Oszk nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Oszk/oscus (Samnis?)
Beszélik:	Holt nyelv. A mai Olaszország déli területein beszélték.
Terület:	Itália
Beszélők száma:	0 (kihalt)
Helyezés a beszélők száma szerint:	—
Besorolás:	Indoeurópai nyelvcsalád → itáliai ág → oszk–umber csoport → oszk nyelv
Írás:	oszk írás
Hivatalos státusz
Hivatalos nyelv:	—
Szabályozza:	—
Nyelvkódok
ISO 639-1	—
ISO 639-2	—
SIL-kód:	—

Az oszk vagy oscus nyelv (saját elnevezése talán samnis lehetett, az oszkul beszélőket szamnitáknak – latinul samnites – nevezték) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az oszk–umber csoportba tartozó, kihalt ókori nyelv, amelyet Itália déli területein és Szicíliában beszélhettek. Kiterjedésének körvonalai bizonytalanok, mivel az sem biztos, hogy az oszk, illetve a többi, kevéssé ismert ókori itáliai nyelv valóban különálló nyelvek voltak-e, vagy csak egymáshoz és a latinhoz közel álló dialektusok. Az oszkok saját ábécét használtak, amely etruszk közvetítéssel a görögből származik, de találtak gorög és latin betűs oszk nyelvű feliratokat is. Legközelebbi rokona az umber nyelv volt.

[szerkesztés] Jellemzői

A ránk maradt írásos emlékek alapján a nyelv (akárcsak a többi itáliai rokon nyelv) a latinnal mutatott közeli rokonságot. Hangtanilag jellegzetes különbség a latinhoz képest, hogy az indoeurópai [kw]-nak az oszkban [p] felel meg (amely a görög és a kelta hangrendszerrel rokonítja): pis (vö. latin quis) „ki?”; az indoeurópai [bh] és [dh] hangoknak pedig a latin típusú [b, d] helyett az oszkban [f] található: sifei (vö. latin sibi) „saját magának”, mefio (vö. latin medius) „középső”.

Nyelvtani sajátosságai közé tartozik, akárcsak a nyugati újlatin nyelvekben, hogy a többes számot (a latin I. és II. névszóragozás -i és -ae ragjaitól eltérően) -s hozzáadásával képezték: status (vö. latin statuae, spanyol estatuas) „szobrok”, scriftas set (vö. latin scriptae sunt, spanyol son escritas) „írva vannak”.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Forrásmű

A világ nyelvei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999, p. 1122.

m·v·sz

Indoeurópai nyelvcsalád

A kereszt (†) az utód nélkül kihalt nyelveket jelöli, a csillag (*) pedig azokat, melyek mai élő nyelvek ősei, korábbi nyelvállapotai.
Indoiráni nyelvek	Óind (szanszkrit)* • asszámi • bengáli • orija • kafír • kasmíri • khovári • lahnda • nepáli • pandzsábi • szindhi • gudzsaráti • konkani • maldív • maráthi • szingaléz • bhodzspuri • magahi • maithili • hindi • urdu • pákrít† • páli† • harauti • malvi • marvari • mevati • roma • oszét • pamíri • pastu • aveszta† • horezmi† • khotáni† • szkíta† • szarmata† • alán† • szogd† • beludzs† • mázandaráni • kurd • óperzsa† • középperzsa* párthus† • pehlevi† • újperzsa (fárszi, tádzsik, dari)
Italikus nyelvek	latin* • olasz • korzikai • nápolyi • szárd • velencei • rétoromán (friuli, ladin, romans) • francia • okcitán (provanszál, aráni) • aragóniai • katalán • spanyol • ladino (zsidóspanyol) • asztúriai (bable) • gallego (galíciai) • portugál • román (moldáv, beás) • aromun (aromán) • meglenoromán • isztroromán • dalmát† • faliszkuszi† • oszk† • umber† • venét†
Szláv nyelvek	cseh • szlovák • knaani† • lengyel • poláb† • szorb (vend) • kasub • szlovinci† • szlovén • vend • horvát • bosnyák • szerb • montenegrói • bolgár • macedón • ukrán • orosz • belarusz • ruszin • óegyházi szláv†
Balti nyelvek	lett • litván • kur† • óporosz†
Kelta nyelvek	^{szigeti kelta} ír • skót gael • manx • walesi • korni • breton • pikt† • kumbriai† • ^{szárazföldi kelta} gall† • leponti† • noricumi† • galata† • keltibér†
Germán nyelvek	burgund† • gepida† • gót† • herul† • vandál† • óészaki* • dán • feröeri • izlandi • norvég (nynorsk, bokmål) • svéd • angol • óangol (angolszász)* • német • jiddis • holland • longobárd† • ószász*
Hellenisztikus nyelvek	ógörög* • újgörög • makedón†
Anatóliai nyelvek	hettita† • lúviai† • palái† • lík† • líd† • kár† • piszid† • mili†
Kisebb rokonsági csoportba nem sorolható nyelvek: albán • luzitán† • örmény • tokhár† Bizonytalan besorolású ókori balkáni nyelvek: dák† • fríg† • illír† • trák†