Dekapolisz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Dekapolisz (görögül: deka, tíz; polisz, város) tíz város csoportja volt a római birodalom keleti határvidékein a Jordánia, Szíria és Palesztina területén. A tíz város csoportja hivatalosan nem szövetség vagy politikai egység, hanem sokkal inkább nyelvi, kulturális, továbbá elhelyezkedés és politikai státusz alapján alkotnak csoportot. A Dekapolisz városai a régió görög és római kultúra központjai mely máskülönben nabateus, arámi és héber. Damaszkusz kivételével a Dekapolisz összes városa a mai Jordánia területére esik, egy pedig a Jordán-folyótól nyugatra Palesztinában található (napjainkban Izrael). Minden város bizonyos fokú autonómiával és önigazgatással rendelkezett.

Tartalomjegyzék 1 A városok 2 Hellén korszak 3 A római Dekapolisz 4 Későbbi évek 5 Ásatások 6 Forrás 7 Irodalom

[szerkesztés] A városok

A Dekapolisz tradicionális tíz városának nevei a római történetírótól, az Idősebb Pliniustól származnak. (N.H. 5.16.74). Azaz:

1. Gerasza (vagy Gerasa), (Jerash)
2. Szküthopolisz (vagy Scythopolis), (Beth-Shean), az egyetlen mely a Jordán-folyótól nyugatra fekszik.
3. Hipposz (vagy Hippos), (Hippus vagy Sussita)
4. Gadara (Umm Qays)
5. Pella (Az Irbid-folyó keleti partján)
6. Philadelphia, a mai Amman, Jordánia fővárosa.
7. Dion
8. Kanatha (vagy Canatha) (Qanawat)
9. Raphana
10. Damaszkusz, a mai Szíria fővárosa. ; Damaszkusz a többitől jelentősen északabbra a többitől és ezért néha csak tiszteletbeli tagnak is gondolják.

Más források szerint akár lehetne tizennyolc, tizenkilenc görög-római várost összeszámolni a Dekapolisz részeként. Például Abilát is nagyon gyakran a csoporthoz tartozónak idézik.

[szerkesztés] Hellén korszak

Damaszkusz kivételével a Dekapolisz városok alapítása nagyjából a Hellén civilizáció korszakában történt Nagy Sándor halála, (I. e. 323) és a Coele-Szíria (szíriai-medence), benne Júdea római meghódítása (I. e. 63) között. Néhányat a Júdea fölött uralkodó Ptolemaida dinasztia idején alapítottak I. e. 198-ig. Másokat később, amikor már a Szeleukida Birodalom uralta a régiót. A városok közül néhány, például "Antiochia" vagy "Seleucia" a hivatalos nevükön (Antiochia Hippos) amely név bizonyítja Szeleukida eredetét. Ezek a városok alapításuktól görögök voltak, saját maguk modellezték a görög poliszt.

A Dekapolisz vidéke olyan terület volt, ahol két kultúra kölcsönösen hatott egymásra: a Görög gyarmatosító és a bennszülött Szemita kultúra. Ez konfliktusok forrása is volt. A görög lakosokat megdöbbentette a szemita körülmetélés gyakorlata, míg az őslakos szemitákat felháborította a homoszexualitás és más egyéb szokatlan szexuális szokások görögök általi elfogadása.

Ugyanakkor volt kulturális keveredés és kölcsönzés a Dekapolisz régióban. A városok központi szerepet játszottak a görög kultúra széterjesztésében. Némely helyi istenséget elkezdtek Zeusz néven nevezni, a görög főisten után. Időközben néhány városban a görögök elkezdték imádni ezeket a helyi "Zeusz" istenséget is a saját Zeusz Olümposz mellett. Bizonyított hogy a gyarmatosítók adaptálták a Szemita istenkultusz más isteneit is mint például főniciai istenséget és a nabateus főistent, Dushara-t is. A hellenizált nevén Dusares-ként tisztelték. A szemita istenek kultuszát a városokból előkerült pénzérmék felirataiból hitelesítették.

A hellén időkben a városok világosan és kivehetően elkülönülnek a környező tartománytól a görög kultúra gyakorlatában. Josephus megnevez közülük jó néhány idegen (nem zsidó) várost a római hódítás előtti Júdeában. A "Dekapolisz" kifejezés esetleg már a hellén korszakban is használatos volt e városokra, azonban leginkább a római hódítás I. e. 63 utáni periódussal kapcsolatos.

Pompeius római tábornok meghódította Júdeát abban az évben. A Dekapolisz városok népe felszabadítóként üdvözölte Pompeiust a térség legnagyobb részét uraló zsidó Hasmonean királyság alól. Tény, hogy évszázadokon keresztül a városok felszabadulásuknak ezt az évét tették a naptárrendszerük kezdő évszámának. Ezt a naptár rendszert Pompeius Éra-nak nevezik. Ez az az időszak, amit a történészek a régiót és a városokat "Dekapolisz" kifejezéssel azonosítanak.

[szerkesztés] A római Dekapolisz

A római uralkodók terjeszteni akarták a kultúrát a római birodalom legtávolabbi területein is mely abban az időben magába foglalta Palesztinát is. Ezért elősegítették e tíz város fejlődését bizonyos politikai autonómia engedélyezésével Róma védelmező szféráján belül. Minden város polisz-ként működött, azaz mint városállam, saját törvénykezéssel a környező térség felett. Mindegyik város saját pénz érmét vert. A tíz város sok-sok érmén felismerhető a "autonóm", "szabad", "szuverén", "szentelt" kifejezés mely céloz valamiképp a város önkormányzási státuszára.

A római kultúra erősen rányomta bélyegét mindegyik városra. Végül mindegyik újjáépült római stílusú utca hálózattal a központi cardo vagy/és decumanus körül. A rómaiak szponzoráltak és építettek számos templomot és középületet. A birodalmi kultusz, a Római császár imádata közös gyakorlat egészen Dekapolisz szerte és jellemző tulajdonság volt mely a különböző városokat összekapcsolta. A császárnak szentelt, kisebb fajta templom (neve Kalybe) egyedülálló a tartományban.

A városok szintén élvezhették az erős kereskedelmi köteléket, melyet elősegített az új római utak hálózata. Ez vezetett a mai "föderáció" vagy "szövetség" általános megállapításához. A Dekapolisz valószínűleg soha sem volt hivatalosan politikai vagy gazdasági unió, hanem sokkal inkább városállamok csoportja melyek különleges önállóságot élveztek a korai római uralom alatt.

Az Újszövetségben Máté, Márk, és Lukács evangéliumában említett Dekapolisz vidék Jézus szolgálatának helyszíne. A Dekapolisz vidék az egyike azon kevés területek közül, ahol nem a zsidók voltak többségben, bár Jézus tanításaival inkább a zsidókra fókuszált.

[szerkesztés] Későbbi évek

A "Dekapolisz" kifejezés kiment a divatból miután Traianus császár a 2. században hozzácsatolta a meghódított Arábia területét a Római birodalomhoz. Az új provincia Palesztinától keletre volt, így a Dekapolisz már nem tartozott a görög-római kultúra frontvonalába. Továbbá a városok csoportjai különböző római provinciák területére estek: Syria, Palestina Secunda és Arábia. Azonban Dekapolisz megmaradt római kelet fontos kulturális régiójának, még akkor is, ha a kifejezést már nem használták. A városok folytatták az elkülönülést, például különböztek a saját Pompeius naptárjuk használatával. A történészek és régészek gyakran beszélnek a Dekapolisz városokról és Dekapolisz régióról még akkor is ha ezen városok későbbi időszakaira hivatkoznak.

A Római és Bizánci Birodalomban a Dekapolisz régióra hatással van és fokozatosan át is veszi a kereszténységet. Néhány város fogékonyabb az új vallásra mint a többi. Pella volt a bázisa néhány legkorábbi egyházi vezetőnek (Eusebius jelenti, hogy a tizenkét apostol menekült oda, megszökvén a Nagy Zsidó Lázadás elől.) Más városokban a pogányság kitart sokáig a Bizánci érában. A végül a régió mégis teljességgel kereszténnyé válik és a városok többsége püspökök székhelyéül szolgál.

A legtöbb város megmarad a késői római és bizánci időkben. Néhányat ugyan elhagynak lakói az Omajjád Kalifátus 641-es palesztinai hódítása utáni években, de a többi város továbbra is sokáig lakott marad az Iszlám korszakában.

[szerkesztés] Ásatások

Jerash (Gerasa) és Bet She'an (Scythopolis) fennmaradt, mint város, míg Damaszkusz és Amman (Philadelphia) fontos fővárossá váltak. A huszadik század régészei beazonosították a többi város többségét is és a legtöbbjében jelentős ásatások folytak, illetve folynak jelenleg.

[szerkesztés] Forrás

• [1] Angol Wikipédia

[szerkesztés] Irodalom

• Chancey, Mark A. and Adam Porter. “The Archaeology of Roman Palestine.” Near Eastern Archaeology, Vol. 64, No. 4. December 2001. pp. 164-198.
• Epstein, Claire. “Hippos (Sussita).” The New Encyclopedia of Archaeological Excavations in the Holy Land. Vol. 2. Ed. Ephraim Stern. Jerusalem: Israel Exploration Society & Carta, 1993.
• Mare, W. Harold. "Decapolis." Eerdman's Dictionary of the Bible. Ed. David Noel Freedman. Grand Rapids, Michigan: William B. Eerdman's Publishing Company, 2000.
• Parker, S. Thomas. “The Byzantine Period: An Empire’s New Holy Land.” Near Eastern Archaeology, Vol. 62, No. 3. September 1999. pp.134-171.
• Segal, Arthur. "The 'Kalybe' Structures." Zinman Institute of Archaeology, Haifa University. Online. [2]