X. Károly francia király
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
X. Károly, Franciaország és Navarra királya 1757. október 9-én Károly Fülöp néven született Párizs közelében, a versailles-i királyi palotában, a Bourbon-házból való Lajos Ferdinánd francia trónörökös herceg és Mária Jozefa szász királyi hercegnő ötödik fiúgyermekeként. Születésekor az „Artois grófja” címet kapta. Legidősebb életben maradt testvére, XVI. Lajos király uralkodása alatt annak két fia és másik öccse (a későbbi XVIII. Lajos) után negyedik volt a trónöröklés sorrendjében.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A forradalom előtti idők
Az extravagáns és temperamentumos Károly sármos, illemtudó fiatalember és gyengéd szerető, sőt, szellemes társalgó hírében állott. Népszerű volt és szórakoztató, valamint híresen nagy nőcsábász, ám fiatal korában folytatott élvhajhász életmódja ellenére mélyen vallásos is volt, a római katolikus egyház meggyőződéses híve.
Szoros barátság alakult ki közte és sógornője, a Habsburg-Lotaringiai-házból való Marie Antoniette főhercegnő, XVI. Lajos király felesége között. Barátságuk annyira mély volt, hogy több Párizsból érkező gúnyirat meggyanúsította Károlyt a királyné elcsábításával (alaptalanul). Mint Marie Antoinette társaságának szinte állandó tagja, Károly gyakran megjelent a királyné magánszínházának előadásain a Kis-Trianon kastélyban (Petit Trianon). Mivel nem volt híján színészi képességeknek, ezeken az előadásokon nem egyszer maga is játszott a szintén tehetséges színész Marie Antoinette mellett. (A királynő általában fejőnő, pásztorlány vagy vidéki nemeskisasszony szerepében tűnt fel a színpadon, Artois ifjú grófja pedig rendszerint szeretőt, komornyikot vagy parasztgazdát játszott.)
Kettejük kapcsán született egy híres anekdota a Bagatelle kastély építéséről. 1775-ben Károly kis vadászkastélyt vett Bois de Boulogne-ban, amit hamarosan lebontatott, és terveket készíttetett az újjáépítésére. Marie Antoinette fogadott sógorával, hogy az új kastély nem készül el három hónapon belül. Károly a klasszicista műépítészt, François-Joseph Bélanger-t bízta meg a munkával, aki mindössze hatvanhárom nap alatt felépítette a Château de Bagatelle-t. A fogadást így Artois grófja nyerte meg. Becslések szerint a gyönyörű kertekkel körülvett kastély építése több, mint kétmillió livre-be került.
Minthogy a királyi család legjóképűbb tagjának tartották, nem meglepő nőügyeinek magas száma. Hezecques grófjának feljegyzései szerint „kevés szépség volt elutasító vele”. Legjelentősebb szerelmi kapcsolata a szépséges Louise de Polastron-nal, Marie Antoinette legbizalmasabb udvarhölgye, Polignac hercegnő sógornőjével szövődött, s ez a kapcsolat egészen Madame de Polastron haláláig (1804) tartott.
Közben, 1773. november 16-án feleségül vette Savoyai Mária Terézia szárd királyi hercegnőt (1756–1805), III. Viktor Amadé savoyai herceg (1773-tól II. Viktor Amadé néven szárd-piemonti király és Mária Antonietta spanyol infánsnő leányát. Négy gyermekük született, a másodikként és negyedikként született leánygyermekek azonban hamar meghaltak. A felnőttkort megérő két fiú közül az elsőszülött Lajos Antal, Angoulême hercege, a későbbi XIX. Lajos volt (1775–1844). Öccse, Károly Ferdinánd (1778–1820) a Berry hercege címet kapta. Apaként Károly kedvence inkább a rá kívül-belül nagymértékben hasonlító Károly Ferdinánd lett, míg Lajos Antonnal való viszonya jóval feszültebb volt, hiszen idősebbik fia csendes, gyenge, befelé forduló liberális alkat lett, idegességre való hajlammal.
Artois grófjának politikai aktivitása a monarchia első nagy válságának kirobbanásakor, 1786-ban kezdődött. Ekkor XVI. Lajos udvarának reakciós csoportja felé húzott. Támogatta az arisztokrácia pénzügyi előjogainak eltörlését, nem úgy az egyház és a nemesség társadalmi privilégiumainak csökkentését. Hitt benne, hogy Franciaország pénzügyi nehézségeit a monarchia megdöntése nélkül is orvosolni lehet. Ahogy a királyság rendszerére utalva mondani szokta, „javításának, s nem az eltörlésének” ideje jött el.
A Harmadik Rendet, pontosabban a polgárságot képviselő politikusokat azzal hangolta maga ellen, hogy élesen ellenzett minden olyan törekvést, amely a polgárság választójogának kibővítését szorgalmazta 1789-ben. Ez bátyjának, Provence grófjának bírálatát is kiváltotta, aki azzal vádolta Károlyt, hogy még a királynál is nagyobb royalista („plus royaliste que le roi”).
Károly politikai szövetségeseivel, például Breteuil báróval karöltve igyekezett megbuktatni a liberális állam- és pénzügyminisztert, Jacques Neckert. A terv azonban visszafelé sült el. Artois grófja 1789. július 11-én kicsikarta Necker elbocsátását, csakhogy Breteuil tudta nélkül, és a tervezettnél sokkal korábban. Lépése nemcsak a Breteuil báróval kötött politikai szövetségét ásta alá alaposan, de a népszerű Necker menesztése miatt keletkezett felháborodás közvetlen kirobbantójává vált a július 14-i népi megmozdulásnak, ami a francia forradalom kirobbanásához vezetett.
[szerkesztés] Száműzetésben
A Bastille 1789. július 14-i elfoglalása után Károlyt királyi bátyja, XVI. Lajos arra utasította, hogy hagyja el az országot, tartván attól, hogy Artois grófja gyilkosság áldozatává válhat mindenki által ismert konzervativizmusa miatt. Az is a király óhaja volt, hogy Károly képviselje a Bourbon-monarchiát külföldön, illetve vegye át a dinasztia fejének szerepét, ha ő maga áldozatul esne az eseményeknek.
Az előbb Németföldön, majd Itáliában töltött száműzetése alatt Károly attól tartott, hogy fivére, Provence grófja kompromisszumot köt a forradalommal, és elárulja a monarchiát. Marie Antoinette-tel való kapcsolata szempontjából is katasztrofális döntést hozott, amikor Charles Alexandre de Calonne-t tanácsadójává nevezte ki, vérig sértve ezzel a királynét, aki heveny ellenszenvvel viseltetett Necker egykori riválisa és egyben Franciaország pénzügyi deficitje tekintélyes részének felhalmozója iránt. Ezzel vége is szakadt Károly és Marie Antoinette mély barátságának. A királyné 1793-as kivégzése után Artois grófja pedig sokáig bűntudatot érzett emiatt. Ekkoriban egyébként Károly legfőbb külföldi támogatója II. (Nagy) Katalin orosz cárnő volt, aki őt részesítette előnyben Breteuil báróval (1730–1807), a royalista emigráció másik vezető képviselőjével szemben.
Artois grófja később Nagy-Britanniába költözött, ahol III. György király engedélyezte számára, hogy a Hollyroad House-ban, egy edinburghi királyi rezidenciában lakjon. Itt igencsak feszélyezte a város erősen protestáns volta, így idejének legnagyobb részét a palota falai közt töltötte, bár semmi esetre sem viselkedett bántóan vagy udvariatlanul a helyiekkel. A Károly és életben maradt bátyja, az oroszországi Mittauban élő Provence grófja közötti viszony kínosan feszültté vált, mikor kiderült, hogy Károlyt teljesen hidegen hagyják fivérének pénzügyi problémái.
Mikor 1804-ben Louise de Polastron tüdővészben meghalt, Károly élete hátralevő részére szüzességi fogadalmat tett. Fájdalma végtelen volt, mivel őszintén szerelmet érzett szeretője iránt. Vallásos meggyőződése tovább erősödött, még ájtatosabb lett, mint korábban. A környezetében élők szerint magánéletében „teljesen feddhetetlenné” vált. Élete hátralevő részében lelkes támogatója lett a katolikus egyházon belüli ultramontán mozgalomnak.
Károly felesége, Mária Terézia 1805-ben hunyt el. Idősebbik fia, Angoulême hercege unokatestvérét, Mária Terézia Charlotte hercegnőtt, XVI. Lajos és Marie Antoinette egyetlen életben maradt gyermekét vette feleségül. Károly másik fia, Berry hercege titokban feleségül vett egy Amy Brown nevű angol protestáns hölgyet, aki ráadásul még csak nem is nemesi sarj volt. A házasságot, amint fény derült rá, azonnal érvénytelenítették – talán Károly parancsára. A fiatalabbik fiú végül egy szicíliai hercegnőt, Karolina Ferdinanda Lujzát (1798–1870) vette nőül. Tőle született Henrik Károly Ferdinánd nevű fia, Chambord grófja, a későbbi V. Henrik.
[szerkesztés] Restauráció és uralkodás
Károly még mindig Edinburgh-ban élt, mikor a francia monarchiát bátyja, a XVIII. Lajos nevet felvett Provence grófja alatt 1814-ben helyreállították a szövetséges hatalmak. A két testvér továbbra sem volt különösebben jó viszonyban egymással, főleg mióta Károly árulóként és istentelenként tekintett bátyjára. (Ennek ellenére sem állt szóba egyetlen olyan önjelölt XVII. Lajossal sem, aki önmagát a trón jogos birtokosának, és Károly 1795-ben Párizsban meghalt unokaöccsének állította be...)
XVIII. Lajos uralkodása alatt Károly az ultraroyalista irányzat híveinek számát gyarapította. Az „Ultrák” 1820-ban, Károly kisebbik fiának, Berry hercegének meggyilkolása után erősödtek meg igazán. A tragédia Élie Decazes kormányának bukását és Villèle gróf hatalomra kerülését okozta. (Utóbbi töretlenül folytatta főminiszteri ténykedését Károly trónra lépése után is.) Mindenesetre Károly sosem tudta teljesen feldolgozni szeretett fiának halálát.
1824-ben, XVIII. Lajos halála után Artois 67 éves grófja X. Károly néven elfoglalhatta Franciaország trónját. 1825. május 28-án tartott koronázása felidézte az ancien régime korát: a sacre du roi, azaz a király felszentelése nagy pompa közepette a Reims-i székesegyházban, a francia királyok ősi koronázótemplomában, a Reims-i érsek közreműködésével történt. (A szertartás számos hasonlóságot mutatott IV. György brit uralkodó 1820-as koronázásával.) A királyi hatalom és felsőbbrendűség ehhez hasonló fitogtatására sem elődje, sem utóda nem szolgáltatott példát, sőt, a 19. században ezen kívül az egyetlen francia koronázás I. Napóleoné volt 1804-ben.
X. Károly Villèle segítségével megpróbálta visszaállítani a forradalom előtti politikai rendszert. Törvények születtek, melyek kárpótolták az emigránsokat a forradalom alatt elkobzott földjeikért, és megerősítették a papság hatalmát. Az intézkedések heves ellenállást váltottak ki az országban, a polgárság és a liberális erők összefogása 1827-ben megbuktatta Villèle kormányát. Villèle utóda, Martignac vicomte megkísérelt az ultraroyalista és a liberális erők között lavírozva kormányozni, de X. Károly 1829-ben ismét egy hajlíthatatlan ultrareakcióst nevezett ki főminiszterének Jules Armand de Polignac (Louise de Polastron unokaöccse) személyében. Ő, hogy elterelje a figyelmet a belső problémákról, gyarmatosító vállalkozást kezdeményezett Algériában. Polignac 1830 márciusában feloszlatta a liberális képviselőházat, majd kiadta a drasztikus Júliusi Rendeletek-et, melyek szigorú sajtócenzúrát vezettek be, korlátozták a választójogot, és feloszlatták az újonnan megválasztott törvényhozást. Ennek hatására 1830 júliusában forradalom tört ki Franciaországban.
X. Károly lemondott a trónról, így egyetlen akkor még életben levő gyermeke, az akkori dauphin, Lajos Antal lett a király XIX. Lajos néven, ám az új uralkodó mindössze húsz perc (!) töprengés után szintén lemondott, így X. Károly unokáját, az akkor még mindössze tízéves Chambord grófját illette volna a trón. Chambord grófja, azaz királyi nevén V. Henrik azonban mindössze egy hétig tudta jelképesen megtartani pozícióját, mert a franciák nem őt, hanem az Orléans-dinasztiából származó Lajos Fülöpöt választották királyukká. Ezzel véget ért a Bourbonok IV. Henrikkel (1594-1610) kezdődő több mint két évszázados franciaországi uralma.
[szerkesztés] Az utolsó évek
Károly egy rövid nagy-britanniai tartózkodás után Prágában telepedett le. 1836. november 6-án halt meg kolerában Michael Coronini Comberg zu Graffenberg gróf goriziai palotájában (napjainkban Olaszország). Betegsége alatt unokahúga, Mária Terézia hercegnő viselte gondját. A Kostanjevica-dombon álló Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére felszentelt templomban temették el (a mai szlovén-olasz határ szlovéniai oldalán, Nova Goricában).
[szerkesztés] Érdekességek
X. Károly soha nem egyezett volna bele önszántából királyi jogainak csökkentésébe. Ahogy önmaga megfogalmazta: „Inkább vágnék fát, minthogy olyan király legyek, mint amilyen az angoloké”. („Je préfère scier du bois qu'être un roi á l'anglaise.”)
X. Károly néven Franciaország egy ellenkirállyal is büszkélkedhetett: Charles de Bourbon, Rouen érseke 1588-tól 1590-ig a Szent Liga és a párizsi parlament elismert uralkodója volt a protestáns IV. Henrik – egyébként saját unokaöccse – ellenében. A bíborost jószántán kívül kiáltották ki uralkodónak, ráadásul egész „uralkodása” alatt fogságban volt, ott is halt meg.
| Előző király: XVIII. Lajos |
Francia király 1824 – 1830 |
 |
Következő király: Lajos Fülöp |
