Céh
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A céhek elsősorban iparosok vagy kereskedők önkéntes társulásai, amelyek az európai városokban a középkorban jöttek létre és a 19. századig léteztek.
[szerkesztés] A céhek kialakulása, szervezete
Létrejöttüket a városok polgárságának kiváltságai segítették. Szervezetük hierarchikus volt. Tagjaik között megkülönböztették a mestereket, a legényeket és az inasokat; a céh élén állott az céhmester, s rajta kívül még néhány mester és egy vagy két öreglegény ült a céh elöljáróságában.
Az iparűzés szabadságát saját érdekeiknek megfelelően korlátozták. Kimondták, hogy csak azon mesterek űzhetnek valamely ipari foglalkozást, kereskedelmi tevékenységet, akik a céh tagjai közé tartoznak. Szigorúan korlátozták a céhhez tartozó mesterek létszámát, csak jó hírű mester, kereskedő kerülhetett a céh tagjainak sorába, aki a szakmájában való jártasságát megfelelő mestermunkával bizonyította. Szigorúak voltak a kiképzés, az inaskodás, legénykedés, vándorlás, próbaidő szabályai. A mesterré válás feltétele egy mestermunka elkészítése volt. A céhek védték saját üzleti érdekeiket és iparkodtak foglalkozásuk tökéletesítésére, a legényeknek ezért általában előírták, hogy vándorlegényként külországokban is gyakorlatot szerezzenek. Alkalmanként meghatározták, hogy egy-egy céh tagjai mely vidékek számára dolgozhatnak és megszabták az egyes készítmények árát és minőségét.
A céhek által évszázadok alatt kialakított szabályrendszerek az alapjai az ipari és kereskedelmi kamarák tevékenységének, a védjegy és a szabadalom védelmének.
[szerkesztés] Céhek Magyarországon
A legrégibb magyar céhlevél 1307-ben kelt, de azért céhek már a 13. században is voltak Magyarországon. Nagy Lajos 1376-ban szabályozta és kötelezővé tette a céhrendszert. Később III. Károly, majd Mária Terézia, aztán II. József és végül legutoljára 1804-ben I. Ferenc reformálta meg a céheket. A céheket 1872-ben számolták fel, átalakítva azokat ipartestületekké. Ezeknek az ipartestületeknek az utódai korunkban a különböző kamarák.
