Isztambul tömegközlekedése

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Villamos Isztambulban

Isztambulban számos tömegközlekedési eszköz áll a város több mint 10 millió lakosának rendelkezésére. A város tömegközlekedésének kezdete 1869. augusztus 30-ra datálható. Ekkor írták alá az Oszmán Birodalom fővárosában létesítendő közúti vasúti hálózat építéséről és működtetéséről szóló, 40 évre érvényes koncessziós szerződést. A 4 vonalon működő lóvasút 1871-ben indult, és már az első évben 4 és fél millió utast szállított.

Azóta a város közlekedése sokat fejlődött és jelenleg 10 különböző tömegközlekedési eszközt vehető igénybe Iszambulban.

[szerkesztés] Tünel

Tünel és állomása

A Tünel (az „Alagút”) a londoni metró után a világ második legrégebbi földalatti vasútja, bár igazából nem metró, hanem a Budavári Siklóhoz hasonló kötélpályás „felvonó”. Nincs közbenső állomása, a pálya hossza megközelítőleg 573 méter, szintkülönbsége mintegy 60 méter. 1875. január 17-én nyitották meg az Aranyszarv-öböl északi oldalán Galata és Pera (ma Karaköy és Beyoğlu) kerületek között. (Emlékeztetőül: a londoni metró 1863-ban az első, a magyar kisföldalatti – amit mi a „kontinens elsőjének” ismerünk – 1896. május 2. óta rója a síneket.)

A vasút ötletét eredetileg egy francia mérnök, Henri Gavand vetette fel. Két évvel később, 1869. november 6-án megkapta az építési engedélyt Abdul-Aziz szultántól. Külföldi befektetők keresése után, 1871. július 30-án megkezdődött az építkezés, mely 1874 decemberéig tartott. Az emberek kezdetben bizalmatlanok voltak a föld alatt közlekedő szerkezettel szemben, ezért egy plusz kocsit is forgalomba állítottak, mely állatokat szállított, így bizonyítva a vasút biztonságát.

Megnyitásától 1910-ig lóvontatású volt, azóta elektromos motor hajtja. Az utat a két végállomás között mintegy 1,5 perc alatt teszi meg, 25 km/h utazósebességgel. 1939-ben államosították, azóta az IETT (İstanbul Elektrik Tramvay ve Tünel) üzemelteti. Az eddigi egyetlen súlyos üzemzavar során, 1943. július 6-án kábelszakadás miatt 1 utas meghalt, 6 pedig megsérült. 1971-ben felújították a Tünelt, és az eredeti fakocsikat fémszerelvényekre cserélték le.

[szerkesztés] Nosztalgiavillamos

Régi villamos

A villamos az Istiklal („Függetlenség”) sugárúton (Istiklal Caddesi) fut végig a Tünel és a Taksim tér között. Az első villamosok 1869. szeptember 3-án indultak el Isztambul utcáin a Tophane-Ortaköy vonalon. (Párizsban 1854, Londonban 1860 óta villamosozhatnak az emberek.) Krepano Efendi által alapított Dersaadet Tramway Establishment cég üzemeltette és fejlesztette a lóvontatású vasutakat, 1871-ben már négy vonal működött: Azapkapı-Galata, Aksaray-Yedikule, Aksaray-Topkapi és Eminönü-Aksaray. A vonalak tovább épültek, sőt, a birodalom többi városában is (pl. Damaszkusz, Bagdad, Izmir) hamarosan elindult a lóvasút. A Védelmi Minisztérium az első Balkán-háború során, 1912-ben felvásárolta a lovakat és a frontra küldte őket, így több mint egy évig szünetelt a vasút üzemeltetése. 1914. február 2-án villamosították a vonalakat. 1928. június 8-án indult el az első villamos az ázsiai oldalon Üsküdar és Kisikli között. 1939-ben államosították, 1939. június 16-tól a város tulajdonába kerültek a vonalak. 1950-re a villamosvonalak hossza elérte a 130 km-t.

Az európai oldalon 1961. augusztus 12-én, az anatóliai oldalon 1966. november 14-én szüntették meg a villamos vasutat. (1961. május 27-én trolibuszokat állítottak forgalomba Topkapi és Eminönü között a megszűnő villamos helyett, de csakhamar ezeket is leállították.)

1990-ben a Tünel-Taksim vonalon, 1640 méteres pályahosszon újraindították a régi isztambuli villamosokat, főleg turisztikai látványosságként. 2003. november 1-jén az anatóliai oldalon is újraindult egy nosztalgiavillamos Kadiköy és Moda között, a 2,6 km hosszú pályán 10 állomással.

[szerkesztés] Villamos

Gyorsvillamos

Zeytinburnu és Kabataş között jár Isztambul modern villamosa, amely a történelmi félsziget fő közlekedési eszköze. Reggel 6:00 és éjfél között közlekedik a 14 km hosszú vonalán, 24 állomását jó esetben 43 perc alatt futja be az ABB által gyártott szerelvény. Általában védett pályán halad, de a Topkapi palota környékén és Eminönüben a keskeny utcákon az autók is a síneken közlekednek, így a közlekedési dugók a villamost is lelassítják.

1992-ben nyílt meg a normál nyomtávolságú villamos vonal Sirkeci és Topkapi között. 1994 márciusában elérte Zeytinburnut, majd 1996-ban Eminönü forgalmas kikötőjét. 2005. január 30-án a vonal tovább bővült Kabataşig, így 44 év után ismét villamos szeli át az Aranyszarv-öblöt. Míg '93-ban még csak 26 millió, 2004-ben már több mint 50 millió utast szállított. Taksim és Kabataş között már elkezdték építeni a Tünelhez hasonló földalatti kisvasutat, mely összeköti majd ezt a villamosvonalat a Taksim alatt haladó metróval.

[szerkesztés] Könnyű vasút (LRT)

A Kabataş-Taksim között közlekedő új siklóvasút

Az LRT (Hafif Metro) vonal Aksaray és Kartaltepe között 1989. szeptember 3-án nyílt meg. Azóta lépésről lépésre bővítették, 2002-ben elérte az Atatürk repülőteret. A 19,3 km-es pályán (ebből 4,4 km föld alatt) 18 állomása van, az autóforgalomtól teljesen elválasztva közlekedik. Keresztezi a gyorsvillamos útját (pl. Aksaray megállónál), így olcsó és gyors alternatíva a repülőtér és a történelmi belváros között.

Havalimani a reptéri megálló. A belvárosba tartva Zeytinburnu-nál át lehet szállni a villamosra a végállomásán, vagy maradni az LRT végállomásáig és az Aksaray/Yusufpasa megállónál átszállni.

[szerkesztés] Metró

Bővebben: Isztambuli metró

A metró építése 1992-ben kezdődött, és az első vonal 2000. szeptember 16-án nyílt meg Taksim és 4. Levent között. A vonal 8,5 km hosszú és 6 állomása van, melyek – a budapesti 3-as metróhoz hasonlóan – mind különböző színűek. Jelenleg 8 darab 4 kocsis szerelvény fut átlagosan 5 percenként, napi mintegy 180 000 embert szállítva. A szerelvény 12 perc alatt ér végig a vonalon. A pályát a felszín megbontásával építették, és egy 9,0 erősségű földrengésnek is ellenáll.

A metrót már építik is tovább Taksim és Yenikapi között, az Aranyszarv-öblöt egy hídon keresztezi majd a vasút. Yenikapinál csatlakozik majd a könnyű vasúthoz és a HÉV-hez. Ez a bővítés 5,4 km-t és 4 állomást tartalmaz. Késöbb északon is továbbépítik a metrót 4. Levent és Ayazaga között.

[szerkesztés] HÉV (elővárosi vasút)

Két vonal létezik, az európai a Sirkeci főpályaudvart (ide futott be hajdanán a nagy hírű Orient Expressz is) köti össze Halkalival, a 30 km-t és 18 állomást 48 perc alatt teljesítve. Ez a vonal 1872-ben nyílt, akkor csak Sirkeci és Hadımköy között. Az ázsiai oldalon Haydarpaşa pályaudvar és Gebze közti 44 km-es távot és 28 állomást lehet érinteni 65 perc alatt. Itt 1873-ban indult meg a forgalom Haydarpaşa és Izmit között. Mindkét villamosított vonal 13 000 utast szállíthat óránként.

[szerkesztés] Buszok

Isztambul tömegközlekedésének java részét a buszok adják. 2001-ben a buszok száma elérte a 2580-at, melynek nagyjából fele Ikarus gyártmányú. Jelentős gyártmányok még: MAN, Mercedes-Benz és DAF.

A villamosokat üzemeltető Dersaadet Tramway Establishment cég 1926-ban engedélyt kapott 4 buszjárat beindítására a villamosokat segítendő – és ezzel megindult Isztambul buszközlekedése. A Bağlarbaşı remízraktárt átalakították buszgarázzsá 1928-ban, és Renault Scania buszok szolgáltak az első, Beyazıt-Karaköy vonalon. 1942-ben az – akkor már – IETT lecserélte a buszokat 9 darab White típusúra. Fokozatos beszerzések során 1944-re már 29 buszból állt a flotta, többségük Scania-Vabis svéd busz volt. 1946. október 17-én tűz ütött ki az ankarai garázsban. Az ottani veszteséget az isztambuli buszokkal pótolták. Csakhamar ismét beindult a buszközlekedés, 1955-re 12 busz rótta Isztambul útjait. Škoda, Bussing és Magirus buszok érkeztek, így 5 évvel később már 525 busz közlekedett a városban. A Mercedes-Benz, Magirus és Ikarus buszok a 70-es, 80-as években érkeztek, kicsit később majd' 500 MAN gép állt szolgálatba. Az 1997-ben beszerzett, Euro 2-es motorral szerelt, Mercedes buszokkal 2580-ra növekedett az IETT buszflottája.

1985 óta magánbuszok is részt vehetnek a tömegközlekedésben (az IETT felügyelete mellett), ezek között található 89 emeletes busz is. A buszok napi mintegy 448 000 km-t futnak a 468 vonalon, 7889 megállót érintve. 2003-ban 435 millió ember utazott velük.

[szerkesztés] Dolmuş

A dolmuş fix útvonallal, de menetrenddel nem rendelkező minibusz. A taxi és a busz keveréke. Törökország majd' minden városában megtalálható, bár Isztambulban és Ankarában a közlekedési káosz elleni harc során próbálják visszaszorítani. Általában magántulajdonú, 14 fő körüli kisbuszok látják el a tömegközlekedés ezen ágát. A dolmuş jelentése „megtelt”, ez a név a szolgáltatás elvéből alakult ki: a kisbuszok akkor indulnak a szélvédőjükön kifüggesztett célállomás felé, amint a megfelelő számú utas összegyűlt a járművön. A menetdíj fix, valamivel magasabb, mint a buszjegy – viszont cserében a jármű rugalmasan megáll bárhol. A dolmuş-sofőrök agresszív vezetők hírében állnak, a közlekedési szabályokat nem mindig veszik teljes mértékben figyelembe, de talán pont ez teszi lehetővé a hatékony utasszállítást a néhol kaotikus közlekedésben.

Isztambulban a dolmuşok főleg a külvárosokat kötik össze a fő közlekedési gerinchálózattal. Így metróállomások (pl. Taksim tér), ill. kikötők (pl. Üsküdar) környékén találhatók dolmuş-állomások, melyeket kék négyzet alapon fehér D betűs tábla (meg a sok, sorban álló kisbusz) jelez.

[szerkesztés] Vízibuszok, kompok

Mivel Isztambult szinte minden irányból víz veszi körül, a kompok fontos részét képezik a mindennapi közlekedésnek. Jelenleg 15 vonalon 27 kikötőt kötnek össze a kompok a Boszporusz és a Márvány-tenger partjainál. A 20 régimódi komp 61 millió utast szállít évente. Ez a nagy szám a 80-as években még nagyobb, 150 millió volt. A rendszeres hajójáratok 1837-ben indultak meg angol és orosz hajókkal, majd 1851-ben megalakult az Istanbul Maritime Company, mely 6 angol lapátkerekes gőzössel szállította az utasokat. 1867-ben Kabataş és Üsküdar között megindult a járműszállítás is, ezzel ez lett a világ első menetrend szerinti kompjárata.

1903-ra lecserélték a lapátosokat hajócsavaros gőzösökre, melyeket 1929 után már helyben, az Aranyszarv-öbölben lévő dokkban gyártottak. Manapság két társaság szolgálja az utasokat. Az idősebb, sudár, fehér-narancs kompokat (feribot) üzemeltető Denizyollari komptársaság a Galata híd keleti oldalától, míg a szélesebb és újabb kompokat járató Turyol kompok a híd nyugati oldaláról indulnak Eminönüből és Karaköyből.

1987. április 16-án gyors katamarán vízibuszok (deniz otobüsü) is forgalomba álltak az IDO (Istanbul Deniz Otobüsleri A S) cég üzemeltetésével. Ma 28 gyorshajó segíti a közlekedést, ebből 6 autókat is szállít. A fő vízibuszkikötő a Yenikapi Feribot Terminali, az Aksaray tér mellett. A Kabataş szintén forgalmas gyorshajóállomás. A vízibuszok gyorsabbak, ezért főként a hosszabb vonalakon járnak, a rövidebb utakon a „tradicionális” kompok szállítják az utasokat.

[szerkesztés] Libegő

A Demokrácia Park fölött, Taksim és Maçka (Boszporusz partja) között található az 1993-ban épült libegő. Az utazás alig 3 percig tart a 333 méter hosszú vonalon. A két kabin 6 ülése naponta körülbelül 1000 utast szállít.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Külső hivatkozások

A Wikimedia Commons tartalmaz Isztambul tömegközlekedése témájú médiaállományokat.

Törökország-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap

See also ebooksgratis.com: no banners, no cookies, totally FREE.