IV. Károly német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!

IV. (Luxemburgi) Károly (csehül Karel IV., németül Karl IV; Prága, 1316. május 14. – Prága, 1378. november 29.) morva őrgróf (1333-tól 1346-ig), német és cseh király (1346-tól haláláig), luxemburgi gróf (1346–1353 között), német-római császár, János cseh király és Přemysl Erzsébet fia volt. Cseh királyként I. Károly néven tartják számon. Nevéhez fűződik a Német Aranybulla kiadása és Prága intenzív fejlesztése, melynek nyomai mindmáig láthatóak a városon – nevét őrzi a Károly híd, de Karlovy Vary és Karlštejn városa is. Koronáinak többségét fia, Vencel örökölte, akitől később öccse, Zsigmond szerezte meg azokat.

[szerkesztés] Ifjúsága

János király és Erzsébet harmadik gyermeke eredetileg a Vencel (Vacláv) nevet kapta a keresztségben. Mivel atyja kiváló viszonyt ápolt a Capeting-házzal, és sok időt töltött Franciaországban, Károly is itt töltötte gyermekkora jelentős részét. János sógora, IV. (Szép) Károly udvarában nevelkedett hét éven át, és vendéglátója tiszteletére vette fel bérmálkozásakor a Károly nevet. Franciaországban Pierre Roger, a teológia ünnepelt doktora, a későbbi VI. Kelemen pápa gondoskodott neveléséről. Károly felnőve igen művelt emberré vált, folyékonyan beszélt a cseh mellett franciául, latinul, németül és olaszul. Harci tapasztalatot először 1331-ben szerzett apja oldalán Itáliában.

1333-tól kezdve viselte a trónörökösöknek járó morva őrgróf címet, és ekkortól a francia udvarban előszeretettel időző apja gyakori távollétei során ő igazgatta Csehországot. 1335-ben János társaságában részt vett a visegrádi királytalálkozón. Atyja és a pápa jó kapcsolatainak köszönhetően 1346. július 11-én a választófejedelmek egy része ellenkirállyá választotta IV. (Bajor) Lajos császár ellenében, és november 28-án meg is koronázták. Eközben augusztus 26-án a crécyi csatában elesett az immár vak János, így a cseh trón és a Luxemburgi Grófság is az ütközetben megsérült Károlyra szállt.

[szerkesztés] Uralkodása

Németországi uralma eleinte meglehetősen gyenge lábakon állt, de 1347-ben meghalt IV. Lajos, és Károly komolyabb rivális nélkül maradt. 1349-ben ellenfelei Günther von Schwarzburgot választották királlyá, de őt kevesen támogatták, és még abban az évben meg is halt. Károlyt ekkor ismét megkoronázták, és a továbbiakban békepolitikát folytatott. Ennek részeként fenntartotta franciabarátságát – 1378-ban Vencel fiával együtt személyesen is meglátogatta V. (Bölcs) Károlyt – és továbbra is pártolta a pápát, ennek jeleként börtönöztette be 1350-ben a Prágába látogató Cola di Rienzót, majd adta ki őt 1351-ben az egyházfőnek. Eközben baráti viszonyt épített ki a Habsburgokkal és a Bajor Hercegséggel is. 1354-ben átkelt az Alpokon, és 1355-ben császárrá koronázták Rómában. Hazatérve, 1356-ban adta ki a Német Aranybullát, mely szabályozta a német királyválasztás rendjét és a választófejedelmek jogait.

Az 1348-1349-es nagy pestisjárvány súlyos károkat okozott német földön, és elvitte Károly lányát, Luxemburgi Margitot, I. Lajos magyar király első feleségét is. Mivel a járvány Csehországot csak kevéssé érintette, Károly zavartalanul fejleszthette királyságát. Már 1344-ben kivívta, hogy a prágai püspökség érseki rangra emelkedhessen, 1348-ban pedig megalapította Közép-Európa első egyetemét. Prága pezsgő kulturális és gazdasági központtá, Európa egyik legnagyobb városává nőtt; a számos építkezést kezedményező, a művészetet pártoló uralkodó környezetében Petrarca is megfordult. Sokat tett dinasztikus hatalma megerősítéséérz is: apránkénr megszerezte Lausitzot, Pfalz bizonyos részeit, Sziléziát és a Pomeránia területeit is magába foglaló Brandenburgot – igaz, ezt 1373-ban nem ő, hanem második fia, Zsigmond kapta meg. Első felesége Blanka francia hercegnő, akitől született Nagy Lajos első felesége, Luxemburgi Margit magyar királyné.