Megalodus-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Megalodus-barlang térképe

A Megalodus-barlang Tata legjelentősebb barlangja, mely a Kálvária-domb ősidőktől fejtett, jura, illetve dachsteini eredetű mészkőbányájában három kürtővel nyílik a felszínre.

Tartalomjegyzék

1 Felfedezése
2 Feltárása
3 Bemutatása
4 Jövője
5 Lásd még
6 Referencia
7 Képek

[szerkesztés] Felfedezése

Felfedezése a kőbányászatnak köszönhető, mert eredeti, természetes bejáratnak nyomát sem lehetett találni. A bánya felső szintjein azonban már korábban is megfigyeltek különféle vízjáratokat, amelyek vastag kalcitkéreggel voltak „bélelve”. 1971-ben az újra elkezdett kőbányaművelés során, amikor a bányatalpat kezdték fejteni, egy robbantás után tárult fel az első, közel függőleges kürtő, amely eddig a sziklatömegben felül avenszerűen záródott. A barlang feltárása Vajna György vezetésével ekkor kezdődött és megszakítás nélkül közel kilenc évig tartott.

[szerkesztés] Feltárása

Az üregrendszer jelenleg ismert összhossza mintegy 260 m, vertikális kiterjedése a felfedező bejárathoz (147 m Af.) viszonyítva +7 m, -16 m. Fő csapásiránya 20°-200°, néhány mellékágé 40°-220°, és egy jelentős mellékfolyosóé (Bárányfelhők folyosója) 60°-240°. A „felfedező” lejárat egy közel kör keresztmetszetű, 1,1 m átmérővel függőlegesen induló feltörő örvénycsatorna. Ezen leereszkedve a barlang főágába jutunk, ahol markánsan látható a tektonikus preformáltság iránya. Innen a barlang mélypontja felé haladva változó méretű járatszelvényben jutunk el a tóig, melynek vízszintje a beszivárgó csapadékvíz függvénye. Esős időszakban néha az egész üregrendszer annyira feltöltődik, hogy a kb. 6-8 méteres vízoszlop lehetetlenné teszi a barlang bejárását. Ennek elszivárgási üteme sajnos elég lassú, hosszú hetekig is eltarthat. A tavas terem kb. 3´ 5 m-es, több irányú törésvonalak találkozási helye. Feltehetőleg itt áramlottak fel a barlangoldó vizek. Fontos elágazási pont is a tómeder, hiszen innen lehet feljutni a barlang felső szintjeire. Tovább haladva délkelet felé – ha a vízszint engedi – egy 1973 -ban kibontott kürtőn újból a felszínre lehet jutni.

A felfedező lejárat kürtőjének alján az előbbivel ellentétes irányban elindulva a járatszelvény egyre tágasabbá és magasabbá válik, egy viszonylag hosszú folyosóban találjuk magunkat, ez a Főfolyosó vagy Megaloduszos-folyosó. 1975 -ig itt volt a barlang végpontja, mert az irdatlan mennyiségű homokos-agyagos kitöltés egészen a főtéig felért. Időközben a kőfejtő egy másik pontján is kutatás alá vettünk egy függőleges forráskürtőt, amely később tágas szelvényben folytatódott, és a lejtős folyosó csapásiránya is megegyezett a Megalodus-barlang főfolyosójának irányával. Ez a szakasz eleinte a Kígyós-barlang nevet viselte, mert az egyik kavernába való bejutáskor – télen – száznál több siklót találtunk téli álomhoz hasonló állapotban. Feltehetőleg kisebb repedéseken kúszhattak le a viszonylag meleg (kb. + 11 °C) barlangi gömbfülkébe, áttelelni. A dolog zoológiai érdekességét fokozza az is, hogy a hüllők többsége a viszonylag ritkább kockás sikló (Natrix tessellata) faj képviselője volt. A feltárást tovább folytatva a viszonylag nagy távolság és az óriási mennyiségű üledék miatt erősen gépesítve – a reményeknek és a méréseknek megfelelően megtörténhetett a kézfogás a Megaloduszos-folyosó és a Kígyós-barlang összelyukasztásakor. Ekkor ez a barlangszakasz Kígyós-ág névre kereszteltetett át.

[szerkesztés] Bemutatása

A barlang fokozott védelem alá került. Ennek egyik fő oka, hogy a víz a dachsteini mészkővet – főként a Megaloduszos-folyosóban – a réteglapok mentén is oldotta, és a karsztkorrózió csodálatos ajándékaként a felső-triász (raeti) mészkő tömegesen előforduló jó megtartású Megalodusait reliefszerűen kipreparálta a főtén. Százával tanulmányozhatók itt az ökölnyi-gyerekfejnyi kagylókövületek, más ősmaradványok társaságában. Sajnos a legszebb, szinte teljesen körbeoldott Megalodus-példányt ismeretlen barbár kezek levésték. A „kagyló-domborművek” megléte két dolgot is igazol: az egyik, hogy a barlang korróziós, oldásos úton képződött a törésirányok, illetve a rétegsíkok mentén, hiszen egy eróziós üregvájás a barlangfal (-főte) síkjába csiszolta volna a kövületeket is. A másik, hogy a Megalodusok héja átkristályosodott, a beágyazó mésziszap-mátrixnál durvább szemcséjű kristályokból áll, amelyek már nehezebben esnek áldozatul a karsztkorróziónak, így a kövületek kiállnak a barlang falából, főtéjéből. Ehhez hasonló jelenség látható a Kígyós-ág főtekavernáiban is: a kőzet mikrotektonikus repedéseit utólag kitöltő kristályos kalcit is vékony taréjok formájában kipreparálódott, néhol egész „kazettás” hálózatot alkotva.

A barlang falainak tekintélyes részét beborító, 10-30 cm vastag „kalcit-paplan” is jellegzetes és egyes járatrészeken egészen meghökkentő alakzatokkal gyönyörködteti a barlang látogatóját. A „Bárányfelhők folyosója" nevű szakaszt mindenütt pöfeteggombákra, felhőkre, dunyhára stb. emlékeztető, gömbölyded formájú kalcitkéreg borítja. Ennek szerkezete is rostos jellegű, nagyjából három rétegre tagolható: a felső mállott, laza, rostos darabokra széteső, vasoxidos; a középső matt, fehér; az alsó üde, áttetsző – ez települ a kissé felpuhult alapkőzetre. A felsőbb szinteken több helyütt tanulmányozhatók a „kővirágok”, amelyek úgy jöttek létre, hogy a sugaras-rostos kalcitgumók közepe – eddig még nem teljesen tisztázott folyamatuk következtében – fellazult, rostosan kipotyogott. Emiatt az ilyen járatszakaszok olyan benyomást tesznek a szemlélőre, mintha kővé vált napraforgóvirágok borítanák a sziklafalakat. A kalcitkéreg itt-ott kisebb-nagyobb romboéderes kristályokkal bélelt üregeket rejt magában, melyek belső felületén néha irizáló aranyszínű, vékony, vasoxidos réteg csillog, fokozva a kristályüreg szépségét. Gyakori utólagos bevonat a bársonyos, kékes-fekete Mangán-tartalmú és a barnás-sárgás Vas-tartalmú, néhány tized milliméter vastagságú kiválás is. Ezek az utólagos elszíneződések biogén eredetűek, vas-, illetve mangánbaktériumok anyagcsere-termékei. A barlang egyik felső szintjének jellegzetes, képződménymentes része az ún. „Iker-gömbfülke”. Itt két, egymástól függetlenül felharapózó, csaknem szabályos, 2-3 m átmérőjű gömbfülke oldódott ki, és a kettő egy kb. 40 cm-es „ablakkal" összelyukadt. Ezek a kavernák egészen szűk forráscsatornával csatlakoznak az alattuk néhány méterre húzódó tavas teremhez.

A barlangból felszínre emelt sok köbméternyi kitöltés átvizsgálása is érdekes tanulságokat hozott. Az üledék homokos-agyagos jellegű volt, de jelentős részét az ún. „kristályhomok” tette ki. Ez valószínűleg a barlang kristálykérgéből származó, kalcitot tartalmazó, néhány tized milliméteres szemcsefrakciójú anyag. Emellett – nem is ritkán – tekintélyes méretű barit-kristálytáblák, barittörmelékek is kerültek a mintazacskókba. Ez eleinte meglepő volt, hiszen a barlang falán addig nem találtunk baritot. Nyilvánvaló tehát, hogy a barlangot üledékkel kitöltő víz hordaléka pusztította le a barlangfalra rakódott kristályrétegeket. Később aztán védett zugokban valóban előkerült a kalcitkérgen fennőtt barittáblák halmaza is. Szintúgy érdekes a barlang folyosóit több helyen „derékban” kettéválasztó „sugár-kalcit” réteg. Ez néhol álfenék jellegű, és úgy képződött, hogy egy valamikori laza kitöltés felületére (és a föléje eső fal-, illetve főteszakaszra) kristályosodott ki a nagy mésztartalmú vízből. Később aztán valamiféle újból meginduló vízáramlás az alatta levő kitöltést elmosta, elszállította, így maradtak meg a „kalcit-hidak”. A barlangban egyébként cseppkőképződmény nem fordul elő.

Meglehetősen bizonytalan a barlang képződésének kora és egyes „életszakaszainak” tagolódása. Nehezíti a dolgot az is, hogy nem könnyű analógiát találni, hiszen a legtöbb ismert hévizes barlang más típust képvisel. A Megalodus-barlang fejlődésének legvalószínűbb tagolódása Kraus Sándor (1982) elképzelése alapján:

tektonikus preformáció
üregoldás (ősmaradványok kipreparálódása)
kalcitkéreg kiválása
kalcitkéreg részleges visszaoldódása (a „sugár-kalcit” jelleg kialakulása)
baritkiválás
pleisztocén-óholocén langyos karsztvízek megjelenése
felszíni anyagbehordódás („sugár-kalcit” részleges és baritkéreg nagymértékű lemorzsolódása, üregek kitöltődése, barna-fekete bevonatok kialakulása).

[szerkesztés] Jövője

A barlang továbbkutatásra érdemes volna, de sajnos a járatok eléggé elszűkülnek, illetve a tómederben a víz miatt nehéz a lefelé haladás. A reményeket növeli néhány mérési eredmény is, így pl. a területen végzett néhány üregkutató geofizikai vizsgálat (Körmendi A. 1980). Ezek többféle elektróda-elrendezésü, fajlagos ellenállásmérő, illetve elektromágneses vizsgálatok voltak, amelyek a Kálvária-domb belsejében jelentős inhomugénitásukat mutattak ki – ezek további barlangüregek indikációiként is értelmezhetők.