Wahrmann Mór
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Wahrmann Mór (Móric) (Pest, 1831. február 28. – Budapest, 1892. november 26.) nagykereskedő, befektető, egyházi vezető, politikus.
[szerkesztés] Életpályája
Wahrmann Israel (1755-) pesti főrabbinak (1794-1826), az első pesti nyilvános zsidó iskola megalapítójának unokája. Anyja a tekintélyes galíciai rabbicsaládokkal rokonságban álló Weisz Regina (1813 - 1857), apja Wahrmann Mayer Wolf (Pest, 1795 - Pest, 1859) textilkereskedő (Wahrmann M. W. cég alatt), aki az apósa (a gorlicei gyáros Reb Icig Weisz) berendezte üzlet vezetőjeként szerepelt. Wahrmann Mór magántanulóként a pesti evangélikus gimnáziumban lezárt középfokú tanulmányai után a pesti egyetem bölcsészkarát látogatta. 1847-től atyja királyi szabadalmazott nagykereskedésében tevékeny, 1852-től cégvezető, 1858-tól társtulajdonos („Wahrmann és Fia”). Atyja halála után előbb Sándor nevű testvérével együtt tulajdonosa e cégnek csakúgy, mint a később Bécsben alapított Wahrmann és Társa árubizományos üzletnek. Wahrmann Mór létrehozott egy saját pénzváltó üzletet is.
1861. március 19-én feleségül vette a pesti nagykereskedői családból származó Gold Lujzát (1841 – 1865. április 28.), amivel 40 000 forint hozomány kezelésére jogosíttatott. 1863-ban, majd 1868-1869-ben befektetőként részt vett több iparvállalat (Pannónia Gőzmalom, illetve példaként: „Flóra” sztearingyertya- és szappangyár, Első Magyar Gépgyár, Salgótarjáni Vasfinomító (a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű egyik elődvállalata), Ganz és Társa (e cégben Mechwart András igazgató pénzügyi tanácsadója, később az igazgatóság elnöke) és bank (például: Angol-Magyar Bank) alapításában. 1871-től egyedül jegyezte a Wahrmann és Fia céget. Az akkor már tíz éves pénzváltó céget 1872. év végén átadta cégvezetőjének, Totis Adolfnak. Ekkor a Wahrmann és Fia cégvezetői (Totison kívül Kollinszky Zsigmond és Holländer Sámuel [Wahrmann Mór egyik nagynénjének unokája]) távoztak a cégből, ahová azonban Holländer 1873 tavaszán, még az 1873. évi tőzsdeválság kirobbanása előtt, visszatért. Nagy, körülbelül nyolcezer holdnyi földbirtokokat szerzett Szabolcs vármegyében (az elsőt, a kisvárdai uradalmat a herceg Esterházy zárgondnokságból 1869-ben vásárolta ki). Vagyonát az Osztrák-Magyar Bank 1879-ben másfél, 1890-ben négy millió osztrák értékű forintra tartotta. Alapítója a Kereskedelmi Akadémiának, 1869-től tagja, 1888-tól elnökhelyettese az akadémia vezérlő testületének. Tagja, 1865-től igazgatója, 1877-től elnöke volt a pesti Lloyd Társulatnak, illetve 1891-től elnöke a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának.
1868-ban Wahrmann Mórt az Országos Izraelita Kongresszus alelnökké választotta, s ő vezette a Kongresszus küldöttségét az uralkodóhoz. 1883-tól, már a tiszaeszlári vérvád fölmerülése után, a pesti kongresszusi (neológ) hitközség elnöke lett, s e minőségében a zsidókórház egyik adományozója.
1869-ben Csengery Antal maga helyett Wahrmann Mórt ajánlotta képviselőnek, aki – párthívei szerint – „a kereskedelmi érdekképviselet és a zsidó emancipáció” megtestesülése volt. Megválasztása után még nyolc cikluson keresztül a pest-lipótvárosi kerületben (szinte mindig közfelkiáltással) megválasztott (a 1878-1881 közötti időszak kivételével) Deák- majd szabadelvű párti képviselőházi tag. Pártja pénzügyi szakértője, a párt képviseletében a közös ügyek magyar delegációjának tagja. A Ház pénzügyi bizottságának előadója, illetve elnöke, kereskedelmi illetve földművelésügyi költségvetési előadó. Lónyay Menyhért híve, 1875-ben pénzügyminiszter-jelölt. 1872-ben Buda, Pest és Óbuda egyesítésének egyik képviselőházi indítványozója. Képviselőként nevezetes szalont tartott svábhegyi villájában, többek között 1876-ban vendégül látta Nemzetközi Statisztikai Kongresszus budapesti összejövetelének tagjait. A korabeli közvélemény számára szimbolikus jelentőségű volt az 1882. év nyarán az antiszemita párti Istóczy Győzővel vívott párbaja.
Pártoló tagja volt az Írók és Művészek Társaságának, alapító tagja a Magyar Történelmi Társulatnak, 1878-tól az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak és az Iparművészeti Társulatnak, szerepet vállalt a főváros Képzőművészeti Bizottságában. 1879-ben létre hozott egy sorsoláson alapuló, műalkotásokat vásárló egyesületet. Kezdeményezője volt a „Jó Szív sorsjátéknak”. Elnöke volt a Lipótvárosi Jótékonykodási egyletnek, támogatója a Vöröskeresztnek. Az Oszmán Birodalom Medzsidje rendjének kitüntetettje.
Meghalt 1892. november 26-án Budapesten. Quittner Zsigmond tervezte mauzóleuma a Salgótarjáni úti temetőben található meg. Gyermekei: Regina (Renée) (1862. – ?), Ernő (Pest, 1863. – Párizs, 1906.), Richárd (Pest, 1865. – ?).
Az úgy nevezett Wahrmann-palota a Sugár út (ma: Andrássy út) út 23. számú ház. Tervezte Freund József és Kauser János a [Gottfried Semper]-féle [drezda]i Oppenheim-palota mintájára, fölépült 1882-1885 között. Végrendeletében 50 000 forintnyi összeget hagyományozott jótékony és közcélokra. Az összegnek a célok érdekében való fölosztására kijelölt végrehajtó bizottság kétezer forintot hagyott jóvá egy, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatot támogató alapítvány, tízezer forintot mint alapítványi tőkét a Kereskedelmi Akadémia illetve a Magyar Tudományos Akadémia javára. Az utóbbi, nevét viselő alapítvány kamataiból három évente felváltva kellett jutalmazni ezer forinttal azt, aki az ipar, illetve a kereskedelem terén „akár a tudomány előbbrevitele, akár a gyakorlati találmányok, szerkezetek vagy szervezetek és intézmények fejlesztése és fölvirágoztatása szempontjából az adott évkörben a legnagyobb érdemeket szerezte.” A díjat 1897-1933 között adták ki, kivéve az 1915-tel és 1930-cal zárult ciklust.
[szerkesztés] Emlékezete
- A díj felújítása céljából a Magyar Tudományos Akadémia 2003-tól évente kiadandó Wahrmann Mór-érmet és oklevelet alapított.
- Közterületet neveztek el róla Budapest XIII. kerületében.
[szerkesztés] Forrás
- Honszeretet és felekezeti hűség. Wahrmann Mór 1831-1892. Frank Tibor (szerk). Argumentum, Budapest 2006. ISBN 963 446 374 6