Feminizmus
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A feminizmus eredetileg a nők egyenjogúságáért küzdő polgári mozgalom volt. Ebben az értelemben gyökerei a nagy francia forradalom idejére nyúlnak vissza, de csupán a XIX. század második felére teljesedett ki. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi – értelemben megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal. Ennek elérése érdekében indult meg a XX. század elején a szüfrazsett-mozgalom, amely különösen Angliában volt erős. (Ottani vezetője E. Pankhurst volt.) Nagy visszhangot keltő akcióik napjainkban is példaértékűek a polgári engedetlenségi mozgalmak számára.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az első világháború
Az első világháború alatt az angol gazdaságnak nagy szüksége volt a nők munkaerejére. A hátországban a termelés szinten tartása és a hadiipar felfutása csakis a nők munkába állásával volt lehetséges. A háború alatt bebizonyosodott, hogy a nők is képesek sok olyan feladat ellátására, amelyet korábban kizárólag férfiakra bíztak. A háború befejezésével a nők egy része nem kívánta visszakapni korábbi életét. Sokan hadiözvegyként a munkájuk megtartására kényszerültek.
A háborúban való részvételükért cserébe a nők Angliában választójogot szereztek, azonban ezt követően is másodrendű állampolgárként kellett élniük. A fizetéseik jóval alacsonyabbak voltak az azonos munkakörben dolgozó férfiakéhoz képest, magasabb pozíciókba, sem a gazdasági, sem a politikai szférában nem jutottak és az oktatási rendszer is hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a nőkkel szemben.
A feminista mozgalom a választójog kiterjesztése után is továbbélt, bár mind céljaiban, mind módszeriben sokat változott.
[szerkesztés] Virginia Woolf
Az igaz cezúrát a feminizmus történetében Virginia Woolf 1938–ban megjelent Három adomány című esszéje jelentette. (Ennek magyarnyelvű fordítását csak 2006–ban adták ki!) A tanulmány tulajdonképpen egy levél, válasz arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megakadályozni a háborút. (A könyv megírásakor még a spanyol polgárháború borzalmai foglalkoztatták a közvéleményt.)
Woolf folyamatosan kitér a válasz elől, arra hivatkozva, hogy ő a politikai okokat nem értheti meg, hiszen csak egy nő, de erre hivatkozva a nők társadalmi elnyomásán keresztül bemutatja, sőt ízekre szedi a korabeli társadalmat és a politikai okokról a háború társadalmi okaira tereli a figyelmet. Ebben a művében Woolf zseniális logikával lerántja a leplet a férfiak által irányított, hatalomvágytól és rangkórságtól szenvedő társadalomról. A nők helyzetének bemutatásán keresztül rávilágít arra, hogy az elnyomás eszközei, ha láthatatlanul is, de velünk élnek. A tudatalatti gondolatokban, a szokásokban, a szavakban. (Ez vezetett el később az Egyesült Állomokban oly nagy jelentőségre szert tevő Politically Correct mozgalmakhoz.)
[szerkesztés] A fogalom kiterjesztése
Ennél a pontnál lép túl a szerző a feminizmus korábbi értelmezésén. Szerinte a háború legfőbb oka, hogy nincsen valódi szabadság és egyenlőség az emberek között. A feminista mozgalomnak ezen programját egyrészt a pacifizmus legfőbb eszközeként jelöli meg, másrészt kiterjeszti minden emberre, legyen az férfi, nő vagy gyermek. Woolf magát a feminizmus szót is elavultnak tartotta, mert kirekesztőnek érezte. Később a Woolfot követő feministák nem találtak új szót az új mozgalomra, helyette csupán új jelentéssel ruházták fel a régit.
A feminizmus egy széleskörű társadalmi programot hirdet, amelyet minden embernek magán kell elkezdeni. Nagyfokú tudatosságot követel meg mindenkitől, hogy az elnyomás összes megnyilvánulási formáját, még „peteként” kiiktassuk a saját életünkből. Woolf a háború mögött ott látja a háborús propagandagépezetet is, azonban szerinte ez csak a jéghegy csúcsa. Sosem lenne háború, ha az embereket nem tudnák manipulálni. Az igazi ok tehát az értelmiség, a média embereinek korrupciójára vezethető vissza. Woolf „szellemi prostituáltakként” bélyegzi meg a bértollnokokat, és arra kér mindekit, aki anyagilag független, hogy véleményét és az igazságot minél szélesebb körben terjessze. Ehhez kapcsolódik a woolfi társadalomkoncepció legsajátosabb eleme, az ún. kívülállók társasága. Ezeknek a társaságoknak nyitottaknak kellene lenniük, formális vezetők nélkül kell működniük, hogy a hataloméhséget kizárják életükből. Sok más funkciójuk mellett pedig a nyilvános és közvetlen véleményformálás színhelyévé válhatnának.
A második világháború után a feminizmus új irányzatai jelentek meg, pl. a szocialista feminizmus, a liberális feminizmus, a kulturális feminizmus, a radikális feminizmus stb.
[szerkesztés] Napjaink feminizmusa
Helene Cixous: bináris oppozíció elmélet: a logocentrikus gondolkodás ellentétpárokba rendezi a dolgokat: pozitív fogalmakkal jelöli a férfit (erős, okos) és negatív fogalmakkal a nőt (gyenge, érzékeny). Ez a nőket negatív szerepkörbe deklarálja.
Julia Kristeva: szerinte a nőiessé az válik, amit az adott társadalom mellékesnek tart. Ilyenek például a segélyre szorulók, az elesettek, az értelmiségi férfiak, balettos vagy jégtáncos férfi – női jegyeket kapcsolnak ezekhez a férfiakhoz.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Miszter Anyuci (Metazin, 2006. július 11.) – „Hála a feminizmusnak, a nőknek ma már van választási lehetősége. És a férfiaknak is, hála a feminizmusnak.”