amíg Kis-Ázsiában szét nem verték. Amikor Gottfried átvezette seregét Magyarországon, Könyves Kálmán jóindulata jeleként megvendégelte őket.

Megérkezve a bizánci területekre, görög seregekkel találták szembe magukat, akik szintén sokat szenvedtek a Remete Sereg fosztogatásai során. Balduin kiadott egy dekrétumot, amiben parancsba adta egy híd elfoglalását, hogy átjuthassanak Konstantinápolyba. Ám a város elérése után a keresztesek ismét fosztogatni kezdtek a környező területeken. A bizánci császár, I. Alexiosz Komnénosz parancsba adta, hogy adjanak túszokat egymásnak, hogy helyre állíthassák a békét. A túsz bizánci oldalról maga a császár fia, a későbbi II. János, volt, akit Balduin gondoskodására bíztak. Anna Komnéna szerint Balduin megbüntette egyik katonáját, aki rá merészelt ülni Alexiosz trónjára Konstantinápolyban.^[forrás?]

Balduin elkísérte fivéreit a kis-ázsiai Heraclea városába, ahol elvált a többi keresztes hadaktól, hogy Tankréd lovaggal Cilicia felé vonuljon. Tankréd eközben önző módon területeket foglalt magának és saját kis birodalmat épített ki keleten. Valószínűleg Balduin is hasonló álmokat dédelgetett. Távollétében felesége megbetegedett és meghalt Marashban, ami azt jelentette, hogy a férfi többé nem tarthatott igényt az asszony földjeire. Egyes történések szerint ez az esemény jelentette a fordulópontot Balduin életében és stratégiájában, mások szerint azonban ez előbb bekövetkezett.

1097 szeptemberében elhódította Tarsust Tankrédtól és saját helyőrséget állított a városba Bolougne-i Guynemer kalózflottájának segítségével. Tankréd és Balduin seregei hamarosan szembe kerültek egymással Mamistránál, de hivatalosan soha nem álltak háborúban. Miután Marashnál újra egyesítette a seregeit, Balduin elfogadta egy Bagrat nevű örmény meghívását és elindult az Eufrátesz felé ahol bevette Turbesselt.

[szerkesztés] Edessza grófja

Egy másik, Edesszai Thorostól származó meghívás során Thoros adoptálta Balduint, mint fiát és örökösét. Amikor Thorost meggyilkolták 1098 márciusában, Balduin lett Edessza első grófja. Arról azonban nem tudni semmit, hogy volt-e valami szerepe a merényletben. 1100-tól uralkodott az országon, miután elvette Ardát, I. Thoros örmény király leányát; ezután pedig nagykövetként lépett fel a keresztesek és Örményország között.

Balduin bevonulása Edesszába, 1098-ban

Ez alatt a két év alatt elhódította Samosatát és Serujt (Saroriga) a muzulmánoktól és elhárította néhány alacsonyabb rangú örmény összeesküvését 1098-ban. Antiochia ostromakor pénzt és élelmet küldött keresztes bajtársainak, de ő maga nem vett részt az ostromban. Keborgha, Moszul kormányzója, elindult Antiochia megsegítésére, de előbb megállt Edesszában, amit három hétig ostromolt, eredmény nélkül. Végül Keborghát megverték Antiochiánál és a város egy új, keresztes hercegség központja lett. Később, az év folyamán, Balduin egyesíteni tudott annyi serget, hogy bátyjával együtt megostromolja Azizt és legyőzze Fakhr al-Mulk Radwant, Aleppó urát.

1099 végén, Bohemund újdonsült antiochiai fejedelem társaságában, ellátogatott Jeruzsálembe, de 1100 januárjában visszatért Edesszába, ahonnét hamarosan Meltene ostromára indult, amit Bohemund foglalt el a muszlimoktól. A város örmény ura, Meltene-i Gábriel, pedig őt fogadta el hűbérurának.

[szerkesztés] Jeruzsálem királya

Bouillon Gottfried 1100 júliusában bekövetkezett halála után a monarchia támogatói Balduint hívták meg a trónra. Edesszát unokatestvére, Bourcqu Balduin, örökölte, ő maga pedig elindult Jeruzsálembe. Ám az úton Duqaq, Damaszkusz ura várt rá Bejrút közelében. A csatát a keresztesek nyerték és Balduin egyéb probléma nélkül elérte Jeruzsálemet az év novemberében.

A Szent Városban Balduin szemben találta magát régi ellenségével, Tankréddal, és az új patriarchával, Pisai Dagoberttel, is, aki nem tudta megvalósítani terveit, hogy a Jeruzsálemi Királyságot a pápa kezébe adja. Rögtön megérkezése után Balduin egy expedíciós sereggel elindult a déli határra az egyiptomi seregek ellen, és csak december végén tért vissza. Karácsony napján maga a patriarcha koronázta őt Jeruzsálem első királyává. Dagobert időközben feladta ellenségeskedését Balduinnal, ám megtagadta, hogy a koronázást Jeruzsálemben tartsa, ezért a ceremóniára Betlehemben került sor.

Az egyházzal folytatott harca még 1101 őszéig elhúzódott, amikor is Balduin leváltatta Dagobertet egy pápai legátussal. A harc Dagobert 1102-es elmozdításával ért véget.

[szerkesztés] Háborúk

1101-ben Balduin meghódította Arsuf és Caesarea városát, a genovai flotta segítségével. Ezért cserébe Genova kereskedői negyedeket kapott a Jeruzsálemi Királyság kikötőiben és alapíthatott egy érsekséget Caesareában. Az év szeptemberében Balduin megverte az egyiptomi seregeket a ramlahi csatában, bár Jeruzsálemben az a hír terjedt el, hogy a keresztesek elbuktak és Balduin is elesett. Tankréd már készen állt, hogy átvegye a régensséget, amikor megérkezett a győzelem híre.

1102-ben ismét csatára került sor Ramlahnál, az 1101-es keresztes hadjárat seregeinek maradékának részvételével. Olyan vezetők vettek részt a hadjáratban, mint István, Blois grófja, IX. Vilmos Aquitánia hercege és VI. (Lusignani) Hugó La Marche grófja. Ebben az időben azonban az egyiptomiak voltak sikeresebbek; és Balduin elvesztette seregei nagy részét, Blois-i Istvánt is beleértve. Ő, személy szerint, sikeresen megmenekült és lován Arsulfba vágtatott. Nem kockáztatta meg azonban, hogy a határ közelében maradjon és egyiptomi fogságba essen, ezért tovább utazott Jaffába, az angol kalóz, Finchale-i Godick segítségével, onnan pedig titokban tért vissza Jeruzsálembe. Hamarosan ismét találkozott az egyiptomiakkal a csatatéren, és ezúttal győzelmet aratott.

1103-ban Balduin sikertelenül ostromolta Akkont, mivel azt az egyiptomi flotta is támogatta. Ebben az évben kifizette a váltságdíjat Bohemund antiochiai fejedelemért, aki a Melitenénél elszenvedett veresége óta börtönben volt. Balduin többre becsülte Bohemundot, mint Tankrédot, aki ezalatt régensként kormányozta Antiochiát és emellett Galilea hercege is volt. 1104-ben azonban Balduin a genovai flotta segítségével be tudta venni Akkont. 1105-ben Balduin ismét Ramlahnál találkozott ellenfeleivel, és megint győzelmet aratott. 1109-ben a döntőbíró szerepében lépett fel a Tripolisz környéki nagy bárók között, és kényszerítette Tankrédot, hogy adja fel a városra támasztott igényeit. Nem sokkal a város eleste után megalapították az apró Tripoliszi Őrgrófságot. 1110-ben Bejrútot is a Jeruzsálemi Királyság területéhez csatolták, ismét a genovai flotta segítségének köszönhetően. Visszatérésekor, Szidónt vette be I. Sigurd norvég király közreműködésével. 1111-ben segített Tankrédnak Shaizar ostromában, majd siker nélkül ostromolták Tyrt. 1113-ban Balduin vezetett egy szövetséges sereget Toghtekinnal, Damaszkusz urával és Aksunk-ural és Moszul kormányzójával, amikor a királyság a pusztulás szélére került, Balduin segítséget kapott Antiochiából és Európai telepesektől.

1113-ban elvette Adelaide del Vastot, miután 1108-ban elhagyta örmény feleségét, Ardát, mivel arra gyanakodott, hogy az asszony hűtlen hozzá. Valószínűbb azonban, hogy politikailag már nem volt fontos számára, mivel az uralma alá már nem tartoztak örmények. Új házasságából sem született gyermeke, trónjának várományosa II. Roger szicíliai király volt, mivel ő volt Adelaide első, I. Rogerrel kötött házasságából született fia. Valójában ez bigámiának számított, hiszen Arda még mindig életben volt egy jeruzsálemi kolostorban. Ez később sok problémát okozott mind Balduinnak, mind Arnulf partriarchának, aki engedélyezte ezt.

1115-ben egy expedíciót vezetett a Jordán mellékére és megalapította Montreál várát. A helyi keresztényeket meghívta, hogy költözzenek Jeruzsálembe, így növelve a lakosságot, aminek nagy részét legyilkolták 1099-ben. 1117-ben megépítette Scandalion várát Tyr mellett, ami még mindig muszlim kézen volt.

[szerkesztés] Magánélet

Fulcher úgy ír róla, mint egy új Jozsuéról: „Népe jobb keze, a terror ellenségei számára”^[forrás?]. Tyr-i Vilmos lejegyzi hogy olyan volt mint Saul, bár ő nem ismerte személyesen Balduint, ellentétben Fulcherrel. Írásai szerint:

„Balduint nagyon magasnak mondják, és sokkal nagyobb testű, mint fivérei [...] Jellegzetes arcszíne volt, sötétbarna hajjal és szakállal. Sas-orra volt, és prominens felső ajka. Alsó álkapcsa egy kissé beesett, de nem túlságosan, hogy hiányosságnak lehessen venni. Rátermett, bátor és komoly volt, mind öltözködésében és beszédében. Mindig egy válláról lelógó mentét hordott [...] Nem volt izmos, de túlságosan gyenge sem, hanem közepes testfelépítésű. Ügyesen használta karjait, fürge volt lóháton, aktív és szorgalmas volt amikor az államérdek szólította.”^[forrás?]

„... de Balduin még magasabb, aki a bátyjától minden tekintetben különbözött. Haja sötét volt, arca borotvált, bőre fehér; kemény, szívós, rideg fajta, aki örömét lelte a pompában, mégis könnyedén viselte el a hábobús viszontagságokat.”^[1]

Magánélete nem tisztázott. Miután elhagyta Ardát, és elvette Adelaidét, homoszexualitással gyanusították, mivel nem született egyiküktől sem gyermeke, ahogy első feleségétől, Godverától sem.

Fulcher Historia Hierosolymitana című művében, melynek szerzője elkísérte Balduint Edesszába, mint káplán, és Jeruzsálemben élt uralkodása alatt, a legfontosabb forrás Balduin életéről.

[szerkesztés] Halála

1117-ben betegedett meg. Meggyőzték, hogy a betegséget a bigámia okozza, ezért rögtön vissza is küldte Adeleidét Szicíliába, az asszony nemtetszése ellenére. A király hamarosan fel is gyógyult, és 1118-ban egy hadjáratot vezetett Egyiptomba, ahol kifosztotta Farama városát, ám Chartesi Fulcher szerint hamarosan megint beteg lett:

„Egy nap sétálni ment a folyó mellett, amit a görögök Nílusnak hívnak, vagy Gihon a héberek szerint, a város közelében, jól érezve magát, barátaival. Néhány lovag meglehetősen gyakorlottan használta dárdáit, hogy halakat ejtsen el, kivontassa a partra, bevigye a városba és megegye. A király ekkor érezte kiújúlni magában a fájdalmat és elgyengülést.”^[forrás?]

A XVII. századi történész, Thomas Fuller elég szűkszavúan jegyzi, Balduin „sok halat fogott és belehalt a megevésükbe”^[forrás?].

Balduint visszaszállították Jeruzsálembe, de út közben eltávozott az élők sorából, Al-Aris városában, április 2-án. Chartesi Fulcher szerint „a frankok sírtak és a szírek és más muszlimok, akik látták őket, szintén bánkódtak”^[forrás?]. Unokatestvérét, Bourcq-i Balduint, választották utódává, ám a királyságot felajánlották III. Eustace-nak is, aki viszont nem fogadta el.