Ranschburg Pál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ranschburg Pál (Győr, 1870. január 3. – Budapest, 1945. január 12.) nemzetközi hírű elme- és ideggyógyász, egyetemi tanár, a kísérleti pszichológia és a gyógypedagógiai pszichológia megteremtője Magyarországon.

Tartalomjegyzék

1 Életrajza
2 Munkássága
3 Fő művei
4 Ranschburg-emlékérem
5 Források

[szerkesztés] Életrajza

Győrben született, dr. Ranschburg Salamon és Perl Emília nyolcadik, legfiatalabb gyermekeként. Édesapja 1857-ben kapott rabbi oklevelet, ezután városa hitéleti vezetője lett, haláláig lelkes hitoktató. Ranschburg Pál a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumában érettségizett 1888-ban. Ezt követően a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvostudományi Karán tanult. Tanulmányait Lipcsében egészítette ki, W. M. Wundt tanítványa volt. A budapesti Pszichiátriai Klinika mellett kísérleti pszichológiai laboratóriumot létesített 1899-ben, majd megszervezte annak jogutódját, a Gyógypedagógiai és Pszichológiai Magyar Királyi Laboratóriumot. 1906-ban egyetemi tanári címet kapott, 1908-ban rendkívüli egyetemi tanár.

1916-ban az Apponyi Poliklinika ideggyógyászati főorvosa lett. 1924-től az egészségügy királyi főtanácsosa. Majd amikor a laboratórium vezetésétől megvált, annak tudományos felügyelője maradt, mindezek mellett a Gyógypedagógiai Tanítóképző előadő tanára, és különböző vizsgáztató bizottságainak tagja. Ranschburg egyidejűleg a hazai élet számos területén dolgozott. Tanfolyamok, konferenciák, kongresszusok előadója volt orvosi, pszichológiai, pedagógiai témakörökben. 1928-ban megalapította a Magyar Pszichológiai Társaságot, annak 3 évig elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Az 1930-as években Magyarországon is előtörő antiszemitizmus egész gyógyító tevékenységét visszavetette. De még 1943-ban is publikált az Orvosképzés című lapban. A II. világháború alatt, Budapest ostromának napjaiban, 1945. január 13-án hunyt el.

[szerkesztés] Munkássága

Érdeklődése az általános gyógyászati ismeretek elsajátítása után a pszichiátria felé fordult. Már 24 évesen feltűnő eredményeket mutatott az elmezavar alaposabb felismerésében és gyógyításában. Megfigyelő laboratóriumot létesített. 1899-ben Magyarországon elsőnek alapította meg a kísérleti, kutató pszichológiai kutatóintézetét. E tudományos műhely rövidesen a Gyógypedagógiai és Pszichológiai Magyar Királyi Laboratóriummá vált. A szűkmarkú állami támogatás folytonos nehézséget okozott. A hiányzó pénzügyi támogatást Ranschburg gyakorta saját jövedelméből fedezte.

Orvosi működése leglényegesebb részének a gyermekgyógyászatot tartotta. Korszakos neurológiai gyógyításai eredményeit az egész világon elismerték. Gyakran szerepelt külföldi kongresszusokon. 1904-ben ott volt Giens-ben, az I. Kísérleti Pszichológiai Kongresszuson, ahol először az 1902-ben közölt, külföldön "Ranschburgsches Phaenomen" néven ismert "homogén gátlás törvényé"-ről számolt be. Eszerint az "egymást érintő lelki tartalmak és folyamatok (érzetek, képzetek, törekvések) annál kevésbé zavarják egymást önállóságukban, minél heterogénebbek és annál inkább, minél homogénebbek." Azóta kevés kísérleti pszichológia tankönyv vagy kézikönyv jelent meg a nemzetközi szakirodalomban, amely erről a jelenségről és a vele kapcsolatban keletkezett tudományos eszmecserékről ne tenne említést. Az 1923-ban megjelent kétkötetes Emberi elme című jelentős összefoglaló művében elemezte a két évtized alatt keletkezett reagálásokat. Ugyanebben fejtette ki az "elmetan"-ról álláspontját. Megkülönböztette a lélektant és a pszichológiát. Laboratóriumában a gyakorlati és a kutatómunka egységét képviselte, amit a körülötte kialakult tudományos iskola számos tagja hasonlóan vallott. A laboratórium új vizsgáló eljárásokat dolgozott ki, készülékeket tervezett, szerkesztett és készített (mnemométer, tudatfantom, tachistoszkópos vetítőkészülékek stb.), mérési eljárásokat dolgozott ki. Kiemelkedőek a különböző típusú fogyatékosokon végzett figyelem-, emlékezet-, érzelemvizsgálatai, a számoló-, olvasóképesség, írás-, rajzolásvizsgálatok eredményei. A gyermekkori olvasás-, írás- és számolászavarokról közölt adatok és következtetések teljesen eredetiek, nemzetközileg Ranschburg nevéhez fűződnek, egy részüket magyarul nem is adták közre. A magyar gyógypedagógiatörténetben általános gyógypedagógiai elméleti fejtegetései is jelentősek. A gyógypedagógia fogalmáról, a gyógyító nevelésről, a gyógypedagógia egységéről, szakterületeiről, a speciális szakemberképzésről vallott nézetei meghatározóak, maradandóak. Magyar, francia és német nyelvű szakirodalmi munkássága gazdag.

[szerkesztés] Fő művei

A gyermeki elme fejlődése és működése..., Budapest., 1905
A gyermek emlékezete. A gyermek, 1908
Elmélkedések a gyógypedagógia jelenéről és jövőjéről. Magyar Gyógypedagógia, 1909
Az emberi elme. I-II. Budapest, 1923
Az agykérgi siketnémaság és a siketnémák hallásos beszédfejlesztése. Orvosi Újság, 1937,. 2.sz.

[szerkesztés] Ranschburg-emlékérem

Ranscburg Pál születésének 100. évfordulójára (1970) alkalmából alapította a Magyar Pszichológiai Társaság. Hazai és külföldi pszichológusoknak, kiemelkedő tudósoknak, szakmai tevékenységük elismeréséül adományozott emlékérme. Az érme Beck Ö. Fülöp munkája (1940) alapján készült. Odaítéléséről háromévenként dönt egy bizottság.