Tiszaeszlári per

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A tiszaeszlári per vagy tiszaeszlári vérvád az 1882-1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per, és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A vérvád, amelyben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.

Az 1882-ben a falubeli zsidók és számos társuk ellen megindult eljárás, majd az 1883-ban lezajlott, a koncepciós perek vonásait magán viselő per – amelyben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a zsidók védelmét – végül a vádlottak felmentésével végződött.

Tartalomjegyzék 1 A vád eredete 2 Scharf Móric vallomása 3 Az antiszemitizmus felerősödése 4 A tiszadadai holttest 5 Vádemelés 6 A holttest exhumálása 7 A per 8 A per utóhatásai 9 A per nemzetközi visszhangja 10 Lásd még 11 Jegyzetek és források 11.1 Jegyzetek 11.2 Források 12 Feldolgozások 13 Egyéb

[szerkesztés] A vád eredete

1882. április 1-jén délben Solymosi Eszter, egy fiatal keresztény szolgálólány, akit édesanyja festékért küldött a falusi boltba, hazafelé menet eltűnt. Aznap volt a pészahot megelőző szombat (Sabbat Hagadol) ünnepe, amikor a falusi és a környékbeli zsidók a kántor- és metszőválasztásra messziről érkezett vendégekkel együtt a tiszaeszlári zsinagógában gyűltek össze. Az eredménytelen keresés után elterjedt a szóbeszéd, hogy Esztert megölték a zsidók.^[1] Édesanyja, Solymosi Jánosné feljelentést is tett ellenük április 3-án Farkas Gábor községi bírónál, majd április 4-én Jármy Jenő tiszalöki főszolgabírónál, de a hatóságok csak a lány országos körözését rendelték el.^[2]

Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én Solymosiné erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen; a nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását, de a gyermek szavain kívül nem talált közvetlen bizonyítékot. Feljegyezte, hogy friss ásás nyomait látta a zsinagóga közelében, és hogy a falubeliek vallomása szerint Eszter eltűnése napján késő estig világosság és jövés-menés volt a zsinagógában, amire máskor nem volt példa.^[3]

[szerkesztés] Scharf Móric vallomása

Bary 19-én este Recsky András csendbiztossal a nyíregyházi ügyészségre küldte Scharf Móricot; velük tartott Péczely Kálmán törvényszéki írnok is. Éjszakára megszálltak Recsky nagyfalui lakásán. Hogy mi történt, nem derült ki egyértelműen, de másnap Móric beismerő vallomást tett. (Később a védelem azt állította, hogy Recsky és a korábban szerelemféltésből elkövetett gyilkosságért már börtönbe zárt Péczely tanította be a fenyegetéssel és veréssel kényszerített fiúnak a vallomást; felnőttkori visszaemlékezésében maga Móric is megerősítette ezt.^[4])

Vallomása szerint apja a szombat reggeli istentisztelet után behívta az arra járó Esztert, hogy segítsen levenni a gyertyatartókat (ami a zsidóknak szombaton tilos volt). Ezután egy Hermann Wollner nevű zsidó vándorkoldus, aki a házukban kapott szállást, a zsinagógába vitte a lányt, ahol a három ott tartózkodó sakter, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon elvágta a nyakát, és a vérét egy edénybe gyűjtötték. Ezután a holttestet újra felöltöztették, és a nyakát rongyba bugyolálták Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében. Móric – vallomása szerint – mindezt a kulcslyukon keresztül látta. A későbbi helyszíni szemlék során bizonyítást nyert, hogy a zsinagóga kulcslyukán semmilyen eseményt nem lehetett volna ilyen pontossággal nyomon követni.

Recsky ezután üzent Barynak, aki még aznap éjjel Nagyfalura utazott. Móric megismételte előtte a vallomását, melynek alapján tizenkét zsidót letartóztattak. Recsky átvizsgáltatta a zsinagóga és a sírok környékét, de nem találta nyomát a holttestnek. Móricot gyanúsítottból koronatanúvá minősítették, és szülei előzetes letartóztatása miatt gyámság alá helyezték.

[szerkesztés] Az antiszemitizmus felerősödése

Az antiszemita érzelműek hamar meglátták a lehetőséget az esetben. Már május 20-án, Scharf Móric vallomástétele előtt megjelent a Magyar Állam c. lapban Adamovics József tiszaeszlári plébános levele, amelyben felelevenítette a korábbi vérvádeseteket, és felfestette a Solymosi Esztert rituálisan feláldozó zsidók képét. A magyar antiszemitizmus vezéralakjai, Ónody Géza és Istóczy Győző pár nap múlva a parlamentben is megismételték a vádakat, és a Tiszaeszláron megvádoltakat az egész zsidósággal azonosították. Ónody tiszaeszlári birtokosként a nyomozásban is résztvett. A vádak gyorsan terjedtek, annak ellenére, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök július 1-jén utasította a rendőrséget az antiszemita röplapok lefoglalására. Hatásukra zavargások törtek ki számos helységben, többek között Nagyszombatban, Pozsonyszentgyörgyön, Szenicén és Pápán. A lassan vérvádspecialistává avanzsáló Ónody megkezdte egy, a vérvádakkal és a tiszaeszlári esettel foglalkozó könyv kidolgozását.^[5]

[szerkesztés] A tiszadadai holttest

Június 18-án tutajosok egy fiatal nő holttestét találták meg a Tisza partján, Tiszadada közelében. A halott Solymosi Eszter ruháit viselte, és a helyi orvos 14 évesnek becsülte; a nyaka sértetlen volt. A rögtönzött halottszemlén a tömegből kiszólított falubeliek a holttestben Solymosi Esztert ismerték fel, édesanyja és annak húga, Solymosi Gáborné azonban tagadták, hogy Eszter lenne a halott. A másnapi halottszemlén már senki nem ismerte fel a testet. A három környékbeli szakértőből álló rögtönzött orvosi bizottság megállapította, hogy a halott 18-20 éves volt, és 8-10 napja hunyt el. A tetemet ezután eltemették.

(Később számos szabálytalanságot vetettek Bary aljegyző szemére, amelyek bírálói szerint az elfogultságát bizonyították: nem idézte fő tanúját, Scharf Móricot a halottszemlére, sem a boltost, aki utoljára látta Esztert élve; nem vette pontosan jegyzőkönyvbe az első nap a holttestet Eszterrel azonosítók szavait; nem részletezte, milyen állapotban volt a holttest; nem vizsgáltatta meg azt a pontot, ahol Eszter különös ismertetőjele, egy fél évvel korábbi tehéntaposás nyoma található, sőt hozzájárult, hogy súrolókefével tisztítsák le a testet, ami eltüntethette a nyomot. ^[6] Azzal is megvádolták, hogy szándékosan manipulálta a második napi szemle menetét: a zsinagóga szomszédságában tartotta, és előítéleteinek megfelelően válogatta meg, kit engedjenek a halotthoz.^[7])

Bary azt feltételezte, hogy a zsidók egy másik nő holttestét öltöztették Eszter ruháiba, s felmentésük érdekében megszervezték a már nem egyértelműen felismerhető halottnak a hatóságok kezére juttatását. Utasítására letartóztatták a testet megtaláló tutajosokat; a védelem szerint napokon át tartó vallatással, fenyegetésekkel és veréssel kettejükből, Matej Ignácból és Herskó Dávidból beismerő vallomást csikartak ki, mely szerint pénzért vállalták a tetem beöltöztetését és leszállítását. Vallomásuk alapján letartóztattak egy újabb tutajost, Smilovics Jankelt; hatnapos „megdolgozás” után ő is valott, eszerint két tiszaeszlári zsidó, Grósz Márton és Klein Ignác adta nekik a holttestet. A további vallatás nem járt eredménnyel^[forrás?].

[szerkesztés] Vádemelés

Tizenöt személy ellen indítottak eljárást, helyezték őket előzetes letartóztatásba, majd nyújtotta be ellenük egy év múltán a Királyi Ügyészség mint vádhatóság 1883. április 14-én a vádiratot a Nyíregyházi Törvényszékre. Schwarz Salamont, Buxbaum Ábrahámot, Braun Lipótot és Wollner Hermannt gyilkossággal, Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Braun Ábrahámot, Lusztig Sámuelt, Weiszstein Lázárt és Taub Emmánuelt gyilkosságban való bűnrészességgel, Vogel An­zelmet, Smilovits Jakabot, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignácot pedig bűnpártolással és a holttest elrejtésével vádolták. Matej Ignácot, aki a gyanúsítottak közül egyedül nem volt zsidó, az eljárás folyamán tanúvá minősítették.^[8]

[szerkesztés] A holttest exhumálása

1882. szeptember közepén a védők indítványára a holttestet exhumálták és felboncolták a budapesti egyetem kirendelt tanárai: Scheuthauer, Belley és Mihalkovics professzor. Az előbbi, vidéki orvosokból álló bizottság véleményét tudománytalannak és valótlannak minősítették, ezt a véleményüket később a törvényszéki tárgyaláson is megerősítették. A szakértő tanárok a holttestet már felbomlott állapotban találták, így számos tényt nem tudtak tisztázni, azt viszont megállapították, hogy a holttest nyaka ép, így a nyakelvágás mint a halál oka kizárható. A bíróság ítéletének indoklása szerint a megtalált holttest azonossága Solymosi Eszterrel kétséges volt, ezért nem fogadta el azt bizonyítéknak a vádlottak felmentéséhez.

[szerkesztés] A per

A megvádoltak védelmét Eötvös Károly képviselő és ügyvéd vállalta el, szembeszállva saját pártja, a Függetlenségi Párt ellenzésével. Védőtársaival, Funták Sándorral, Friedmann Bernáttal és Székely Miksával együtt minden mozzanatában feltárta az ügyet, így a koholt vádak szövevényével szembe tudták szegezni a valóság részleteit^[forrás?]. A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán 1883. június 20-tól augusztus 3-ig lefolytatott végtárgyalásán az ügyészi feladatokat Szeyffert Ede királyi főügyészhelyettes látta el, aki július 27-i vádbeszédében maga is a vádlottak felmentését indítványozta. Eötvös híres, hétórás védőbeszéde július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta a megvádolt zsidók felmentését. A fellebbezés után a jogerős felmentő ítéletet 1884. május 10-én hozták meg.^[9]

[szerkesztés] A per utóhatásai

Tiszaeszláron ma is vannak, akik azt hiszik, hogy a zsidók ölték meg Solymosi Esztert.^[10][11][12] A történet részévé vált a környék mondavilágának, egyes változataiban a nyaka elvágása helyett az éppen épülő zsinagógába falazzák be a lányt.^[13]

Solymosi Eszter síremlékét, melyet egy, a megvádolt zsidók bűnösségében ma is hívő spanyolországi magyar házaspár állíttatott, 2003. szeptember 11-én Csurka István pártelnök és több száz MIÉP-es, a per százhuszadik évfordulójára emlékezve, megkoszorúzta.

[szerkesztés] A per nemzetközi visszhangja

A tiszaeszlári vérvádper Európa-szerte példátlan felháborodást keltett, nem csupán a zsidóság körében. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teológusai is elítélték a pert, amelyet középkori, sőt ókori babonák maradványának neveztek. Közéjük tartozott Hermann L. Strack, a berlini egyetem protestáns hebraistája. Maga Kossuth Lajos is szót emelt Torinóból, s tiltakozásában középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád-ügyet.

[szerkesztés] Lásd még

• Dreyfus-per

[szerkesztés] Jegyzetek és források

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Források

• Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve tart és még sincs vége (Révai Kiadó, 1904)
• Sándor Iván: A vizsgálat iratai (Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről) (Kronika Nova Kiadó, 2004)]
• A tiszaeszlári vérvád a Zsidó Lexikonban: 1, 2, 3
• Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon, 1875-1890] (részlet)
• Kövér György: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán, Századvég 31.
• Mikszáth Kálmán (Scarron) tudósításai a per tárgyalásáról a Pesti Hírlapban ([2])
• Bary József: A tiszaeszlári bűnper (Gede Testvérek)

[szerkesztés] Feldolgozások

• Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter (Magyarország, folytatásokban, 1931)
• Verzió (film, 1979) (Beszélgetés Erdély Miklós rendezővel)
• Tutajosok (film, rendezte Elek Judit, 1989)

[szerkesztés] Egyéb

• A vérvád a Jewish Encyclopediában
• Karsai László: Bary József vizsgálóbíró emlékiratainak sorsa 1, Élet és Irodalom, 48. évfolyam 5. szám.
• A világhírű tiszaeszlári gyilkosság és bűnper 1882-1883 – Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története
• Hatvanmillió forint volt az ítélet ára? [3]
• Ellenkoszorúzás Tiszaeszláron, Magyar Hírlap, 2003. november 12.
• A Magyar Nemzeti Arcvonal „Solymosi Eszter Emléknapja”, 2007. április 1. (videó)