Paczolay Péter
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Paczolay Péter (Budapest, 1956. május 20. – ) jogász, politológus, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 2008. július 3-tól annak elnöke.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Tanulmányai
1975-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára (ma: Állam- és Jogtudományi Kar), jogi diplomáját 1980-ban szerezte meg.
[szerkesztés] Tudományos pályafutása
1980-ban a Nikex vállalatnál helyezkedett el jogtanácsosként. 1983-ban visszatér az egyetemre, ahol az állam- és jogelméleti tanszéken tudományos ösztöndíjas. 1986-ban docensi rangban hivatásos egyetemi oktató, majd 1990-ben a Bihari Mihály által alapított politológia tanszék oktatója lett. Időközben, 1992-ben a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán alakult politológia tanszék vezetőjévé nevezték ki, a kar dékánhelyettese 1994 és 1998 között. 2000-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 2005 óta csak Szegeden tanít.
1991 és 1992 között a washingtoni Woodrow Wilson Központ kutatója. Az MTA Politikatudományi Bizottsága tagja.
Kutatási területe a politikaelmélet története, az állam és a jog fogalmának története, összehasonlító alkotmánytan és a jog társadalomirányító szerepe.
Az állam- és jogtudományok kandidátusa (1989), habilitált (1999).
[szerkesztés] Közéleti pályafutása
1990-ben került az újonnan alakult Alkotmánybírósághoz, annak egyik főtanácsosa lett. 1996-ban a testület főtitkárává nevezték ki, 2000-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes vezetőjévé választotta, 2005-ben utódja, Sólyom László hivatalba lépésekor a Hivatal vezetőjévé lépett elő.
Az Országgyűlés 2006 februárjában konszenzusos jelöltként megválasztotta Tersztyánszkyné Vasadi Éva helyére alkotmánybírónak. Később, Erdei Árpád kiválása után a testület helyettes elnökévé választották. A Bihari Mihály AB-elnök mandátumának lejárta miatti új elnökválasztáson Paczolayt a testület elnökévé választotta[1].
[szerkesztés] Főbb könyvei, tanulmányai
- A politikaelmélet rövid története (Szabó Mátéval, 1984)
- A politikatudomány kialakulása (Szabó Mátéval, 1996)
- Államelmélet I. (1998)
- Az alkotmányelmélet fejlődése és az európai kihívás (2003)
[szerkesztés] Jegyzetek, források, linkek
- ^ Paczolay Péter lett az Alkotmánybíróság elnöke Index.hu, 2008. június 10.
- MTI Ki Kicsoda 2006, Magyar Távirati Iroda, Budapest, 2005
- Paczolay Péter életrajza az AB honlapján
- Információk a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karának honlapjáról