Karlomann austrasiai király
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
|
|
Pippinidák
|
Arnulfingok
|
Karolingok
|
A verduni szerződés után (843)
|
I. Karloman (751 – 771. december 4.) a frankok királya volt 768-tól 771-ben bekövetkezett haláláig. Kis Pippin, az első Karoling király és felesége, Laoni Bertrada kisebbik fia, Nagy Károly öccse volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Karlomann szerencsétlenségére a frank történelem két nagy alakja, Kis Pippin és Nagy Károly árnyékában élt és az utókor is ehhez a két személyhez viszonyítja leggyakrabban, amikor "félénk, önsajnálattal teli és hiú" személyként ábrázolják a történészek. [1] Kevés tényszerű információ maradt fenn életéről és személyiségéről, kivéve amikor élete egyes mozzanatai közösek apjával vagy bátyjával.
Három éves korában, 754. július 28-án apjával és bátyjával együtt a frankok királyává és Róma patríciusává kente fel II. István pápa, aki apja segítségét akarta biztosítani Aistulf lombárd király ellen.[2] Pippin halála után bátyjával közösen örökölte a frank birodalmat, illetve annak nyugati felét, Austrasia királyságát. Karlomann udvara Soissons-ban rendezkedett be és onnan igazgatta birtokait: Párizst és környékét, a Massif Central térségét, Languedoc, Provence, Burgundia hercegségeket, Austrasia déli részét, Elzászt és Alemanniát. Ezeket a területeket a király személyén kívül kevés szál kötötte össze, és bár bátyja, Nagy Károly királyságánál könnyebben lehetett megvédelmezni, de kevesebb jövedelme is származott belőle. [3]
A történészek megegyezenek abban, hogy Karlomann és Nagy Károly nem szerették egymást, de ennek okait nem sikerült feltárni. Elképzelhető, hogy mindkét testvér apjuk jogos örökösének tartotta magát - Károly, mint az idősebb gyermek, Karlomann, mint Pippin legitim gyermeke (ennek oka, hogy egyes vélemények szerint Károly házasságon kívül született)[4] Mindesetre amikor Pippin felosztotta birodalmát fiai között, ez már csak tovább fokozta a korábban is meglévő ellentéteket és mindketten úgy érezték, hogy apjuk megfosztotta őket jogos örökségüktől. [5]
Karlomann uralkodása rövid és gondterhes volt. A két testvér közösen uralkodott Aquitánia hercegsége felett, ahol Pippin halálát követően felkelés tört ki. Károly 769-ben sereget vezetett a hercegségbe a felkelés megfékezésére. Karlomann, saját serege élén, bátyja segítségére vonult, de Montcour-nál, Poitiers közelében összeveszett vele és otthagyta.[6] A történészek véleménye szerint Karlomann megpróbálta aláásni Károly tekintélyét és meggyengíteni hatalmát, hiszen az utóbbit jobban veszélyeztette a felkelés. Azonban Károly sikerrel verte le a lázadókat, míg Karlomann magatartása visszatetszést keltett a harcos frank nemesurak körében. [7]
A két testvér között annyira megromlott a viszony, hogy anyjuknak, Laoni Bertradanak kellett közvetíteni közöttük. Azonban Bertrada is inkább Károlyt részesítette előnybe, hiszen hátralevő éveit udvarában töltötte, Karlomannal szemben.[8]
770-ben Bertrada megpróbálta összebékíteni két fiát. A húsvétot Károllyal töltötte Liège-ben, majd meglátogatta Karlomannt, aki ekkor Seltz városában tartózkodott. A látogatás pontos célja nem ismert, elképzelhető, hogy csak a gyanúját akarta elaltatni vagy tényleg arra akarta rávenni, hogy Károllyal kibéküljön – de az év végére Károly teljesen bekerítette öccsét. Anyja ugyanis Itáliába utazott és visszafelé feleséget hozott Károlynak Desiderata személyében, aki Desiderius lombárd király lánya volt. A lombárd királyság Karlomann birtokaitól keletre feküdt és a házasság révén Károly és Desiderius szövetséget létesített. Bertrada emellett megszerezte Károlynak III. Tasziló bajor herceg támogatását is, akit még apjuk ültetett a bajor trónra. Bertrada még a pápa támogatását is megpróbálta megszerezni és rávette Desiderata-t, hogy mondjon le bizonyos területekről a pápai állam javára. II. István pápa azonban továbbra sem támogatta a baráti frank uralkodó és a pápák ellenségének tartott lombardok szövetségét.[9]
Bár Károly házassági szövetsége a frank birodalom szempontjából előnyös volt, de mindenképpen fenyegetést jelentett Karlomann személyére nézve. Mivel jelentős támogató nékül maradt, megpróbálta bátyja lépéseit ellene fordítani és felajánlotta segítségét a pápának a lombardok elleni harcban. Titkos tárgyalásokat kezdett a pápai udvar egyik prominens személyiségével, Primicerius Kristóffal, aki a lombardok ellensége volt, de utóbbinak a pozícióját jelentősen meggyengítette a frank-lombard közeledés és nemsokára Desiderius meggyilkoltatta. Karlomann helyzetét csak az mentette meg, hogy Károly váratlanul kitagadta feleségét, és Desiderius kénytelen-kelletlen szövetségre lépett Karlomannal.[10]
Karlomann 771. december 4-én váratlanul meghalt Villa de Samoussy nevű birtokán. Bár halála hirtelen volt és Károlynak kedvezett, mégis visszavezethető természetes okokra (a történészek váratlan és erős orrvérzésre gyanakodnak).[11] Halála előtt közte és bátyja között a feszültség majdnem fegyveres összecsapásban robbant ki, mindenesetre Károly életrajzírója, Einhard ennek tulajdonítja Karlomman lépéseit.[12]
A reimsi katedrálisban temették el, de a 13. században áthelyezték maradványait a párizsi Saint-Denis-i apátságba.
[szerkesztés] Családja és leszármazottai
Karlomann felesége a források szerint gyönyörű frank nemesassony, Gerberga volt. III. István pápa szerint Gerbergát, csakúgy mint Károly ágyasát, Himiltrudet, Kis Pippin válaszotta ki fia számára.[13] A házasságból két gyermek ismert:
- Pippin (770 - 774 után), Karlomann idősebbik fia és örököse[14]. Mindenesetre férje halála után Gerberga arra számított, hogy fia foglalja el a trónt és nagykorúságáig ő uralkodik, mint régens. Azonban Karlomann támogatói – unokaöccse, Adalhard, Fulrad, a Saint-Denis apátja és Warin gróf – ellene fordultak és Károlynak ajánlották fel Austrasia trónját és területeit, amit ő habozás nélkül elfogadott.[15] Gerberga ekkor elmenekült („minden ok nélkül” - Einhard szerint)[16]fiaival és Autchar gróffal Desiderius udvarában kért menedéket, aki azt követelte Hadrián pápától, hogy Karlomann fiait kenje fel a frankok királyának.[17] Gerberga menekülése és Desiderius követelése éppen az ellenkező hatást érte el, hiszen Károlynak lépnie kellett a Karlomann fiai jelentette fenyegetés ellen: bevonult Itáliába és elfoglalta a Lombard Királyságot. Desideriust családjával együtt elfogták, fejüket leborotválták és száműzetésbe kényszerítették őket. Gerberga és fiai sorsa nem ismert, de feltételezhető, hogy Desideriushoz hasonlóan kolostorokba vagy szerzetesrendekhez adták őket.[18]
- ismeretlen gyermek (? - 772 után). Létezése csak onnan ismert, hogy a korabeli források feljegyezték anyja menekülését "két fiával".[19]
Érdekes, hogy nehéz kapcsolatuk és öccse birtokainak elfoglalása ellenére Károly második törvényes fiát róla nevezte el. Ez, talán, egy nyilvános gesztus volt öccse, a fiú nagybátyja emlékére, valamint hogy elfojtson bármilyen szóbeszédet Karlomann gyermekeinek sorsával kapcsolatban. Ha így is volt, 781-ben Károly fiát átnevezte Pippinnek.[20]
[szerkesztés] Források
- Fouracre, Paul. "The Long Shadow of the Merovingians" in: Charlemagne: Empire and Society, ed. Joanna Story. Manchester University Press, 2005. ISBN 0 719 07089 9.
- Európa ezer éve: A középkor. Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2004. ISBN 963389820X
- Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy wesoldalán[1] elérhető
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Thorpe, Lewis (Translator), Two Lives of Charlemagne, p.5
- ^ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, p.44
- ^ Riche, Pierre, The Carolingians, 85
- ^ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, p.62
- ^ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, p.62
- ^ Collins, Roger, Medieval Europe
- ^ McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, p.64; Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne
- ^ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne
- ^ Davis, Raymond (Editor), The Lives of the Eighth Century Popes, 102-103 n.76; Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, 64-65; McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, pp.64-65; Collins, Roger, Early Medieval Europe, 279
- ^ McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, 65
- ^ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, p.70; "Cathwulf, Kingship, and the Royal Abbey of Saint-Denis", by Joanna Story, Speculum
- ^ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, 70
- ^ Dutton, PE, Carolingian Civilisation: A Reader, p.25
- ^ Davis, Raymond (Editor), The Lives of the Eighth Century Popes, 102 n.76
- ^ Riche, Pierre, The Carolingians, 86
- ^ Einhard, The Life of Charlemagne, in Dutton, PE, Carolingian Civilisation: A Reader, 29
- ^ Riche, Pierre, The Carolingians, 97
- ^ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, 75.
- ^ "cum duobus filiis". Annales Lobienses 771, MGH SS XIII, p. 228.
- ^ McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, 65.
