Lengyel Balázs
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Lengyel Balázs (Budapest, 1918. augusztus 21. – Budapest, 2007. február 22.) műkritikus, író.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életpályája
Középiskolai éveit előbb a Werbőczy, majd a fasori Evangélikus Gimnáziumban kezdte, s a Református Gimnáziumban érettségivel fejezte be 1936-ban. 1937-ben joghallgatóként belépett az Egyetemi Körbe. Az ebből alakult Márciusi Front munkájában is részt vett. Ekkor kötött ismeretséget és barátságot: Szabó Zoltánnal, Bibó Istvánnal és másokkal. 1940-ben a budapesti egyetem jogi karán szerzett diplomát. 1942-ben ismerkedett meg Nemes Nagy Ágnessel. 1942 őszétől katonai szolgálatot teljesített, hadműveleti területen volt. 1943-ban először Becsén, azután pedig a Muraközben, mint karpaszományos szakaszvezető, hadapród őrmester teljesített szolgálatot.
1945 januárjában, a főváros bevétele után orosz katonák a nyílt utcán elfogták és Gödöllőre vitték. Miután innen Debrecenbe vitték demokratikus katonának, ott leszerelt, és állást kért Erdei Ferenctől, a belügyminisztertől. 1945-től a Belügyminisztériumban, 1947-től a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban dolgozott. 1946-1948 között az Újhold szerkesztője volt. A Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, 1949-től szabadfoglalkozású író.
1950-től alkalmi fordításokból, szerkesztésekből, ifjúsági irodalom írásából tartotta fenn magát; önálló művei, tanulmányai, esszéi, kötetei megjelenéséről szó sem lehetett. 1957-ben politikai fogoly néhány hétig. 1958-ban elvált Nemes Nagy Ágnestől, akivel azonban szellemi kapcsolata és barátsága annak haláláig megmaradt.
1962-től a Corvina szerkesztője, 1963-1981 között a Móra Könyvkiadó szerkesztője volt. 1971 áprilisában újból megnősült, második felesége Kerek Veronika volt.
Az 1970-es évek közepétől többször fölvetődött az Újhold valamilyen feltámasztása. 1976-1991 között a Móra Diákkönyvtár szerkesztője volt. 1984-ben a Jelenkor lehetőséget nyújtott Lengyel Balázsnak egy vendégszám megszerkesztésére.
[szerkesztés] Díjai
- A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1978)
- József Attila-díj (1981)
- Állami Ifjúsági Díj (1982)
- Déry Tibor-díj (1988)
- A Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1988)
- Kosztolányi Dezső-díj (1990)
- Bölöni-díj (1991)
- A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1992)
- Komlós Aladár-díj (1993)
- Széchenyi-díj (1995)
- Getz-díj (1998)
- Yad Vashem Díj (1998)
- Bátorság Érdemérem (1998)
- A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (2003)
[szerkesztés] Művei
- A mai magyar líra (tanulmány, 1948)
- A szebeni fiúk (regény, 1952)
- Ezüstgaras (regény, 1955)
- Kicsi Elik vadász lesz (ifjúsági elbeszélés, 1957)
- A sárkányvitorlás dzsunka (ifjúsági elbeszélés, 1962)
- Volt egy gólyám (ifjúsági regény, 1964)
- Hagyomány és kísérlet (válogatott tanulmányok, 1972)
- Verseskönyvről verseskönyvre (esszék, 1977)
- Közelképek (tanulmányok, 1979)
- Óperencián innen - Óperencián túl (mesék, 1985)
- Egy magatartás története (esszék, 1986)
- Zöld és arany (esszék, 1988)
- Visszatérés (esszék, tanulmányok, 1990)
- A szebeni fiúk (regény, 1994)
- Két Róma (esszék, 1995)
- Nemes Nagy Ágnes levelesládája (szerkesztette, 1995)
- A tűnékeny alma (verselemzés, 1995)
- Nemes Nagy Ágnes válogatott versei (szerkesztette, 1997)
- Két sorsforduló (esszék, 1998)
- Ki találkozik önmagával? (tanulmányok, 2001)
- Origo (tanulmányok, 2002)
[szerkesztés] Műfordításai
- Lin Yutang: Fehérek és színesek (1947)
- E. Mörike: Mozart prágai utazása (1956)
- L. Bechstein: Az icike-picike emberke (1958)
- O. Wilde: A boldog herceg (1958)
- Till Eulenspiegel kópéságai (1964)
- B. Clavel: Az éneklő fa (1970)
[szerkesztés] Forrás
- Magyar és nemzetközi Ki kicsoda? Biográf Kiadó, 1994
- http://mek.oszk.hu/00000/00019/html/index.htm