Mauritius-szigeti dodó
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 Evolúciós időszak: Jelenkor Státusz: kihalt
|
|||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Raphus cucullatus Linnaeus, 1758 |
|||||||||||||||||
 Korábbi elterjedési területe
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Egyéb név | |||||||||||||||||
|
A mauritius-szigeti dodó vagy dodógalamb (Raphus cucullatus) a madarak (Aves) osztályába a galambalakúak (Columbiformes) rendjébe és a dodófélék (Raphidae) családjába tartozó röpképtelen kihalt faj. A dodógalamb az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulása
Az Indiai-óceán területén lévő Mauritius szigetén élt.
[szerkesztés] Megjelenése
A dodógalambok viszonylag nagyméretű, röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 1 méter, a tömegük pedig kb. 25 kg körül lehetett. Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik, vaskos lábaik és zsíros fartájékuk volt.
[szerkesztés] Életmódjuk
A dodógalambok életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Ami biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak, ahol különféle növényi termésekkel illetve kisebb gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két darab tojást költöttek ki, a földön elkészített fészkeikben. A tojók talán kétévente költöttek. A mai galambok életmódjából egyesek arra következtetnek, hogy a hímek territóriumokat tartottak fenn.
[szerkesztés] Kialakulásuk
A maradványokban fellelt mitokondriális DNS cytochrome b és 12S rRNS szakaszainak vizsgálata szerint a dodók ősei nem a közelebbi Afrikából, hanem a távolabbi Délkelet-Ázsiából érkeztek. A molekuláris elemzés kimutatta, hogy a dodó és legközelebbi rokona, a szintén kihalt Rodrigues-szigeti galamb vagy remetegalamb egy közös, galambszerű ősből fejlődött ki. Legközelebbi rokonaik ma Délkelet-Ázsiában élő sörényes galamb (Caloenas nicobarica), az új-guineai koronásgalambok (Goura spp.) és Szamoa szigetvilágának fogasgalambja (Didunculus strigrirostris)
Korábban dodónak vélték az úgynevezett „réunioni remetegalambot” is, melyet portugál tengerészek fedeztek fel 1613-ban Réunion szigetén. Erről a madárról kevés információval rendelkezünk, azt leszámítva, hogy többnyire fehéres színű volt. A madár csontjait csak a 20. században találták meg, és ekkor kiderült, hogy valójában egy íbiszféle madár volt. Ekkor a Borbonibis latipes nevet kapta. Később átértékelték rendszertani helyét és az íbiszek (Threskiornis) nembe sorolták át Threskiornis solitarius. A fehér színű „réunioni dodó” tehát valójában sohasem létezett.
A dodó tehát nem rokona más röpképtelen madaraknak, mint pl. az afrikai struccfélék, a dél-amerikai nandufélék, az ausztráliai emufélék, az új-guineai kazuárfélék, az új-zélandi kivifélék, valamint a már kihalt moa- (Új-Zéland) és elefántmadár-féléknek (Madagaszkár).
[szerkesztés] Felfedezésük, kihalásuk
Mauritius szigetét feltehetően már a 10. századi arab és maláj hajósok is ismerték és 1505-ben portugál hajósok is kikötöttek a szigeten. Ám mindezek még nem voltak nagy hatással a sziget faunájára. A nagy változások akkor kezdődtek, amikor holland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre 1638-ban, mivel azt támaszpontként használták a Távol-Keletre vezető kereskedelmi hajózásban: ettől számítva a dodógalambok kevesebb mint száz éven belül, a 17. század végére, vagy a 18. század elejére kipusztultak.
Kihalásukat minden bizonnyal a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok (pl. disznók, kutyák, makákók) és patkányok okozták, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait. Másodsorban hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.
Húsukért nem vadászták őket: az egykorú beszámolók szerint az zsíros és rágós, rendkívül élvezhetetlen volt. A különös formájú állat viszont felkeltette a korabeli európaiak érdeklődését, ezért sok példányt Nyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, ill. múzeumokba kerültek.
[szerkesztés] Forrás
- Farkas Henrik: Egyszervolt állatok, Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986. (Búvár Zsebkönyvek sorozat)
- National Geographic Channel: Állatok a múltból: a dodógalamb (dokumentumfilm)
- Csodálatos állatvilág, Budapest, Mester, 2000–, ISBN 963 86092 0 6 (Bővíthető mappa)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
|
|
