Római provinciák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Római Birodalom provinciái Traianus császár alatt (98-117)

A provincia (latin, többes szám: provinciae) a Római Birodalom legnagyobb Itálián kívüli területi és adminisztrációs egysége volt egészen a tetrarchia (i. sz. 296) idejéig, amikor a császárok még nagyobb adminisztratív egységeket is alkalmazni kezdtek. Provincia alatt tehát az Itálián kívül eső területeket értjük. Ezek a tartományok alárendeltek Rómának, lakói adót fizetnek az államnak.

Tartalomjegyzék

1 A provinciák felosztása kinevezés szerint
2 A Köztársaság provinciái
3 Római provinciák Kr. u. 120-ban
4 Közigazgatási reformok a 4. században

[szerkesztés] A provinciák felosztása kinevezés szerint

A provinciákat általában szenátori rangú politikusok kormányozták, többnyire volt consulok vagy praetorok. Ennek alapján volt egy-egy provincia proconsuli vagy propraetori. Egyiptom, amelyet Kleopátra halála után Augustus foglalt el, kivétellé vált: alacsonyabb státuszú, lovagrendi helytartókat kapott, talán hogy ezzel is kisebb legyen a szenátorok ambíciója a gazdag provincia irányítására.

A Római Köztársaság idején a provinciák helytartóit egy évre nevezték ki. Az év elején sorshúzással vagy kinevezéssel osztották ki a provinciákat a helytartói hivatalra várakozók közt. A problémás provinciákat rendszerint volt konzulok kapták, akik már nagy tekintéllyel és tapasztalattal rendelkeztek. A légiók elosztása szintén attól függött, milyen veszélyek fenyegették a provinciát. Például i. sz. 14-ben Lusitania nem rendelkezett állandó légióval, Germania Inferior viszont, mivel a rajnai határvidék mindig veszélyes volt, négy állandó légiót is kapott.

A helytartó-aspiránsok főleg az ilyen problémás provinciákra áhítoztak. A probléma háborút jelentett, a háború zsákmányt, rabszolgának eladható foglyokat és meggazdagodást.

Az első római provincia Sicilia volt, Kr. e. 241-től, miután a köztársaság hadai az első pun háborúban meghódították.

A provinciák száma és mérete a római belpolitika függvényében változott. A császárság idején a nagy, vagy nagyszámú sereggel ellátott provinciákat – mint például Pannonia és Moesia -kisebb provinciákra osztották. Így érték el, hogy az egyes helytartók ne tegyenek szert túl nagy hatalomra, ami esetleg már a császári rang iránt is felkelthette volna az étvágyukat.

Amikor létrejött a polgárháborúk időszakát lezáró principátus, Augustus magának tartotta fenn a jogot, hogy számos provinciában ő maga gyakorolja a katonai és adminisztratív főhatalmat. Ezt az intézményt utódai is megtartották, így a stratégiailag létfontosságú tartományok, általában a birodalom sokat támadott határainál, császári provinciák lettek. A többiek szenátori provinciák maradtak, amelyekbe a Szenátus maga nevezhetett ki helytartót.

[szerkesztés] A Köztársaság provinciái

Kr. e. 241 Sicilia, propraetori
Kr. e. 231 Corsica és Sardinia, propraetori
Kr. e. 197 Hispania Citerior és Hispania Ulterior, propraetori provinciák
Kr. e. 146 Macedonia-Achaea, propraetori provincia
Kr. e. 146 Africa proconsularis, proconsuli
Kr. e. 129 Asia, proconsuli
Kr. e. 120 Gallia Transalpina (később Gallia Narbonensis), propraetori
Kr. e. 81 Gallia Cisalpina, propraetori
Kr. e. 74 Bithynia, propraetori
Kr. e. 74 Cyrenaica és Creta, propraetori
Kr. e. 64 Cilicia és Cyprus, propraetori
Kr. e. 64 Syria, propraetori
Kr. e. 33 Illyricum, propraetori
Kr. e. 30 Aegyptus (Egyiptom), propraetori provincia, amely egy speciális rangú helytartót kapott (Praefectus aegypti)

[szerkesztés] Római provinciák Kr. u. 120-ban

[szerkesztés] Közigazgatási reformok a 4. században

Diocletianus császár radikális reformot vezetett be, létrehozva a tetrarchiaként ismert rendszert. A birodalom nyugati és keleti felét egy-egy augustus vezette, és mindkettőjüknek alárendeltek egy-egy caesart. Mind a négy hivatalnok, vagy inkább uralkodó a birodalom egy-egy negyedét kapta. Diocletianus ezen kívül bevezette a provinciák felett álló új közigazgatási egységet, a dioecesist. A birodalmat 12 dioecesis-re osztotta, amelyek mindegyikéhez több provincia is tartozott. A dioecesis élén a vicarius állt. Diocletianus császár ezzel egyidőben a provinciák számát is megnövelte, az addigi 46 provinciából 85 kisebb provinciát alakított ki.

A diocletianusi négyesfogat nem sokáig maradt fenn, hiszen a caesari hivatal hamar megszűnt, a többi reform azonban tartósnak bizonyult. I. Constantinus (Nagy Konstantin) 318-ban bevezette a provinciák fölött álló három nagyobb közigazgatási egységet (praefectura praetorio), amelyeket a praefectus praetorio vezetett. Ezek a következők voltak:

Oriens (dioecesisek: Oriens, Asia, Pontica)
Illyricum, Italia et Africa (dioecesisek: Pannonia, Thracia, Moesia, Italia, Africa)
Gallia (dioecesisek: Britannia, Gallia, Viennensis, Hispania)

A Római Birodalom térképe 395 körül. A térkép Gallia, Italia, Illyricum és Oriens pretoriánus prefektúrákat, a 15 dioecesist és a 119 új provinciát ábrázolja.

A birodalom utolsó nagy átszervezésére 395-ben, I. Theodosius császár uralkodása alatt került sor, aki a dioecesisek számát 15-re, a provinciák számát pedig 119-re növelte. Theodosius halála után a birodalom két részre, keleti és nyugati birodalomra bomlott, de ez a felosztás megmaradt, csak a praefectura praetorio körzetek száma nőtt négyre, mivel a korábbi Illyricum, Italia et Africa praefecturát a birodalomszakadás kettévágta. A két részre osztott birodalomban a praefectura praetorio egységek és a hozzájuk tartozó dioecesisek a következők voltak:

Keletrómai Birodalom
- Oriens
  - Aegyptus (6 provincia)
  - Oriens (15)
  - Pontica (13)
  - Asia (9)
  - Thracia (6)
- Illyricum
  - Macedonia (7)
  - Dacia (5)
Nyugatrómai Birodalom
- Italia et Africa
  - Pannonia (7)
  - Italia Annonaria (7)
  - Italia Suburbicaria (10)
  - Africa (6)
- Gallia
  - Britannia (4)
  - Gallia (10)
  - Septem Provinciae (7)
  - Hispania (7)