Kurszán fejedelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Kurszán név jelentése Keselyű (török eredetű magyar férfinév, eredeti török jelentése kalóz). Kurszán fejedelem nevét Kézai és a Képes Krónika Kusid-ra (Cusid) ferdíti, Katona (hist. Crit. Ducum, 196) és Szabó Károly (Vezérek Kora, 46. és Új Magyar Muzeum, 1851-52. I. 519) Csörsz-nek ejti. (Ez ellen lásd Pallas N. Lex. IV. 787) A Névtelen (6. és 46. fej.) csak mint Könd fiát említi, de megjegyzi, hogy azon a területen, melyet Árpád Köndnek adott, Kurszán utóbb „a várat magáról neveztette, mely név a mai napig sem ment feledésbe.” Százhalom és Diód közt azonban most ilyen nevű falu v. puszta nem ismeretes.

Egyes történészek szerint, mint például Kristó Gyula, helytelen a honfoglaló fejedelmet Kurszánnak nevezni. A nyugati források ugyanis Kusal néven említik a magyarok vezérét, illetve Georgius Monachus Continuatus (György barát krónikájának folytatója) szerint Árpád mellett Kusanes fogadta a bizánci követeket. Régebben ezt a személyt egyöntetűen azonosították a Gesta Hungarorumban szereplő Könd fia Kurszán-nal (Curzan). Később azonban többen kétségbe vonták a két névalak megfeleltethetőségét és ezáltal a két személy azonosságát.

[szerkesztés] Kurszán fejedelem

Kurszán a főfejedelem tisztet töltötte be a honfoglaló magyarok élén, mellette Árpád volt a társfejedelem. A honfoglalás megszervezésében, lebonyolításában és vezetésében döntő szerepe volt. Halála után Árpád foglalta el a helyét, s mintegy fejedelmét megbosszulandó, 907-ben Pozsonynál megsemmisítő vereséget mért a bajor csapatokra. A honfoglalás gyakorlatilag ezzel befejeződött, a Kárpát-medence magyar uralom alá került.

Míg a régi bizánci és német írók két magyar fejedelemről, Árpádról és Kurszánról írnak, a muzulmán és bizánci forrásokból azt is tudjuk, hogy három személy között oszlott meg a főhatalom. Ez a három személy a kende, a gyula és a horka volt. A magyar krónikákból kiderül, hogy a kende (főfejedelem) Kurszán volt, a horka (főbíró) pedig Tétény (vagy Töhötöm), s Árpád töltötte be a gyula, a katonai főparancsnok tisztségét. (Főképpen ez magyarázza, hogy miért is lett a hagyományban éppen ő a honfoglalás főszereplője.)

A fejedelem, a Kende állt a társadalom élén. Ez a cím a hagyományos nomád elv szerint öröklődött (a seniorátus elve alapján), azaz a nemzetség legidősebb nemzőképes férfitagja örökölte a hatalmat.
A fejedelem után a két legnagyobb tisztség a gyula és a horka volt. A gyula eredetileg a nép hadvezető fejedelmi címe volt, így végül is szinte egy rangon állt a honfoglaláskor a tényleges fejedelemmel, de 904-ben (Kurszán halála után) a cím szerepe megváltozott. Ezután már bírói tisztséget jelentett, bár még mindig örökölhetõ volt. Országos méltóság volt, viszont közvetlen törzsfői hatalma csak a Tisza-Körös-Maros vidéke felett volt.
A hagyomány szerint a horka csak a harmadik legnagyobb tisztség volt, de valójában nagyobb hatalma volt, mint a gyulának, ő birtokolta ugyanis a mindenkori bírói főtisztséget.

[szerkesztés] A honfoglalás

892-893-ban a magyar seregek az Arnulffal kötött egyezség értelmében, a keleti-frank csapatokkal szövetségben megtámadták a Nagymorva Birodalmat, hogy védelem alá helyezzék a keleti-frank birodalom keleti határait. Arnulf zsákmányként ígérte Kurszánnak a fegyverrel nyert morva területeket. Kurszán, túlteljesítve vállalt feladatát, a Bolgár királyság érdekszférájához tartozó délalföldi részeket is megszállta. A morvákon aratott győzelmet követően kiéleződött a viszony a bulgárokkal. Kurszán jól látta, hogy az Al-dunai síkság fontos kijáratot jelent a sztyeppére, s a tenger irányába – illetve a Kárpát-medence is innen sebezhető leginkább -, ezért I. Simeon bolgár király (cár) ellenében szövetségre lépett VI. (Bölcs)Leó bizánci császárral. Leó barátságtalan kereskedelmi intézkedései miatt a két idegen hatalom között amúgy is ellenséges volt a viszony, így nem is kellett különösebb ürügyet keresni a bizánci-bolgár háborúskodáshoz. A kezdeti sikerek után . Mint azt Nikeas Skleros, Leó diplomatája megírta 892-ben: a magyarok (Kurszán) már a Havasalföldön, az Aldunánál tárgyaltak Simeonnal, akinek a seregei már Konstantinápolyt is fenyegették.

894-ben a bizánci flotta dunai előretörését a levédiai magyarság egyetlen hadteste fedezte, melyet Kurszán – Zsil-völgyi kitörését követően – nyugat-kelet irányú támadással fejezett be, egészen a flottáig előrenyomulva. Így ír erről Johannes Scylitzes (1050 körül): "...mialatt Simeon a görög Pokhas (görög vezér - svaszon) seregével volt elfoglalva, a türkök a folyamon átkelve egész Bulgáriat végigzsákmányolták. Amikor ezt Simeonnak hírül adták, ő otthagyva Pokhast, a türkök ellen fordult. Minthogy azok is vágytak összecsapni a bolgárokkal, átkelvén a Dunán meg is ütköztek velük...". A „főpróbát” követően a honfoglalás egy már ismert terepen történt meg, a részben elfoglalt, részben katonailag biztosított vonalakon, illetve az addigra már megszerzett Kárpát-medencei területeken.

[szerkesztés] Árpád fejedelem

904 nyarán IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király meghívására Kurszán a Fischa melletti tárgyalásokon vett részt kíséretével. Ekkor a király parancsára a fejedelmet és kíséretét orvul, kegyetlen hirtelenséggel megtámadták és mind egy szálig legyilkolták. Árpád, mint Kurszán első helyettese, a fejedelem helyébe lépett, s gyakorlatilag ettől az eseménytől kezdődően vált egyeduralkodóvá, mint a seregek és a nép teljhatalmú vezetője. Nemzetsége Óbuda környékén települt le, s itt építették fel Kurszánvárát is. Kurszán halálát követően Árpád elfoglalta a törzs szállásterületének egy részét. A Kurszán-nemzetség leszármazottai Kartal néven éltek tovább.