Székely Tamás
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Székely Tamás (Budapest, 1955. szeptember 11. – ) orvos, politikus, a második Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Tanulmányai
Egyetemi tanulmányait 1973-ban, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán kezdte, ahol 1979-ben diplomázott. 1979 és 1983 között az Orvostovábbképző Intézetben sebész szakorvosi, majd 1986 és 1990 között érsebész szakorvost képesítést szerzett. 1993 és 1998 egészségügyi menedzseri tanulmányokat folyatatott.
[szerkesztés] Orvosi pályafutása
1979-ben a Tatabányai Megyei Kórház sebészeti osztályán helyezkedett el, majd 1982 és 1985 között a budapesti Károlyi Kórház sebészeti osztályán dolgozott, mindkét helyen segédorvosként.
1985-től a fővárosi Balassa János Kórház hasonló osztályán sebész szakorvosként dolgozott. 1993-ban a kórház orvosigazgatójává, majd 1995-ben főigazgatójává nevezték ki. Kisebb kitérő után 1999 és 2005 között saját egészségüggyel foglalkozó gazgasági társaságát vezette és emellett a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat sebészeti osztályán vezette a szakrendelést főorvosi rangban.
[szerkesztés] Közéleti pályafutása
1996-ban került az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP), ekkor főosztályvezetői állást töltött be, mely tisztségét 1999-ig viselte. Eközben az akkori Népjóléti Minisztérium az egészségügyi rendszer átalakításával foglalkozó bizottságát vezette 1997 és 1998 között.
2002-ben kinevezték az Országos Gyógyszerintézeti Központ miniszteri biztosává, majd az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) miniszteri biztosává. Egy évvel később ugyanilyen pozícióban felügyelte az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ).
2005-ben tér vissza az OEP-hez, immáron főigazgató-helyettesként, de két évvel később lemondott pozíciójáról. Ekkor az alap- és járóbeteg szakellátás fejlesztésének miniszteri megbízottjává jelölték. 2007. október 29-étől újra az OEP-ben dolgozik, a pénztár főigazgatójává nevezték ki[1].
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kisebbség kormányának kialakításakor őt jelölte az SZDSZ-es Horváth Ágnes helyére új egészségügyi miniszternek. Esküjét 2008. május 5-én tette le. Első miniszteri döntései között kezdeményezte a sokat vitatott ún. „pénztártörvény” hatályon kívül helyezését, visszavonását[2].
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Székely Tamás lett az OEP új főigazgatója – HVG.hu-cikk (2007. október 29.)
- ^ A teljes pénztártörvényt visszavonják – Index-cikk (2008. május 13.)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Székely Tamás életrajza az Egészségügyi Minisztérium honlapján
- Székely Tamás életrajza a Miniszterelnöki Hivatal honlapján
A jelenlegi magyar kormány, a második Gyurcsány-kormány tagjai | |
---|---|
Gyurcsány Ferenc1 (miniszterelnök) • Kiss Péter1 (Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) • Szűcs Erika1 (szociális és munkaügyi miniszter) • Gyenesei István2 (önkormányzati miniszter) • Szabó Pál3 (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter • Göncz Kinga3 (külügyminiszter) • Veres János1 (pénzügyminiszter) • Bajnai Gordon3 (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter) • Gráf József1 (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) • Draskovics Tibor3 (igazságügyi és rendészeti miniszter) • Székely Tamás3 (egészségügyi miniszter) • Hiller István1 (oktatási és kulturális miniszter) • Szekeres Imre1 (honvédelmi miniszter) • Szabó Imre1 (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) • Szilvásy György3 (titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter) • Molnár Károly3 (kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter) | |
1 MSZP 2 Somogyért 3 Pártonkívüli |
A harmadik Magyar Köztársaság egészségügyi miniszterei |
---|
Surján László – 1994. július 14-ig • Kovács Pál – 1995. március 17-ig • Szabó György – 1996. november 30-ig • Kökény Mihály – 1998. július 7-ig • Gógl Árpád – 2000. december 31-ig • Mikola István – 2002. május 26-ig • Csehák Judit – 2003. szeptember 14-ig • Kökény Mihály – 2004. október 3-ig • Rácz Jenő – 2006. június 8-ig • Molnár Lajos – 2007. április 6-ig • Horváth Ágnes – 2008. április 30-ig • Székely Tamás – 2008. május 1-jétől |
szerkeszt |