Floridsdorfi Mozdonygyár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Floridsdorfi Mozdonygyárat, németül Lokomotivfabrik Floridsdorf, rövidítve Flor, WLF (Wiener Lokomotivfabrik Floridsdorf), vagy LOFAG (Lokomotivfabrik Floridsdorf AG) 1869 szeptember 6-án az Osztrák–Magyar Monarchia harmadik mozdonygyáraként (az ÁVT mozdonygyára és a Bécsújhelyi Mozdonygyár után) alapították. Fennállása alatt típusainak sokszínűsége és minősége miatt Európa vezető mozdonygyárai között tartották számon.

Az üzem telephelye Bécs melletti (azóta Bécs egyik kerületévé vált) Floridsdorfban, az Österreichische Nordbahn és az Österreichische Nordwestbahn vonalai közötti területen volt. Az ÁVT korábbi műszaki igazgatója, Bernhard Demmer tervezte nagyméretű üzemet 1870/1871-ben emelték és a termelési és igazgatási épületeken kívül hét lakóházat is építettek, összesen 117 lakással.

A vezetőség már a gyár építése során rendelések megszerzésén fáradozott, ennek köszönhetően az első mozdonyt, a „HUMBOLDT”-ot már 1871. június 10-én átadhatták az Österreichische Nordwestbahn részére.

1881-ben tervezték és építették az első fogaskerekű mozdonyokat, a megrendelő egy magyar vasmű vasútüzeme volt. Ez a mozdony 790 mm-s keskeny nyomtávval készült. A Monarchia egyetlen Abt-rendszerű fogaskerekű mozdony–licenc tulajdonosaként az Erzbergbahn és a Bosznia–Hercegovinai vasút 750 mm nyomtávú mozdonyait is a Floridsdorfi Mozdonygyár készítette.

Miután a katonai „Eisenbahnbureau des Generalstabs” a vasútvonalak villamosításához hozzájárult, 1911-től vonali villamos mozdonyokat is gyártottak.

A kereslet az általános gazdasági helyzet következtében csökkent, így az 1873-as bécsi tőzsdekrach után csak hét mozdonyt tudtak eladni. Ennek megfelelően változott az üzem létszáma is. Rosszabb években kevesebb, mint 1 000, jobb időkben mintegy 1 500 főt foglalkoztattak. A második világháború során mintegy 8 000 ember dolgozott az üzemben.

Mivel az első világháború után számos megrendelőt elveszítettek, így az üzletpolitikájuk változtatására is kényszerültek: az Osztrák Szövetségi Vasutak számára mozdonyok nagyjavítását is elvállalták, míg 1922-től úthengerek, 1926-tól pedig stabil kazánok gyártásába kezdtek, melyet különféle ipari berendezések készítésével egészítettek ki.

1924/1925-ben a Lengyel Államvasutak részére egykori orosz tehervonati mozdonyokat építettek át normál nyomtávolságra, főjavítással egybekötötten.

A négy osztrák mozdonygyár (az ÁVT mozdonygyára Bécsben, Krauss & Co Linzben, Bécsújhelyi Mozdonygyár és a Floridsdorfi Mozdonygyár) közül csak a floridsdorfi élte túl a két világháború közötti időszakot.

A második világháború során az üzemet súlyos légitámadások érték, de a termelés végig folytatódott. Főleg a Német Birodalmi Vasút 52 sorozatú mozdonyát gyártották, melyből Németország számára több, mint 1 172, Romániának pedig 20 db készült. Ez az 52 sorozatot gyártó üzemek közül a legnagyobb darabszám! Ezután átálltak a 42 sorozatú mozdonyok készítésére; 1944. június 13-án adták át a 42,2301 pályaszámú mozdonyt. A háború alatt készült 2 115 mozdony közül az utolsó 42,2580 pályaszámmal 1945. március 9-én hagyta el a gyárat.

1945. április közepén, a bécsi harci cselekmények befejeztével a gyár nagy részét leszerelték és a Szovjetunióba szállították. A gépek mellett nyersanyagot is szállítottak el, egyes adatok szerint 800 kocsirakománynyit. Ennek ellenére október végén egy 42 sorozatú gőzmozdony „személyében” az első, a háború után készült mozdony hagyta el a gyárat. Új mozdonyok gyártása mellett a szomszédos Floridsorfi Főműhely elpusztulása miatt az ÖStB mozdonyainak fővizsálatait is az üzemben végezték.

A Szovjet Hadsereg 1946-ban a Floridsdorfi Mozdonygyárat az USzIA (Upravlenyije Szovjetszkim Imuscseszstvom v Ausztriji – az Ausztriai Szovjet Javak Igazgatósága) irányítása alá rendelték. Egyidejűleg az üzemnek az 1946. július 26-i államosítási törvény értelmében az Osztrák Köztársaság tulajdonába kellett volna kerülnie. Ennek a törvénynek azonban a szovjet megszállt területeken csak az Osztrák államszerződés tárgyalásainak 1955-ös lezárása után kerülhetett sor. Ez a késlekedés, illetve a szovjet övezetbe való tartozás vezetett a gyár hanyatlásához, majd vesztéhez.

Az USzIA-időkben csak kevés mozdony gyárottak, ehelyett többek között központi fűtési kazánokat, csörlőket és futóműveket vasúti forgódarukhoz. Csak 1953-tól tértek vissza újra a mozdonygyártáshoz. India számára először 99 db tartalékkazánt, majd 1958-ig 140 mozdonyt készítettek.

1955. augusztus 13-án a Floridsdorfi Mozdonygyárat osztrák igazgatás alá helyezték és ezzel ténylegesen is államosították az üzemet.

1955-től főleg dízelmozdonyokat gyártottak bel- és külföldre, többek között Csehszlovákiába. Ezzel egyidőben egyre kevesebb jármű készült annak köszönhetően, hogy forgóvázakat gyártottak a Henschelnek és a simmeringi Simmering-Graz-Pauker-üzemnek. 158 forgóváz készült az egyiptomi Kairo–Helwan-gyorsvasút villamos motorkocsijai számára.

1958. február 14. a Floridsdorfi Mozdonygyárat beolvasztották a Simmering-Graz-Pauker AG-ba, így megszűnt önálló üzemnek lenni.

Ugyan még egy utolsó nagy megrendelésként 50 db dízelmozdonyt szállíthatott a Bolgár Államvasutak részére, de szép lassan kiürültek a megrendelési könyvek.

Az 1969. szeptember 19-én Osztrák Szövetségi Vasutak 1042.540 pályaszámú villamos mozdonya a Floridsdorfi Mozdonygyár 6 043., a legutolsó járműve volt, mely elhagyta a gyár kapuját.

Ma az üzem már nem áll. Helyén különböző kisebb üzemek, egy barkácsáruház és a Shopping City Nord bútoráruháza áll. Az üzem utolsó emléke egy obeliszk mely üzemnek a nemzetiszocializmus áldozatául esett dolgozóira emlékeztet. Az 1980-as években az épületek lebontása előtt felmerült, hogy a még részben jó állapotú üzemcsarnokokban egy osztrák közlekedési múzeumot rendezzenek be.

[szerkesztés] Nevezetes munkatársak

• Adolph Giesl-Gieslingen: Tevékenysége a Floridsdorfi Mozdonygyárban egy hosszabb USA-beli tartózkodás miatt egy ideig szünetelt. 1938-ban visszatért és a második világháború után a gyár főkonstruktőre lett.
• Franz Jonas: A végzett nyomdász 1938-tól elszámolási hivatalnokként dolgozott a gyárban. 1951. június 22-től Bécs főpolgármestere és tartományi vezetője, majd 1965. június 1-jétől 1974. április 24-én bekövetkezett haláláig Ausztria köztársasági elnöke volt.

[szerkesztés] Irodalom

• Johann Stockklausner: Die Wiener Lokomotivfabrik Floridsdorf. Eisenbahn-Kurier Verlag GmbH Freiburg, ISBN 3-88255-561-0
• Ingrid Trummer, Alexander Stollhof (Hrsg.): "...Bei uns in der Lofag...", Erinnerungen an die Floridsdorfer Lokomotivfabrik - Wiens größter Industriebetrieb. Edition Volkshochschule, Wien 2005, ISBN 3-900799-67-9