Oleg Konsztantyinovics Romanov orosz herceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Oleg Konsztantyinovics herceg
Oleg Konsztantyinovics
Született:
1892. november 27. Szentpétervár; Orosz Birodalom
Meghalt:
1914. október 12. (21 évesen) Vilnius; Litvánia

Oleg Konsztantyinovics herceg (oroszul: Князь Олег Константинович Романов; Szentpétervár, 1892. november 27. – Vilnius, 1914. október 12.) orosz herceg, Konsztantyin Konsztantyinovics nagyherceg ötödik gyermeke (negyedik fia).

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Gyermekkora

Oleg Konsztantyin Konsztantyinovics nagyherceg és Jelizaveta Mavrikijevna szász-altenburgi hercgenő gyermekeként jött a világra. Bár a Romanov-család tagja volt, III. Sándor cár törvénye miatt csak a hercegi rangot viselhette a nagyhercegi helyett.

Édesapjuk kulturális életet élt, számos költeményt és színdarabot is írt. A nagyherceg azt szerette volna, ha fiai is mind költők vagy írók lesznek, de Oleg kivételével az összes fia a katonasághoz csatlakozott, hasonlóan a többi Romanov-fiúhoz. Oleg gyermekkorától kezdve érdeklődött a költészet iránt, így édesapja a katonai akadémia helyett az Alekszandr Líceumba íratta be a fiát, polgári nevelést biztosítva ezzel Olegnek. A családtagok tiltakoztak ugyan, de Konsztantyin nagyherceg hajthatatlan maradt.

[szerkesztés] Tervei

Oleg verseket és kisebb könyveket írt, később pedig hivatalos költő vagy író szeretett volna lenni. Ez nagyon tetszett az édesapjának, akinek ő volt a kedvenc fia, de a többi rokonnak már nem annyira.

Oleg feleségül akarta venni az unokatestvérét, Nagyezsda Petrovna hercegnőt, azonban az első világháború kitörése meghiúsította a terveit.

[szerkesztés] Halála

Oleg és négy fivére, Ivan, Gavril, Konsztantyin és Igor csatlakozott a hadsereghez, hogy a hazájukért harcolhassanak. Készítettek róluk több fényképet is, melyeket később képeslap formájában árulták, és a bevételeket kórházaknak adták. Oleg herceg azonban nem érte meg, hogy lássa a róla készült képeslapokat.

A herceg a háború elején, 1914. október 10-én megsebesült Kelet-Poroszországban egy roham során. Mire rájöttek, hogy milyen súlyos a sérülése, addigra Oleg vérmérgezést kapott. Vilniusba szállították, hogy sürgősségi ellátást kapjon, de már nem lehetett rajta segíteni.

Annyi ideje volt csak hátra, hogy a családja meglátogathassa, és édesapja átadhassa neki a Szent György-rend kitüntetését. Utolsó szavai ezek voltak: „Olyan boldog vagyok... Az, hogy tudják, hogy a cári család nem fél vérét ontani, majd felbátorítja a csapatokat.”^[1] Október 12-én meghalt, kérésének megfelelően Moszkva mellett, a Ruza folyó partján temették el.