Kunok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A kunok (kipcsak, latinul Cumani, oroszul Половцы polovci, régiesebb magyar elnevezéssel kumánok) egy török nyelvű népekből álló törzsszövetség, a kipcsakok nyugati törzseinek elnevezése volt. A törzsszövetségi rendszerben élő kunok nem hoztak létre egy központi hatalom vezetése alatt álló államot. A központosítás csírái azonban a 12. század végén megjelentek, ez a folyamat Köncsek nevű kánjukhoz köthető, kinek ilyen jellegű tevékenységét fia, Jurij is folytatta. A folyamatnak azonban a mongolok 1223-as megjelenése véget vetett, ekkor esett el ugyanis a velük folytatott harcokban Jurij. A mongolok újbóli megjelenése 1236-ban gyökeresen megváltoztatta a hatalmi viszonyokat Kelet-Európában, a kunok egy jelentős része a Balkán-félszigetre menekült, egy másik csoport Kötöny vezetésével a Magyar Királyság területére költözködött, de legnagyobb részük korábbi szállásterületükön maradt.

Középkori latin nevük általában Cumanus volt, de az örmény krónikaírók (például Edesszai Máté, 1050–1051) hartes néven ismerték őket. Az oroszok a kunokat a polovec névvel jelölték. Az orosz szónak a jelentése 'halványsárga, sápadt', az örményé 'fakó'. Egyes kutatások szerint a koman/kuman népnév is „fakó, halvány sárgás” jelentésű volt az ótörökben (szemben a göktürkökkel, a „kék törökökkel”), s valószínűleg a kun népnév is ugyanannak az alapszónak a származéka, amelyből a kuman szót képezték.” ^[1] Van olyan vélemény is, hogy a kunok középkori latin Cumanus elnevezése a Kuma folyó nevéből ered, melynek partjain valamikor éltek és ahol több helységnév is emlékeztet rájuk. A kaukázusi Dagesztánban is laktak kunok, és ott a Huns (vagy Khuns) kerületben Khunsagh nevű város állt.

A kunok egy részét némely középkori krónikás „fehér kunoknak” nevezi, szemben az úzok (uzok, guzok) kunok között élő leszármazottaival, akiket „fekete kunok” néven emlegetnek.

A középkori Magyarországon letelepedett és nyelvükben elmagyarosodott kunok a magyarság szerves részét képező sajátos etnikai csoportot alkotnak, akárcsak a székelyek vagy a palócok.

Tartalomjegyzék

1 Történetük
2 A magyarországi kunok története
- 2.1 Kiskunság
- 2.2 Nagykunság
3 A kun nyelv
4 A mai kunok mint magyar népcsoport
5 Irodalom
6 Források

[szerkesztés] Történetük

A történeti források alapján 750 körül a Volga és Jajk, valamint a Kaukázus vidékein tűntek föl először. A délorosz sztyeppére 1055-ben nyomultak be, kiűzve a besenyőket és úzokat. Az orosz évkönyvek először csak 1061-ben említik őket, és a polovecek, azaz kunok négy ága Nestor szerint a besenyő, türkmén, török és polovec.

A kunok névadó elődei és az ujgurok (a kínai krónikákban szárik, azaz sárgák) egy része nyugati vándorlásaik során juthattak el az ősi kipcsakok területére, Délnyugat-Szibériába. Itt a három nép egyesült, és a kipcsak törzsszövetség keretében az Araltól az Al-Dunáig terjedő hatalmas területet uraltak a 11. század közepétől egészen az 1220-as évekig. Mindamellett nincs szó egy egységes, központilag irányított birodalomról. Kelet-Európában a kunok lényegében a Kazár Birodalom örököseinek tekinthetők.

Miután a mongolok (tatárok) 1223-ban a Kalka menti csatában megverték az egyesült orosz-kun sereget, a kunok tömegesen menekültek nyugatra, és a későbbi Moldva és Besszarábia területén jött létre a Kunország (latinul Cumania) néven ismert laza államforma, amely a magyar királyok érdekszférájába tartozott. A magyar királyság elkezdte a kunok megkeresztelését. Milkó központtal létrehozták a milkói püspökséget (1227). 1239-ben a mongolok elől Kötöny vezér vezetésével Magyarországra menekültek, miután IV. Béla király befogadta őket.

A kunok Kelet- és Dél-Európa vidékein szétszórodtak. Letelepedtek Macedóniában, Kumanovo város vidékén (a város neve a kunok/kumánok nevét őrzi).

[szerkesztés] A magyarországi kunok története

Anonymus már 889-ben szerepelteti a hét kun vezért Kijevnél, akik előbb az oroszokkal, majd a magyarokkal szövetkeztek. A hét kun nemzetséget IV. László király is említi .

IV. Béla kb. 40 ezer kunt telepített le a Duna-Tisza közén, akiket a tatárok és a főurak elleni harcban akart felhasználni. Beilleszkedésük nem volt zökkenőmentes: a főurak ellenségesen fogadták őket, azt híresztelték róluk, hogy tatár kémek, az egyház a pogány szokások miatt neheztelt, a köznép a nomádokra jellemző, magántulajdon elleni vétségek miatt orrolt meg rájuk.

1240-ben a tatár ostrom alatt elesett Halics és Kijev. IV. Béla ekkor nekikezdett az ország háborús haderejének megszervezéséhez, és hadseregében közel 10 ezer kun harcosra számíthatott, ám a magyar főurak az óbudai táborban megölték a kunok Kötöny nevű vezérét, emiatt azok, útjukban pusztítva, kivonultak az országból. IV. Béla Muhinál 1241-ben vereséget szenvedett a tatároktól, akik egy éves pusztítás és öldöklés után 1242 márciusában visszavonultak keletre. A dalmáciai Zára várába menekült király visszatért az ország belsejébe, és magával hozta a kunokat, akiket másodszor és véglegesen letelepített Magyarországon. A hagyomány hét betelepült kun nemzetség nevét őrizte meg: Borcsol, Cserbán, Kondám, Iloncsuk, Kór, Jupogó, Olás.

[szerkesztés] Kiskunság

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

[szerkesztés] Nagykunság

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

Jász-Nagykun-Szolnok megye területe, itt találhatóak a nagyobb kun városok, amit jelöl is a Nagykun, illetve a Nagykunság szóösszetétel. Ilyen városok pl. Kisújszállás, Kunhegyes, Karcag, amely az egyik legnagyobb kun város volt mindig is ("Nagykunság főváros"). A kunok sokáig őrizték a nyelvet és a hagyományaik egy részét, beleértve a népművészetet is. A lakosság nagy hányadát kitették és ma is kiteszik a kunoktól származó családok, vagy legalábbis ezen családoknak egy része.

[1]
Karcag

[szerkesztés] A kun nyelv

A nemzetségfőik katonai kísérettel vették körül magukat: ezeknek a kísérőknek a kun, mongol és török neve nöger volt (ebből származik a magyar nyögér szó és Nyőgér falu neve).

A kunok még a 13. században is olyan nagy számban laktak "Fekete-Kunországban" (ahogy magyar krónikák nevezték a Krím-félszigettől a mai Dél-Oroszország és Ukrajna sztyeppéin át egészen a Moldova és Kelet-Románia területéig terjedő kun államot), hogy a velencei és más olasz kereskedők érdemesnek tartották megtanulni a nyelvet. Ennek köszönhetjük az 1303-ból való Codex Cumanicust (Petrarca-kódex), amely a főbb kun szavakat és szólásmondásokat tartalmazza és amely kétségtelenné teszi a nyelv török voltát.