Ezüst selyemmajom
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Státusz: nem veszélyeztetett
|
|||||||||||||||||||
Rendszertan | |||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
Mico argentatus (Linnaeus, 1766) |
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
|
Az ezüst selyemmajom (Mico argentatus) az emlősök (Mammalia) osztályába a főemlősök (Primates) rendjébe és a csuklyásmajomfélék (Cebidae) családjába tartozó faj.
A régebbi rendszerbesorolások még önálló családként sorolták be Callitrichidae néven. Korábban ezt a fajt is a Callithrix nembe sorolták.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Megjelenése
Kis termetú, feltűnően világos és igen karcsú testfelépítésű majom, nagyon hosszú farokkal. Testhossza 18-28 cm, farokhossza 26-38 cm, testtömege 300-400 gramm. A barna vagy fekete színű farok elüt a fehér, ezüstös vagy világosbarna színű, rövid szőrzettől. A szőrzet gyakran ezüstös árnyalatú és a faroktő irányában sötétedik. Az arc a fehér színű egyedeknél vöröses vagy fehér, a sötét színváltozatúaknál viszont barna. A fülek szőtteknek, és kiállnak a szőrzetből. A has az ezüstös színváltozatúnál fehéres, a sötétebbek esetében barnás.
[szerkesztés] Előfordulása
Az Amazonas torkolat-vidékétől délre, a folyó mentén felfelé Xingúig, a középső Madeira-szakasztól Kelet-Bolíviáig és Mato Grossóig, azonban a főfolyástól csak délkeletre él. Közeli rokona a Santarém-selyemmajom (Mico humeralifer) elterjedési területe az Amazonas középső része és a Madeira folyó torkolata között helyezkedik el.
A többi selyemmajomfajtól (Callithrix és Mico nem) elkülönült helyen él.
Az amazóniai esőerdők peremrészein, a folyópart délkeleti részének tisztásain és erdősávjaiban, Bolíviában és Mato Grossóban, de az Amazonas alsó szakaszán a zárt trópusi esőerdőkben is előfordul.
[szerkesztés] Alfajai
- Mico argentatus argentatus – szőrzete ezüstfehér, Párában, az elterjedési terület északi, Amazonashoz közeli részén fordul elő,
- Mico argentatus melanura – szőrzete barnás színű, Mato Grossóban, Rondoniában és Kelet-Bolíviában él.
[szerkesztés] Életmódja
Kisebb csoportokban él, melyek többnyire egyetlen szülőpárból és azok különböző korú utódjaiból állnak.
Legszívesebben a fákon tartózkodik, azonban a füves vidékekre is ellátogat, a facsoportok széleitől azonban nem távolodik el túlságosan. Természetes környezetében ez a kis – feltűnőnek tetsző – ezüstös majom csak nehezen fedezhető fel, mivel remekül álcázza magát a fatörzsek világos, gyakran szinte fehéres kérgén.
A csoportok az éjszakát a sűrű bozótban vagy egy fa odvában töltik, a nap legnagyobb részében pedig egyik gyümölcstermő fáról vándorolnak a másikra. A karmosmajmok többségéhez hasonlóan főként a magasabb fákon mozog. Kis mérete miatt ki tud mászni a vékonyabb ágakra is.
Egy csoport territóriuma 30-60 hektár között változhat. Ennek függvénye, hogy hány gyümölcstemő fa van benne. Táplálékuk java része fanedvekből áll. Emellett fogyaszt gyümölcsöt, illetve rovarokat, pókokat és madártojásokat is.
[szerkesztés] Szaporodása
A csoportban kizárólag egyetlen pár szaporodik. A nőstény évente egyszer, mintegy 150 napos vemhessége után egy-három utódot hoz a világra, a legjellemzőbb azonban a két utódos ikerszülés. Születés után az apa veszi át az utódok hordozását és később is csak a szoptatás idejére adja át a kicsiket az anyállatnak. Később, ahogy a kölykök fejlődnek, a csoport többi tagja (akik többnyire a kölykök idősebb testvérei) is részt vesz gondozásukban, olykor átveszik szállításukat az apaálattól, vigyáznak rájuk, játszanak velük és megtanítják őket az önálló táplálékszerzésre. Az utódok mintegy két év alatt lesznek ivarérettek.
[szerkesztés] Természetvédelmi helyzete
Jóllehet az ezüst selyemmajom csupán Amazónia déli részének egyik erősen behatárolt területén fordul elő, gyakorinak mondható. Mivel nem csak esőerdőkben él, hanem a másodlagos erdőkben és a bozótosokban is megtalálja életfeltételeit, kevésbé veszélyeztetett faj.
Fogságban ritkán tartott faj, Jelenleg Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban található, egy kisebb csoportját gondozzák ott.
[szerkesztés] Forrás
- Groves, Colin (16. November 2005). in Wilson, D. E., and Reeder, D. M. (eds): Mammal Species of the World, 3rd edition, Johns Hopkins University Press, 153. ISBN 0-801-88221-4.
- Garber, P.A. 1993 "Feeding, Ecology, and Behaviour of the Genus Saguinus"; Marmosets and Tamarins: Systematics, Behaviour, and Ecology. ed Anthony B. Rylands. Oxford University Press.
- Grzimek, Bernhard Grzimek's Encyclopedia of Mammals. McGraw-Hill, 2th edition, 1989, vol. II. ISBN 0079095089