Brunetto Latini
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Brunetto Latini (Firenze, 1220 körül - Firenze, 1294?) olasz költő, író
Dante mestere volt. Apja, Bonaccorso firenzei közjegyző, pártállására guelf, azaz pápapárti. 1260-ban Firenze követeként X. Alfonz királynál járt Spanyolországban, ahonnan azonban a szeptember 4.-i ghibellin győzelem miatt nem térhetett haza, hanem Franciaországban bújdosott a Bar-Sur-l'Aube-ban és Párizsban, az 1266-os beneventói guelf győzelemig. Hat éves emigráció után tűnt fel Toscanában ismét, Anjou Károly vikáriusának protonotáriusaként, majd Pisából került egészen haza, Firenzébe, ahol 1273-ban a városi hivatalok főnöke, 1275-ben a bírák és jegyzők céhének feje, 1280-ban a guelfek és a ghibellinek békeszerződésének egyik kezese lett. 1284-ben két barátjával, Guido Cavalcantival és Dino Compagnival Firenze főtanácsának tagja, 1287-ben a priorok egyike lett.
Minden politikai, közéleti és írói szereplésének summája az, ő volt Firenze közgondolkodásának, szokásainak és életformájának első tudatos pallérozója, amint erre krónikájában Giovanni Villani utal. Kortársai közti hatalmas tekintélyét elsősorban mindentudó hírének köszönhette. A Favolello (Mesécske) című, Rustico di Filippónak küldött két rövid, a barátságról szóló elbeszélő költeményén kívül minden munkáját a civilizátori ambíció vezérelte, mélyen hitt a kimondott és leírt szó nevelő hatásában. Cicerót tekintette példaképének. Lefordította három beszédét is, s a fordításban megkísérelte a szakítást a középkorias artes dictandi ritmizáló szerkezeteivel. Rettorica (A retorika) című munkája is fordítás, Cicero De investione című iratának első 17 fejezetét fordította le olasz nyelvre, s a hozzáfűzött értekezésekben a szónoklattanról értekezett. Komoly tudásanyagát rendszerezte a Franciaországban, prózában írott Li livres dou Trésor-ban (Kincses könyv) és a verses olasz Tesoretto-ban (Kincsecske). Francia nyelvű műve három részből áll: az elsőben teológiai, anatómiai, földrajzi, állattani, csillagászati , történelmi ismeretanyag olvasható, a másodikban Arisztotelész Nikomakhoszi etika-jából fordít és kommentál részleteket, a harmadikban Arisztotelész Poétika-ját értelmezi, egyben aktualizálja, szembeállítva az általa nagyobbra becsült olasz államrendet az alacsonyabbnak tartott francia monarchiával. Olasz nyelvű fő művét eredetileg Tesoro címmel látta el, később azért lett belőle kicsinyítve Tesoretto, , hogy megkülönböztessék a prózai Livres dou Trésor olasz nyelvű, s olykor verses fordításaitól, amelyek címe szintén Tesoro volt. A munka 2944 rímes settenarióból áll. Bevezetése a költő életének sorsfordító mozzanatát adja elő: hazaindulását Spanyolországból, amelyből mégsem lehetett hazatérés, mivel útközben értesült a guelfek vereségéről. Ezen elbúsulva úgy ment tovább, hogy azon vette magát észre:
- a főútról letértem,
- sötét erdőbe értem.
Ebben már maga az Isteni Színjáték szólal meg, amelyet Dante -mesterére emlékezve- pont e szavakkal kezd el. Ezután az erények birodalmába jut, ahol a különféle tulajdonságok allegóriái oktatják ki a jó erkölcsről.
Brunetto Latini sosem tartott fenn iskolát, a fiatal Dante ismerte meg őt, de csupán úgy tekintette mesterének, ahogy Latini Cicerot. Hatása nem csupán az Isteni Színjáték intonációján és felépítésén érezhető, hanem legközvetlenebbül a Pokol XV. énekében, ahol „a teljes férfikorba még el sem ért” s „szertebolygva eltévedt” költő egyszer csak Latinivel találkozik, aki szodómia vétke miatt jutott pokolra. Brinetto Dantét fiának szólítja, ő meg Brunettót mesterének. Brunetto így búcsúzik Dantétől: „vedd gondjaidba Kincsemet” (vagyis a Trésor-t).
[szerkesztés] Források
Világirodalmi kisenciklopédia I-II (Budapest, 1976) ISBN 963 280 286 4
