Oszmán interregnum
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az oszmán interregnum (másképpen: oszmán triumvirátus; törökül Fetret Devri) az I. Bajazid szultán vereségét és elfogatását (1402) követő periódus a 15. század elején (1402–1413). Az ankarai csatavesztés után a szultán haláláig Timur Lenk fogságában élt. Timur újraszervezte az anatóliai türkomán hercegségeket,
Bajazidnak három fia maradt, mindenikük egy-egy részét uralta az Oszmán Birodalomnak:
- a legidősebb, Suleiman Çelebi Észak-Görögországot, Bulgáriát és Trákiát;
- a középső, İsa Çelebi Görögországot és Nyugat-Anatóliát;
- a legkisebb féltestvér Mehmed Çelebi elvette a középső testvér birtokait.
Szulejmán később megszerezte magának Dél-Görögországot is, Mehmed pedig Anatólia fölött uralkodott tovább. Mehmet Szulejmán ellen küldte csapatait Mûsa vezetésével a Fekete-tengeren keresztül. 1410-ben Bulgáriában győzelmet aratott, és amikos Szulejmán visszavonult délrem Mûsa szultánná kiáltotta ki magát. Mehmed haragosan egy másik hadsereget küldött ki ellene, de ezt Gallipolinál legyőzték. Ekkor szövetkezett a Bizánci Birodalommal, és három év múlva sikerült legyőznie testvérét Szerbiában. Ezután Mehmed magát kiáltatta ki szultánná.
Előde: | Interregnum | Utóda: | |
I. Bajazid | 1402 – 1412 | I. Mehmed | |
1389 – 1402 | oszmán szultánok | 1413 – 1421 |
- Törökország-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap