Szuhakálló
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Szuhakálló | |
|---|---|
| Közigazgatás | |
| Ország |  Magyarország |
| Régió | Észak-Magyarország |
| Megye | Borsod-Abaúj-Zemplén |
| Kistérség | Kazincbarcikai |
| Rang | község |
| Irányítószám | 3731 |
| Körzethívószám | 48 |
| Népesség | |
| Népesség | 1036 (2001) |
| Népsűrűség | 148,85 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 6,96 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
  Szuhakálló
|
|
Szuhakálló község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Kazincbarcikai kistérségben.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Miskolctól északra található, Múcsonytól 2 km-re.
[szerkesztés] Története
Első írásos említése 1317-ből származik, Carlon, Karlou, Karlo alakban. A település a Rátót nemzetséggel rokon Jolsvai család birtoka volt. 1356-ban itt tartották Borsod vármegye nemesi gyűlését.
A 15. században vámszedőhely, a Jolsvai család kihalása után a Rédey és Thornai család is igényt tartott rá. Ezidőtájt saját malma volt a Sajón, írásban Karlow, Karloy, Kallo néven emlegetik. (Egyes források szerint a kallózó, ványoló vízimalomra vezethető vissza a név, amit a kender feldolgozása során használtak.)
A török hódoltság idején a törökök többször kifosztották a falut, 1555-ben leégett, majd a harcok után a környéken pusztító pestisjárvány is elérte. Egészen a 17. századig pusztaként tartották számon, ekkor a régi településtől északabbra, a Szuha patak mellett épült újjá, ahol a Sajó áradásai elől is menedéket találtak. Ekkor már Kálló a falu neve, mely később (1783) a területén keresztülfolyó patak után Szuhakállóra módosult.
A 19 – 20. században a fő megélhetési forrást a szénbányászat (barnaszén) jelentette. Az első bányákat 1869-ben nyitották meg (Kisházy Kálmán, Kantner Adolf), de a várt siker elmaradt. A szénbányákat ettől kezdve a második világháborúig a kereslet függvényében hol megnyitották, hol bezárták. A bányászat csak az államosításokat követően lendült fel, ekkor nyitották meg a Szeles aknákat, amiket egészen a rendszerváltásig aktívan használtak.
1952. december 15-én az I.-es aknán történt vízbetörés volt a magyar szénbányászat egyik legsúlyosabb balesete. Tizenheten rekedtek a föld alatt (mentésük sikerrel járt), illetve hárman vesztették életüket. A balesetről Fábri Zoltán rendezésében 1954-ben film is készült Életjel címmel.
1969-ben a községet Múcsonyhoz csatolták, önállóságát 1991-ben nyerte vissza.
