Zhou Enlai
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
|
||
|
Zhou Enlai (magyaros átírás: Csou En-laj, egyszerűsített kínai: 周恩来; hagyományos kínai: 周恩來; pinyin: Zhōu Ēnlái; Wade-Giles: Chou En-lai, 1898. március 5. – 1976. január 8.), a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke 1949-től haláláig és külügyminiszter 1949 és 1958 között.
Zhou Enlai vezető alakja volt a Kínai Kommunista Párt hatalomra jutásának, a KNK megalakításának, a gazdaság és társadalom átalakításának. Nemzetközi téren képzett és tehetséges diplomata volt. Országában rendkívüli népszerűségnek örvendett. A halálakor kialakult óriási méretű spontán érzelemnyilvánítás hozzájárult a kulturális forradalom lezárásához és a Mao és Teng közötti átmenet megvalósulásához.
Emlékezetes mondása volt, amikor egy külföldi újságíró az 1789-es francia forradalom értékeléséről kérdezte: „Ezt még korai lenne megmondani.”[1]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Ifjúsága
Zhou Enlai egy művelt család gyermekeként született 1898-ban (vagy 1899-ben)[2] Zhejiang tartományban. Fiatal éveit nagyrészt Huai'an-ban töltötte, Jiangsu tartományban. Tanulmányozta a kínai klasszikusokat, majd a híres tianjini középiskolában tanult. Utána a Waseda és Nippon egyetemekre járt Japánban, majd visszatért Tianjinbe a Nankai egyetemre.
[szerkesztés] Politikai tevékenységének kezdetei
A Nankai egyetemen az irodalmi szakra iratkozott be, de nem látogatta az előadásokat. Egyik fő szervezője a tianjini diákszövetségnek, amely a hadurak és az imperializmus, az egyenlőtlen szerződések elleni harcot, az ország megmentését tűzte ki céljául. Zhou a diákszövetség lapjának a szerkesztője lett. A Május 4. mozgalom tagjaként országos ismertségre tett szert. Megalapította a Tudatosság Társaságot 12 férfi és nyolc női taggal. A 15 éves Deng Yingchao, Enlai későbbi felesége, az alapító tagok egyike volt. Zhou vezető szerepet játszott a csak férfiakból álló Tianjini Diákszövetség és a Nők Hazafias Egyesülete egyesítésében.
1920 januárjában a rendőrség letartóztatta a Tudatosság Társaságának néhány tagját. Enlai vezette a tiltakozásokat, amelynek nyomán őt is letartóztatták 28 társával együtt. A bíróság azonban csak kisebb vétségeket írt számlájára és júliusban szabadlábra került. A Komintern részéről megkeresték, hogy legyen a Kínai Kommunista Párt tagja, de - bár már tanulmányozta a marxizmust - egyelőre kitért ez elől. Így Moszkva helyett Franciaországba ment egy diákcsoporttal. Távollétében Deng Yingchao vezette a Tudatosság Társaságát.
[szerkesztés] Európai évek
1920. november 7-én Zhou Enlai 196 más kínai diákkal együtt Shanghaiból Marseilles-be indult hajóval.
Franciaországban a diákoknak elvileg részmunkaidőben kellett volna dolgozniuk fizetségül tanulmányaikért, de egyre több munka fejében egyre kevesebb oktatást kaptak. Zhou Enlai a diákok egyik vezetőjeként szállt szembe a francia oktatási hatóságok korrupciójával.
1921 januárjában Edinburgh-be utazott, hogy az ottani egyetemen folytassa tanulmányait, de kiderült, hogy a következő szemeszter csak októberben kezdődik. ezért visszatért Franciaországba. Itt csatlakozott a kínai diákok egy kommunista sejtjéhez. Konspirációs okokból nem használtak tagkönyvet. Zhou Enlai később maga sem tudta megadni párttagságának pontos dátumát, csak 1922 őszét említette.
Franciaországban 2000, Belgiumban és az Egyesült Királyságban 200-200, Németországban 3-400 kínai diák dolgozott és tanult ebben az időszakban. Zhou négy évig a kommunista forradalmi mozgalom egyik fő szervezője volt a körükben. Sok párttagot Berlinen keresztül Moszkvába küldtek továbbképzésre.
[szerkesztés] Az első Egyesült Front
1924 januárjában Szun Jat-szen bejelentette a szövetség létrehozását a Kuomintang és a kommunisták között, azzal az elsődleges céllal, hogy katonailag megsemmisítsék a hadurak uralmát és egyesítsék Kínát. Márciusban létrehozták a Vampoa Katonai Akadémiát Csang Kaj-sek vezetésével tisztek képzése érdekében. A Szovjetunió jelentős mennyiségű fegyvert szálított Guangzhou kikötőjébe. A Komintern tanácsadói csatlakoztak Szun Jat-szen kíséretéhez.
Zhou ekkor érkezett vissza tapasztalt pártszervezőként Kínába, ahol kinevezték a Vampoa Katonai Akadémia politikai vezetőjének Guangzhouban[3], emellett egész Guangdong tartományban a KKP katonai kiképzési és oktatási tevékenységét irányította.
Szun Jat-szen 1925 márciusában meghalt. A Kuomintang jobbszárnya került előtérbe, amely ellenezte a szövetséget a kommunistákkal, de a szövetség egyelőre fennmaradt. Guangzhouban zavargások törtek ki, egy Chen Chiungming nevű hadúr megpróbálta átvenni a hatalmat a város felett. Ezt a puccskísérletet Zhou Enlai verte le, utána ő irányította az ún. keleti hadjáratot a hadurak ellen.[4] A harcok során elsősorban a kommunista tisztekre támaszkodott.
A sikeres hadjárat után a KKP Guangdong tartományi titkára lett, a párton belüli egyik legmagasabb posztot foglalta el. Ő lett a Vampoa hadbíróságának az elnöke is. Egy évvel később, 29 éves korában a Politikai Bizottság tagja lett és ebben a minőségében a katonai ügyeket irányította.
1925 augusztus 8-án összeházasodott Deng Yingchaoval. Gyermekük nem született, de sok „forradalmi mártír” árváját fogadták örökbe, köztük a később híressé vált Li Penget.
Szun Jat-szern halála után a Kuomintang vezetését fokozatosan - előbb egy triumvirátus élén, majd egyedül - Csang Kaj-sek vette át. Fokozatosan megpróbálta kiszorítani a kommunistákat is a kulcspozíciókból. Ehhez segítséget kapott a szovjet tanácsadóktól is, akik ebben az időben Csang Kaj-sek pártjára álltak.
[szerkesztés] Sanghajtól Jenanig
Az Északi Hadjárat (1926–1927) idején a sanghaji munkások körében tevékenykedett. 1926-ban általános sztrájkot szervezett, és megnyitotta a várost a Kuomintang számára. Amikor a Kuomintang szakított a kommunistákkal. Zhounak sikerült elmenekülnie a kibontakozó fehérterror elől.he organized a general strike in Shanghai, opening the city to the Kuomintang. 1927 júliusában részt vett egy Mao vezette tanácskozáson Zhu De, He Long, Ye Jianying, Liu Bocheng részvételével, akik később mind a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg marsalljai lettek. Itt döntöttek a nanchangi felkelés megindításáról, amit Liu és Zhou vezettek.[5]
E felkelés kudarca után Zhou Moszkvába utazott a KKP ott megtartott 6. kongresszusára ˙(1928. június-július)[6] A KB szervezési osztályának vezetője lett; szövetségese, Li Lisan vette át a propagandamunka vezetését. Zhou csak 1929-ben tért vissza Kínába.
A kínai polgárháború idején Zsou jelentős szerepet játszott a Kuomintang támadása ellenivédekezésben. Mao ideiglenes háttérbe szorulása idején (1931-34) több pozícióját is átvette.[7]
A KKP jenani éveiben Zshou aktívan síkraszállt a nemzeti egység helyreállítása és a japánellenes egységfront létrehozása érdekében. A második egységfront idején a KKP képviselője volt Csang Kaj-sek Chongqing-i kormánya mellett.
[szerkesztés] A miniszterelnöki poszton
1949-ben, a Kínai Népköztársaság, megalakulásakor Zhou miniszterelnök és egyben külügyminiszter lett. Ő vezette a kínai küldöttséget az 1954-es genfi konferencián és az 1955-ös bandungi tanácskozáson. (Erre a konferenciára utazva túlélt egy a Kuomintang által szervezett merényletet, mivel időközben repülőgépet cserélt; az eredetileg általa használni tervezett repülőgépet felrobbantották.)
Zhou mérsékelt és befolyásos vezetőnek számított az el nem kötelezett országok körében a hidegháború idején. Erősítette Kína kapcsolatait Indiával, Burmával és egy sor más ázsiai országgal. 1958-ban a külügyminsidzteri posztot átadta Chen Yinek, de a minsizterelnöki posztot haláláig megtartotta.
Miniszterelnökként nagy figyelmet fordított az ország gazdasági fejlesztésére. Ő kezdeményezte az első környezetvédelmi intézkedéseket is Kínában.
1958-ban Mao megindította a Nagy ugrás néven ismert kalandor gazdaságpolitikát azzal a céllal, hogy Kína néhány éven belül a világ vezető gazdasági hatalmai sorába emelkedjen. Zhou mint népszerű és gyakorlatias vezető, ekkor is a posztján maradt. A Nagy ugrás kudarca után Mao és szúk környezete megindította a kulturális forradalmat annak érdekében, hogy lecserélje a régi vezetői gárdát.
A kulturális forradalom tíz éves (1966-76) pusztítása során Zhou formálisan megőrizte pozícióját, de befolyását a hazai eseményekre nagyrészt elvesztette. Diplomáciai képességeit a külpolitikában hasznosította. A 70-es évek elején helyreállította az ország nyugati kapcsolatait, és fogadta a Kínába látogató Nixon amerikai elnököt 1972-ben, és aláírta vele a Sanghaji Nyilatkozatot.
Rákbetegségének felismerése után negkezdte hatásköreinek átadását Deng Xiaoping számára. A kulturális forradalom utolsó éveiben felerősödtek a személye elleni támadások, de ezek teljes kibontakozása előtt meghalt.
[szerkesztés] Halála után
Zhou halálát a négyek bandája örömmel fogadta, úgy érezték, nagy akadály távozott a teljes hatalmukhoz vezető útról. Temetésén a beszédet Deng Xiaoping mondta, aki igyekezett átvenni örökségét, de hamarosan kiszorították a hatalomból.
Népszerűségét jelzi, hogy a kulturális forradalom miatt amúgy is elégedetlen tömegek körében zavargások törtek ki, amikor a hatóságok nem engedélyezték a róla szóló nyilvános megemlékezéseket.
[szerkesztés] Hivatkozások
- ^ BBC News Website. Article About the Communist Party of China's Leadership
- ^ Wilson, Dick, The Long March, 1935, Viking Press (New York) 1971, p. 46 and Whitson, William and Huang Chen-hsia, The Chinese High Command, A History of Communist Military Politics, 1927-71, Praeger Press (New York) 1973, p. 39
- ^ Wilson, p. 13 and Whitson and Huang, p. 27
- ^ Whitson and Huang, p. 39.
- ^ Whitson, and Huang, p. 30
- ^ Whitson and Huang, p. 39-40
- ^ Whitson and Huang, p. 57-58
