BTR–70
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! |
A BTR–70-es egy nyolckerekű páncélozott csapatszállító jármű, melyet a kései 70-es években terveztek, s főként a Varsói Szerződés országai alkalmaztak, a korai 80-as évektől kezdődően. A BTR–60-as utódjaként mutatkozott be és nagyon hasonlít a BTR–60PB-re. Megerősítették páncélzatát, újfajta abroncsokat (melyek sokkal kevésbé voltak hajlamosak a kilyukadásra) és sokkal erősebb motorokat kapott, amelyek azonban ugyanolyan sokat fogyasztottak, mint elődeik. A fegyverzet nem sokat változott.
A BTR–70-es elődjén az ajtók, a második és harmadik tengely között helyezkedtek el, a törzs mindkét oldalán, az ún. övvonal felett. A szovjetek azonban a BTR–70-esen áthelyezték az ajtókat az övvonal alá, amely a mozgó jármű elhagyása során - amelyet a szovjet katonai doktrína megkövetelt a katonáktól - megnőtt a veszélye annak, hogy a járművet elhagyó személyt behúzza a kerék a jármű alá, amely biztosan halálra zúzza.
Ahogyan az elődje, ez is teljesen kétéltű, minimális előkészületekkel. A román gyártmányú, licenszelt másolat a TAB–77-es nevet kapta, s számos átalakításon esett át, a helyi gyártást megkönnyítendő (jobb löveget és más hajtóműveket kapott).
A BTR–60 és BTR–70 leváltására tervezett BTR–80 sorozatgyártása 1986-ban kezdődött.
[szerkesztés] Harci alkalmazása és rendszeresítő államok
A BTR–70-est széleskörben vetteték be a szovjetek Afganisztán elleni inváziójában és a legtöbb kelet-európai konfliktus során.
[szerkesztés] Rendszeresítő államok
- Azerbajdzsán - 28
- Fehéroroszország - 446
- Grúzia - 98
- Kazahsztán - 45
- Kirgizisztán - 45
- Macedónia - 60
- Magyarország - 309
- Mexikó - 100
- Moldova - 20
- Nepál - 135
- Pakisztán - 169
- Oroszország - 2,000
- Szovjetunió - BTR-70-eseinek egy része az utódállamokba került.
- Ukrajna - 1,026
- Üzbegisztán - 36
- Tádzsikisztán - 2
- Türkmenisztán - 829 db BTR–60, BTR–70 és BTR–80 (nem tudni, milyen arányban)
[szerkesztés] Típusváltozatok
- BTR–70 M1978
Korai változat, 1980-ban került a nyilvánosság elé.
- BTR–70 M1986/1
Modernizált változat, tökéletesített löveggel, füstgránátvetőkkel és megerősített páncélvédelemmel.
- BTR–70H
Vegyvédelmi változat, olyan közelségi gyújtószerkezettel rendelkező tüzérségi lövedékek megsemmisítésére tervezve.
- BTR–70MSZ
Kommunikációs változat.
- BTR–70KS
Parancsnoki- és irányítóváltozat, mobil parancsnoki harcálláspontként használták.
- BREM
Műszaki mentő jármű, a torony helyén daru helyezkedik el.
Modern kerekes lövészpáncélosok és páncélozott szállító harcjárművek |
---|
4 x 4 |
BOV | BTR-40 | Bushmaster | Casspir | Mamba |
RG-12 | RG-31 Nyala | RG-32 Scout | Saxon | VAB | VBL |
6 x 6 |
AVGP | Boxer MRAV | BTR-152 | EE-11 Urutu | Fuchs | FV 603 Saracen |
Ratel | Shoet | Sisu XA-180 | VAB |
8 x 8 |
ASLAV | Boxer MRAV | BTR–60 | BTR–70 | BTR–80 | BTR–90 | BTR–94 |
BTR-4 | LAV 25 | LAV III | Patria AMV | Piranha | Stryker |
Terrex AV-81 | VBCI |