Frida Kahlo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Frida Kahlo (er.: Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón, Coyoacán, Mexikóváros, 1907. július 6. – 1954. július 13.) egyéni hangú mexikói festőművész, közéleti szereplő, a 20. századi Mexikó emblematikus alakja.

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Művészete 3 Híres képei 4 Forrás 5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Frida Kahlo (bár születési évét a mexikói forradalom tiszteletére 1910-ben jelölte meg) 1907-ben született Mexikóváros külvárosában, Coyoacánban, a Kék Házban. Apai nagyszülei Magyarországról települtek át Németországba, és Frida apja, Guillermo (Wilhelm) Kahlo fényképész innen érkezett Mexikóba, ahol első felesége halála után feleségül vette a spanyol-indián származású Matilde Calderón y Gonzálezt. Négy lányuk született, Frida volt a harmadik.

Frida Kahlo hat évesen gyermekbénulásban betegedett meg, s jobb lába deformálódott. Ezt leplezendő fiatal lányként előszeretettel öltözött férfiruhába, majd hosszú mexikói szoknyákba. A tehuana népviselet egész életében kedvenc öltözéke maradt. A család szűkösen élt, ezért a lányoknak már korán dolgozniuk kellett. Ennek ellenére Frida alapfokú iskolája elvégzése után az ország egyik legjobb középfokú intézményében tanulhatott, s orvosnak készült. Ekkor került kapcsolatba a mexikói baloldal több jövendő vezetőjével.

1925. szeptember 17-én egy villamos ütközött azzal a busszal, amelyen Frida utazott, s ő egész életére kiható sérüléseket szenvedett. Csak sokára derült ki súlyos gerincsérülése, s hónapokra gipszfűzőbe zárták. Az unalom és a fájdalom elől menekülve kezdett festeni. Egy tükörben nézhette magát, így festette első önarcképét. Lefestette barátai, rokonai portréját is.

1927 végén már aránylag normális életet tudott élni, és 1928-ban csatlakozott az önálló mexikói kultúra megteremtését célul kitűző művészek csoportjához. Ekkor ismerkedett meg a nála huszonegy évvel idősebb Diego Riverával, a neves festővel, akihez 1929. augusztus 21-én ment férjhez. Férje hatására erősödött meg benne az elhatározás, hogy végleg a festészetet válassza.

1930-tól 1933 végéig a házaspár az Egyesült Államokban élt, ahol Rivera több épületet díszített faliképeivel. Hamarosan a társasági élet ismert és kedvelt alakjai lettek. Frida, annak ellenére, hogy az orvosok szerint a balesete miatt nem képes gyermeket kihordani, mégis vállalta a kockázatot, de terhessége vetéléssel végződött. Életének ezt a momentumát örökítette meg a Henry Ford Kórház vagy A repülő ágy című képén. Ezután jó néhány abortuszon esett át. Egyre jobban gyötörte a honvágy is, hiszen Amerikát nyomasztónak érezte, bár technikai fejlettsége lenyűgözte.

Visszatérésük után Rivera, akinek eddig is rendszeresen voltak házasságon kívüli kapcsolatai, Frida húgával, Cristinával kezdett viszonyt. Frida ezentúl nem érezte magára nézve kötelezőnek a házastársi hűséget, s nyílt viszonyt folytatott jó néhány ismert és kevésbé ismert férfival és nővel. Szeretői között ott találhatjuk Lev Trockijt is, akinek a Rivera házaspár kérésére adtak menedékjogot Mexikóban. Neki ajánlotta egyik legszebb, legragyogóbb önarcképét, a Függönyök között címűt.

Mivel Frida elsősorban magának festett, meglepte, hogy mások is érdeklődnek festményei iránt. 1937-ben több festővel együtt egy mexikói kiállításon mutatta be műveit, majd a következő évben New Yorkban nagy sikerű önálló kiállítása volt. Sok képet adott el és sok megrendelést kapott. Gyűjtői között ott volt a híres színész, Edward G. Robinson is. A sikeren felbuzdulva 1939 tavaszán Párizsban is megnyílt a kiállítása, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Frida nem kedvelte a szürrealista művészeket, és nyomasztónak találta Európát. De ő volt az első latin-amerikai festő, akitől képet vásárolt a Louvre (The Frame). Még ebben az évben Rivera kezdeményezésére elváltak, de a következő évben újra összeházasodtak. Ekkor Kahlo már neves, független művész volt, de férjéhez élete végéig mély érzelem kötötte, meg nem született gyermeke helyett iránta táplált anyai érzelmeket.

A II. világháború éveiben egyre aktívabb lett, tanított, tagja lett a mexikói kultúrát támogató testületnek, részt vett a szürrealisták nemzetközi kiállításán. De gerince egyre jobban fájt, újra acélfűzőt kellett viselnie, majd 1946-ban New Yorkban megműtötték. A műtét nem segített állapotán, súlyos depresszió gyötörte. Fel kellett hagynia a tanítással, de a politizálással nem: 1948-ban belépett a Mexikói Kommunista Pártba. 1950-ben hét operációt végeztek a gerincén, ettől kezdve tolószékbe kényszerült, és állandó fájdalomcsillapításra szorult. Ez képein is meglátszik: a korábbi finom ecsetkezelés, pontos kimunkálás helyett vastag festékréteg, pontatlan ecsetvonások jellemzik utolsó munkáit.

1953-ban amputálták jobb lábát, és nem hagyhatta el az ágyát. Ez nem akadályozta meg abban, hogy elmenjen első önálló mexikói kiállítására: mindenki legnagyobb meglepetésére ágyában fekve, díszes tehuana ruhában jelent meg a megnyitón. 1954 nyarán tüdőgyulladást kapott, ennek ellenére július 2-án részt vett egy tüntetésen, amelyen az USA guatemalai beavatkozása ellen léptek fel. Az állapota egyre romlott, és július 12-éről 13-ára virradó éjjel meghalt. Bár az orvosok tüdőembóliát állapítottak meg, naplója néhány bejegyzése miatt nem zárható ki az öngyilkosság sem.

A Kék Házat, ahol született, és ahol 1941 óta élt és meghalt, Diego Rivera a mexikói államnak adta. Itt nyílt meg 1958-ban a Frida Kahlo Múzeum.

Életéből Frida címmel forgattak filmet Salma Hayek főszereplésével.

[szerkesztés] Művészete

Bár az első képei, portréi az európai festészet hagyományait követik, Kahlo későbbi művészetére, színvilágára, jelképrendszerére a mexikói művészet, a hagyományok és a prekolumbián kultúra hatott igen erősen (Diego Riverának jelentős gyűjteménye volt prekolumbián művészeti tárgyakból). Sokan Kahlót szürrealistának tekintik, de ez nem egyértelmű. Míg a szürrealisták az álmok homályos értelmű jelképeit használták festményeiken, s olykor teljesen elszakadtak a valóságtól, Kahlo szimbólumai általában könnyen megfejthetők, s utalnak a művész életének azon szakaszára, amelyben a mű született. Kahlo szinte valamennyi festménye önéletrajzi ihletésű.

Sok önarcképet festett, s ezt magányosságával magyarázta. Az arca maszkszerű, szinte semmiféle érzelem nem tükröződik rajta, az arcot körülvevő, jelképes értelmet hordozó tárgyak, állatok, a háttérben látszódó táj árulja el a kép igazi mondanivalóját, a művész pillanatnyi lelkiállapotát. Ő volt az első festő(nő), aki leplezetlenül ábrázolta a női testet, a szexualitást, és olyan élményeket, amelyeket csak a nők élhetnek át. A Henry Ford Kórház című kép az első, amely nyíltan szól a vetélésről, s ezt olyan formában, amely a fogadalmi képekről, a mexikói naiv művészek által készített vallásos tartalmú retablókról ismerős, de a szentek helyét más jelképek foglalták el. A fogadalmi táblákról vette át a szövegek feltüntetésének szokását is. Bár Kahlo egyházellenes volt (többek között helyeselte a templomok bezárását), sok szimbólumot használt a vallás jelképei közül. A törött gerinc című képén a fájdalom jelképei a testébe szúrt szögek, s feltűnik a fehér lepel is, amely Krisztus halotti leplére utal.

Az ősi azték mitológia is forrásául szolgált dualista szemléletével, hiszen ott állandó küzdelem folyik a napisten és az éjszaka istene között. Kahlo sok festményén felismerhető ez a kettős szemléletmód. A remény fája, Tarts ki! című képén a műtéttől legyengült Frida a nappalhoz, míg az erős Frida az éjszakához, a holdhoz, a nőiesség szimbólumához tartozik. A híres A két Frida című képen, amely válása után készült, a festő mint két különböző személyiségű asszony jelenik meg, amelyet egy ütőér köt össze.

Diego Riverával folytatott viharos házassága is sok képe élményanyagát adta. Az első közös képen, a Frida Kahlo és Diego Riverán, amely nem sokkal házasságuk után készült, Frida mint a neves festő szerény, gyenge felesége ábrázolta magát. Később a megcsalatások és megcsalások sorát is megörökítette. Férje Cristinával folytatott viszonya feletti fájdalma a Csak néhány szúrás és az Emlék című képekben fejeződik ki. Az idő múlásával érzelmei megváltoztak. A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld, Én, Diego és Señor Xólotl című képen, amelyet szintén a mexikói mitológia ihletett, egyszerre szól sok fájdalmat okozó meddőségéről és Rivera iránt táplált anyai érzelmeiről.

Utolsó éveiben is nagyon aktívan részt vett a közéletben, festményei egyre több politikai tartalmat hordoztak. A marxizmus gyógyír a betegségre című képe szinte vallásos marxizmusáról és Amerika-ellenességéről tanúskodik. Hite szerint a politikai meggyőződés megszabadíthatja őt és az emberiséget a fájdalomtól. Utolsó, befejezetlen képe egy Sztálin-portré volt.

[szerkesztés] Híres képei

• Önarckép bársonyruhában, 1926, magángyűjtemény
• Miguel N. Lira portréja, 1927, Tlaxcala, Instituto Tlaxcalteca de Cultura
• Cristina nővérem portréja, 1928, Caracas, Collection Otto Atencio Troconis
• Eva Frederick portréja, 1931, magángyűjtemény
• Frida Kahlo és Diego Rivera, 1931, San Francisco Museum of Modern Art
• Önarckép Mexikó és az Egyesült Államok határán, 1932, magángyűjtemény
• Henry Ford Kórház vagy A repülő ágy, 1932, magángyűjtemény
• Önarckép nyaklánccal, 1933, magángyűjtemény
• Kiakasztott ruhám vagy New York, 1933, San Francisco, Hoover Gallery
• Csak néhány szúrás, 1935, Mexico City, magángyűjtemény
• Szüleim, nagyszüleim és én, 1936, New York, Museum of Modern Art
• Lev Trockijnak dedikált önarckép vagy Függönyök között, 1937, Washington, The National Museum for Women int he Arts
• Emlék vagy A szív, 1937, Párizs, magángyűjtemény
• Önarckép majommal, 1938, Buffalo, Albright-Knox Art Gallery
• Amit a vízben láttam vagy Amit a víz adott nekem, 1938, Párizs, magángyűjtemény
• The Frame, 1938, Párizs, Centre Georges Pompidou
• Dorothy Hale öngyilkossága, 1938-39, Phoenix, Art Museum.
• A két Frida, 1939, Mexico City, Museo de Arte Moderno
• Az anyaföld vagy Dadám és én, 1939, magángyűjtemény.
• Önarckép tövises nyaklánccal, 1940, Austin, The University of Texas
• Dr. Eloessernek dedikált önarckép, 1940, magángyűjtemény.
• Az álom vagy Az ágy, 1940, New York, magángyűjtemény
• A halálra gondolva, 1943, magángyűjtemény.
• Tehuana önarckép vagy Diegóra gondolva, 1943, Mexico City, magángyűjtemény
• Doña Rosita Morillo arcképe, 1944, Mexico City, magángyűjtemény
• A törött gerinc, 1944, Mexico City, Museo Frida Kahlo
• Mózes vagy A teremtés csírája, 1945, magángyűjtemény.
• A megsebzett szarvas vagy Én, a szegény kicsi szarvas, 1946, magángyűjtemény
• Nap és élet, 1947, Mexico City, Galería Arvil
• Önarckép kibontott hajjal, 1947, magángyűjtemény.
• Önarckép, 1948, magángyűjtemény
• Diego és én, 1949, Chicago, magángyűjtemény
• A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld, Én, Diego és Señor Xólotl, 1949, Mexico City, magángyűjtemény
• Apám arcképe, 1951, Mexico City, Museo Frida Kahlo
• Az élet gyümölcse, 1953, Mexico City, magángyűjtemény
• A marxizmus gyógyír a betegségre, 1954, Mexico City, Museo Frida Kahlo
• Önarckép Sztálinnal vagy Frida és Sztálin, 1954, Mexico City, Museo Frida Kahlo

[szerkesztés] Forrás

• Andrea Kettenmann: Kahlo, Taschen

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• fridakahlo.com
• Frida Kahlo világa
• Frida Kahlo néhány képe (argentin)
• Frida Kahlo a CGFA-n
• Frida Kahlo élete, művei, barátai és sok más (angol)
• Frida Kahlo művei az Interneten
• Fényképek Frida Kahlóról
• Egy betegség művészete
• Frida Kahlo életrajza
• A Frida című film honlapja
• A Frida című film kritikája
• Frida Kahlo festményei - TerminArtors.com