Malleus Maleficarum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Malleus Maleficarum a boszorkányokról szóló középkori mű; címének jelentése „boszorkányok pörölye". A Malleus először 1487-ben jelent meg; szerzői inkvizítorok voltak, név szerint Heinrich Kramer és Jacob Sprenger. A könyv felsorolja a boszorkányok által használt varázsigéket és megigézéseket, emellett megdöbbentő részletességgel ecseteli a boszorkányokon alkalmazott kínzómódszereket. A latin kifejezés azt jelenti, hogy „boszorkánypöröly", Institoris és Sprenger sokat emlegetett könyvének címe, mely módszeresen ismerteti a befejeződő középkor és kezdődő újkor boszorkányhitét, éspedig a maleficiumot összeköti eldöntött „nőgyűlölő" értelemben a „delictum exceptum"-nak az eretnekperekből átvett fogalmával (ördöggel való szerződés, ördöggel való bujálkodás).

A könyv teljes címe:

Malleorum quorundam maleficarum, tam veterum quam recentiorum autorum, tomi duo, illetve Tertia pars mallei maleficarum. Malleus Maleficarum

[szerkesztés] Hatása

A könyvet 1487-ben először, aztán 1520-ig tizenháromszor, végül 1574 és 1669 között tizenhatszor, összesen tehát huszonkilencszer nyomtatták ki - ebből tizenhat kiadás Németországban jelent meg.

Dieffenbach szerint a Malleus Maleficarum „ a világirodalom legelvetemültebb és egyúttal legostobább , a legbolondabb és mégis legveszedelmesebb könyve", ami „jóllehet mint magánirat sose jutott törvényerőre az Egyházban, mégis kimondhatatlan szerencsétlenségek forrása lett." Feltételezhető, hogy a legtöbb boszorkánybíró „fel volt fegyverkezve a könyvvel, és úgy igazodott hozzá, mint a majdnem „legis vigort" (törvényerőt) élvező szabálymintákhoz." Hogy több tekintélye legyen a könyvnek, a szerzők VIII. Ince pápa „Summis Desiderantis" című bullájával kezdték a szöveges részt, és ehhez csatolták még I. Miksa császár pátensét is, amiből az következett, hogy a birodalom alattvalóinak, tőlük telhetően támogatniuk kellett az inkvizítorokat. (...) A három részre tagolt munka az első két részben elsősorban a klerikusokat világosítja fel a boszorkányság lényegéről a Biblia és a kánonjog gyakorlata szerint, és megemlíti a boszorkányok gaztetteivel szemben alkalmazandó vallási gyógyeszközöket; a harmadik rész utasításokat ad a papi és világi bíráknak, hogyan indítsák meg és folytassák le a boszorkánypereket. Látszólagos tudományossága folytán a könyv - szöges ellentétben a szerzők szándékaival - nemcsak ahhoz járult hozzá, hogy megerősítse a boszorkányhitet, „hanem a boszorkányüldözések megkezdéséhez, és ezek számának növekedéséhez is, annál is inkább, mert az abban leírt eljárási mód csak alkalmas fogódzót nyújtott ahhoz, hogy valamely gyanúsított személy ellen foganatosított vizsgálat következtében folyamatosan új pereket indítsanak más személyek ellen".^[1]

[szerkesztés] A szerzők

Jacob Sprenger (kb. 1436 - 1495): svájci születésű dominikánus inkvizítor, aki Heinrich Kramerral együtt írta meg a Malleus Maleficarum című, boszorkányokról szóló könyvet. Sprenger a kölni rend vezetője lett, később pedig kinevezték Németország dominikánus tartományfőnökévé; egy vallásos látomás hatására megalapította a Rózsafüzér Testvériséget. Nemsokkal ezután IV. Sixtus pápa kinevezte őt Németország vallásügyi inkvizítorának, és ebben a pozíciójában, többek közt, elítélte Johann de Wesalia eretnek tanait (1479).

Sprengert azonban elsősorban a Heinrich Institorissal közösen írt Hexenhammer tette ismert emberré. Általában úgy tartják, a két szerző közül Sprenger volt a téma szakértője, noha a Malleust nagyrészt Kramer állította össze. (A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikonából - Nevill Drury, Prism Press, Dorset, Anglia '92) Életrajzi adatait nem lehet pontosan kideríteni. A Gelehrtenlexikon szerint Sprenger 1494-ben még élt Kölnben, „de a halál éve nem ismeretes". (A mágikus művészetek zseblexikona - Hans Biedermann, Graz, Droemer Knaur Kiadó, 1973)

Heinrich Kramer (az Institoris nevének a latin megfelelője, amely szatócsot jelent, ezen a néven is ismert) (1430 - 1505): Jacob Sprenger mellett a hírhedt Malleus Maleficarum társszerzője; ez a mű tüzelte a Szent Inkvizíciót a boszorkányok és eretnekek elleni hadjárat megindítására. Kramer tapasztalt domonkosrendi inkvizítor volt; Tirol körzetében félelemmel ejtették ki nevét. Sprengerrel együtt töltötték be a főinkvizítori tisztet, és mikor tevékenységükkel mind a klérus, mind a hatóságok ellenállását, Kramer a pápához fordult segítségért, mire VIII. Ince kiadta a „Summis desiderantis" c. bulláját, (1484. december 5-én), amely mindkettôjüket felruházta a szükséges tekintéllyel. Institoris 1495-ben teológiai lektor lett Salzburgban, 1496-ban pedig kiadta Nürnbergben a „Tractatus"-át. (...) VI. Sándor pápasága alatt „censor fidei" volt Cseh-és Morvaországban; e működése ihlette következô művét, a Clypeum S. Romanae Ecclesiae defensionis contra Picardos et Waldenses-t Sigismund főherceg személyében befolyásos segítőtársa akadt, aki megjutalmazta erőfeszítéseit, és nagy segítséget nyújtott a Malleus megírásában. Kramer egy csehországi apostoli misszió során halt meg. (A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikonából - Nevill Drury, Prism Press, Dorset, Anglia '92).

[szerkesztés] Jegyzetek