Trónfosztás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A magyar történelem során négy alkalommal került sor a Habsburg-ház trónfosztására (detronizációra): 1620-ban, 1707-ben, 1849-ben és 1921-ben.

Tartalomjegyzék

1 Az első trónfosztás (1620)
2 A második trónfosztás (1707)
3 A harmadik trónfosztás (1849)
4 A negyedik trónfosztás (1921)
5 Forrás

[szerkesztés] Az első trónfosztás (1620)

A harmincéves háború (1618-1648) első, ún. cseh szakaszában a magyar-erdélyi seregeket az akkori erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor (1613-1629) vezette az osztrákok ellen. Az ő tevékenységének köszönhetően először került sor arra, hogy a Kárpát-medence komoly politikai tényezővé emelkedhetett Közép-Európában. 1619 őszén Bethlen és csapatai már Bécset fenyegették. 1620. augusztus 25-én aztán kimondták a Habsburg-ház első trónfosztását, és a császári koronát elméletileg Bethlen kapta meg. A török Porta azonban - a főúri rendek nyomására - sok területen próbálták megkötni az uralkodó kezét, és ahogyan a besztercebányai gyűlésen, ezúttal sem fogadta el a koronát.

[szerkesztés] A második trónfosztás (1707)

A Rákóczi vezette szabadságharc (1703-1711) során váltakozó sikerek után a talpasok 1707-1708 fordulóján értek el törekvéseik csúcsára. Ebben a helyzetben Ónodban egy országgyűlést hívtak össze, ahol két igen fontos kérdésben állapodtak meg:

1. a rendi konföderáció (amelyet a szécsényi gyűlésen állapítottak meg) rendezetlenül maradt kérdései
2. a Habsburg-ház trónfosztása

A július 13-án kiadott trónfosztói határozatban megfosztották I. Józsefet koronájától. Bercsényi Mihály ekkor mondta el azóta híressé vált mondatát: "Eb ura fakó! József császár nem királyunk!" (Az "eb ura fakó" kijelentés abban a korban egy mai igen durva káromlással ért fel)

[szerkesztés] A harmadik trónfosztás (1849)

Az 1848-1849-es szabadságharc során a magyarok váltakozó sikereket könyvelhettek el maguknak. 1849 februárjában azonban a kápolnai csatában vereséget szenvedtek a Windischgrätz vezette császári csapatoktól. Miután a bécsi udvarba menesztett követ azt jelentette I. Ferenc József császárnak, hogy a magyar seregeket szinte teljesen szétverték, a császár szentül hitte, hogy ezzel a szabadságharc véget ért. Ideje volt hozzálátni az új állami keretek kialakításához. Az 1849. március 4-én magyarokra erőszakolt oktrojált alkotmány volt hivatott biztosítani az új állami lét garanciáit (elviekben leválasztották volna Erdélyt, a Határőrvidéket, és a Vajdaságot Magyarország területéről), valamint egy részben parlamentáris-alkotmányos intézményrendszert teremtett volna az országban, ám az uralkodó emellett abszolutista módon kormányozhatta volna birodalmát. A magyar rendek kénytelenek voltak elfogadni ezt a rendelkezést, amelyet Olmützben aztán alá is írtak.

Klapka György tábornok azonban ezt követően egy új támadási tervet készített, és az ez alapján meginduló tavaszi hadjárat sorozatos győzelmeket hozott a magyarok számára (Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác). A sikerek hatására a Debrecenben ülésező magyar Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos vezetésével kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, majd április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. A siker azonban csak átmeneti lehetett, és miután augusztusban leverték a szabadságharcot, a trónfosztói határozatot semmisnek tekintették.

[szerkesztés] A negyedik trónfosztás (1921)

A trianoni békeszerződés aláírása után Horthy Miklós kormányzó Teleki Pált bízta meg kormányalakítással, aki - miután többé-kevésbé rendezte a magyar állam belpolitikai kérdéseit - egy igen fontos eseménnyel volt kénytelen szembesülni. IV. Károly király ugyanis bejelentette, hogy újfent igényt tartana a magyar trónra, és 1921 márciusában Szombathelyre érkezett. Innen indult húsvét vasárnap Budára, ám a párizsi békekonferencia kijelentette, hogy nem hajlandó elismerni a Habsburg-ház restaurációs törekvéseit. A fenyegetett helyzetben ráadásul Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia létrehozták a kisantantot, amely egy esetleges puccs után azonnal megtámadta volna Magyarországot. IV. Károly így lemondott vágyairól, de csupán egy időre.

1921. október 20-án azonban IV. Károly ismét Magyarországra érkezett, és Sopron környékén támogatókat is szerzett magának (Rakovszky István, Gratz Gusztáv, Andrássy Gyula, ifj., Lehár Antal). Az ő kíséretében indult el Buda felé. Horthy Miklós és gróf Bethlen István - ekkor már ő volt a miniszterelnök - először tárgyalni próbált az uralkodóval, ám az kötötte az ebet a karóhoz. Október 22-23-án a budaörsi csatában IV. Károly és a legitimisták (akik elismerték a Habsburgok trónigényét) csapatai vereséget szenvedtek. A felkelők Horthy közbenjárásának köszönetően amnesztiában részesültek, IV. Károlyt azonban november 6-án (A XLVII. törvénycikk értelmében) megfosztották trónjától és Madeira szigetére száműzték.