Szombathely tömegközlekedése
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Szombathelyen a Vasi Volán autóbuszai biztosítják a tömegközlekedést.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Szombathely tömegközlekedésének története
1897. június 4-én kezdődött meg a villamosforgalom a városban, három motorkocsival.1899. november 15-én átadták az Óperint és Kálvária utcai szakaszokat.
1903. december 18-ától a pályaudvar új felvételi épületéig hosszabbították meg az útvonalat. 1974. augusztus 20-án megszűnt a villamosközlekedés Szombathelyen.
Egy villamos még ma is ki van állítva (az 1-es pályaszámú), 1997-től 2007-ig a pályaudvar előtt volt, azonban a rongálók miatt ákerült a Smidt Múzeum udvarába. Villamos a fák felett – A Smidt múzeumba került a sárga döcögény
Az első buszjárat az ötvenes évek végén indult, Észak-Déli útvonalon, Herény és Szentkirály között közlekedett (a mai 1-es buszjárat is e két pont között közlekedik), egy államosított Mercedes gyártmányú busszal (az államosítás előtt Gangel Imre tulajdonában volt a busz, és Pornóapáti felé közlekedett). A busz első sofőrre Guttmann László volt. A buszt a villamost is üzemeltető vállalkozás üzemeltette.
1965-ben épült fel az Ady téri buszpályaudvar, amely jelenleg is eredeti helyén és formájában áll. Múltbanéző: az Ady-tér
[szerkesztés] Járműpark
Szombathely helyi közlekedését 47 autóbusz bonyolítja le. 2006 augusztusától a Vasi Volán korábbi partnercége által gyártott ARC (AutoRad Controlle) márkájú buszok is közlekednek. Ezek alacsonypadlósak, így kerekesszékesek is könnyen felszállhatnak rá a második és harmadik ajtón. A sofőr kamerán keresztül látja a busz ajtajait.
Busztípusok:
- Ikarus 280 (csuklós)
- 2 Ikarus 435 (csuklós)
- 3 ARC 187 (csuklós)
- Ikarus 260 (szóló)
- Ikarus 263 (szóló)
- 2 Ikarus 415 (szóló)
- 3 MAN SL283 (szóló)
- ARC 134 (szóló)
[szerkesztés] Helyi autóbuszvonalak
- 1: Bogát–Herény
- 1A: Bogát–Vasútállomás
- 1C: Vasútállomás–Herény
- 1U: Bogát–Vasútállomás
- 2A: Vasútállomás-Szűrcsapó u.–Brenner Tóbiás krt.–Vasútállomás
- 2C: Vasútállomás–Brenner Tóbiás krt.–Szűrcsapó u.–Vasútállomás
- 3: Kámon–Oladi városrész
- 3A: Oladi vr.–Vasútállomás
- 3H: Ipartelep–Kámon
- 4H: Futóműgyár–Oladi vr.
- 5: Olad–Vasútállomás
- 5H: Ipartelep–Olad
- 6: Minerva lakópark–Vasútállomás–Vasi Volán Rt.–Újperint
- 6H: Ipartelep–Vasi Volán Rt.
- 7: Újtemető–Vasútállomás
- 7A: Vasútállomás–Újtemető
- 7C: Vasútállomás–Újtemető
- 7H: Kétrózsa köz–Rumi út 142.
- 8: Autóbuszállomás–Vasútállomás–Zanat
- 8H: Autóbuszállomás–Vasútállomás–Jabil
- 9: Derkovits vr.–Joskar-Ola vr.
- 9H: Derkovits vr.–Ipartelep
- 10H: Autóbuszállomás–Vépi út
- 21: Sport tér–Vasútállomás
- 22: Autóbuszállomás–Erdei iskola
- 23: Autóbuszállomás–Petőfi-telep
- 25: Olad–Vasútállomás
- 26: Parkerdő–Vasútállomás
- 27: Falumúzeum–Vasútállomás
- 28: Autóbuszállomás–Zanat
[szerkesztés] Tarifák
- Vonaljegy
- elővételben: 144 Ft
- autóbuszvezetőnél: 220 Ft
A buszokra szabály szerint csak az első ajtón lehet felszállni, és az első ajtó kivételével mindegyiken le lehet szállni. Felszálláskor a bérletet fel kell mutatni az autóbuszvezetőnek. A jegy érvényesítése ma már Emke márkájú elektromos jegyérvényesítő készülékekkel történik, amelybe felülről kell a jegyet behelyezni, majd az alulról kibújó jegyet elvenni. Ilyenkor levág egy csíkot a jegyből, és a hátoldalára rányomtatja a jegyérvényesítő sorszámát, az autóbuszvonal jelét és a pontos időt.
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Külső hivatkozások, kapcsolodó oldalak
- Vasi Volán
- A szombathelyi villamos története
- A szombathelyi villamosok a Villamosok.hu oldalán
- A szombathelyi villamos rövid története – blog
Tömegközlekedés a magyar városokban | ||
---|---|---|
Baja | Balassagyarmat | Békéscsaba | Budapest | Debrecen | Dunaújváros | Eger | Győr | Kecskemét | Miskolc | Pécs | Salgótarján | Szeged | Szolnok | Szombathely | Tatabánya | Veszprém |