Lask
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Lask (szlovákul Laškovce) község Szlovákiában a Kassai kerület Nagymihályi járásában. 2001-ben 511 lakosából 296 szlovák és 215 cigány volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Nagymihálytól 9 km-re délnyugatra a Kelet-Szlovákiai Alföldön a Dusa patak jobb partján fekszik.
[szerkesztés] Története
A régészeti leletek tanúsága szerint területén már 10. – 12. században éltek emberek. 1310-ben a Bogátradvány nemzetség birtokaként említik először. A nemzetség Monoki ága a 16. századig volt itt tulajdonos. 1567-ben másfél portáról adózott a királynak. Négy a királyi katonák által felégetett ház és három új ház állt a településen. 1580 körül ismeretlen csapás érte a települést, mivel 1582-ben nem kellett adót fizetnie. 1600-ban a kis települések közé tartozott 9 lakott házzal. A 17. század elején kizárólag jobbágyok éltek itt. A század során a lakosság elszegényedett, száma lecsökkent. 1610-ben lakói zsellérek, egy és negyed portáról adóztak, míg 1635-ben négy és egynyolcad porta után. 1715-ben 5, 1720-ban 7 adózó háztartása volt.
Vályi András szerint "LASK. Tót falu Zemplén Várm. földes Ura Szirmai Uraság, lakosai katolikusok, ’s másfélék, fekszik, Pazditshoz 1/2 Vásárhelyhoz is 1/2 órányira, térséggel egyeles dombos határja, három nyomásbéli, búzát, gabonát, zabot, árpát, és tengerit is terem, erdeje, szőleje, és malma nints, piatza N. Mihályon." [1]
Fényes Elek szerint "Lask, orosz-tót falu, Zemplén vmegyében, Vásárhely fil. 93 r. 138 g. kath., 48 evang., 47 ref., 8 zsidó lak. gör. szentegyházzal, 414 hold szántófölddel. F. u. Szirmay. Ut. p. N. Mihály." [2]
1910-ben 320, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. 1920-ig Zemplén vármegye Nagymihályi járásához tartozott.
[szerkesztés] Nevezetességei
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Források
- ^ Vályi András: Magyar Országnak leírása Buda, 1796. [1]
- ^ Fényes Elek: Magyarország Geographiai Szótára Pest, 1851 [2]
A Nagymihályi járás települései | |
---|---|
Nagymihály (Michalovce) Abara (Oborín) · Alsókánya (Jastrabie pri Michalovciach) · Bajánháza (Bajany) · Bánóc (Bánovce nad Ondavou) · Bés (Beša) · Berettő (Bracovce) · Budaháza (Budince) · Butka (Budkovce) · Csicser (Čičarovce) · Deregnyő (Drahňov) · Dénesújfalu (Sliepkovce) · Dobóruszka (Ruská) · Dobróka (Dúbravka) · Falkus (Falkušovce) · Feketemező (Čierne Pole) · Fogas (Závadka) · Füzesér (Vrbnica) · Gatály (Hatalov) · Hanajna (Hnojné) · Harapás (Kusín) · Hegyi (Zemplínske Kopčany) · Hór (Horovce) · Iske (Ižkovce) · Izbugya (Zbudza) · Jósza (Jovsa) · Kácsánd (Kačanov) · Hajagos (Klokočov) · Karaszna (Krásnovce) · Kisgézsény (Hažín) · Kisráska (Malé Raškovce) · Kisszeretva (Stretavka) · Kráskarebrény (Zemplínska Široká) · Laborcfalva (Voľa) · Lask (Laškovce) · Lasztomér (Lastomír) · Lazony (Ložín) · Leszna (Lesné) · Magasrév (Vysoká nad Uhom) · Málca (Malčice) · Márk (Markovce) · Márkcsemernye (Pusté Čemerné) · Mátyócvajkóc (Maťovské Vojkovce) · Mokcsamogyorós (Krišovská Liesková) · Morva (Moravany) · Nagycseb (Žbince) · Nagykapos (Veľké Kapušany) · Nagyráska (Veľké Raškovce) · Nagyszelmenc (Veľké Slemence) · Nagyszeretva (Stretava) · Nátafalva (Nacina Ves) · Németvágás (Poruba pod Vihorlátom) · Nyarádkelecsény (Kapušianske Kľačany) · Ordasfalva (Oreské) · Őrmező (Strážske) · Pazdics (Pozdišovce) · Pálóc (Pavlovce nad Uhom) · Pályin (Palín) · Petrik (Petrikovce) · Petróc (Petrovce nad Laborcom) · Rákóc (Rakovec nad Ondavou) · Sámogy (Šamudovce) · Solymos (Szlovákia) (Iňačovce) · Szalók (Slavkovce) · Szirénfalva (Ptrukša) · Sztára (Staré) · Tarna (Trnava pri Laborci) · Tusa (Tušice) · Tusaújfalu (Tušická Nová Ves) · Ungszenna (Senné) · Ungtavas (Kaluža) · Vaján (Vojany) · Vámoslucska (Lúčky) · Vásárhely (Trhovište) · Vinna (Vinné) · Zalacska (Zalužice) · Zemplénszuha (Suché) · Zuhogó (Čečehov) |