Farkas Ferenc (politikus)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
-
- Ez a cikk Farkas Ferenc politikusról szól. Farkas Ferenc zeneszerzőről szóló cikket lásd itt.
bisztrai Farkas Ferenc (Marosvásárhely, 1903. november 4. – Budapest, 1966. január 22.) banktisztviselő, politikus, Nagy Imre kormányának tagja.
Székely favágó család leszármazottja. Az elemit és a középiskola alsóbb osztályait szülővárosában, 1916-tól Budapesten folytatta, ahol 1921-ben érettségizett és itt tanult a műegyetemen. Banktisztviselőként dolgozott. Alapítója volt a Márciusi Frontnak. 1939-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója. 1938 és 1944 között a Szabad Szó szerkesztője és kiadója is volt.
1945 és 1949 között tagja volt a Parlamentnek. A Parasztpártban különböző tisztségeket töltött be, tagja volt a vezető testületeknek. Eleinte a kommunistáktól független baloldali irányvonalat képviselt és támogatott, később Erdei Ferenc politikájának támogatója lett.
1956 őszén a Hazafias Népfront tagja volt. Részt vett a Nemzeti Parasztpárt 1956. októberi újjáalakulásában. 1956. november 1-jén a Petőfi Párt főtitkára lett (formálisan 1957 májusáig), és államminiszterként, Bibó Istvánnal együtt bekerült Nagy Imre kormányába. Részt vett a többpárti, 1956. december 8-i memorandum megírásában, amelyet a moszkvai indiai nagykövetnek juttattak el. 1957 közepétől visszavonult.