II. Henrik német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

II. Henrik megkoronázása

II. "Szent" Henrik (973. május 6 – 1024. július 13.) a Liudolf-házból származó ötödik német-római császár, a Száli dinasztia utolsó császára. Bajor herceg 995 - 1004 között, német király 1002 - 1024 között, német-római császár 1014. február 14. után.

Henrik születési évét Thietmar (VI c. 60, 348. old) 1012-ben készült műve 978-ban, míg a bambergi Epitaphium 973-ban határozza meg. Utóbbi évszámot említi az Udalrici Kódex is, valamint a Mersenburgi Necrolog is.

[szerkesztés] Henrik és az egyház

Henrik korán kapcsolatba került az egyházzal; egyházi nevelést kapott, feltehetőleg Ottó császár parancsára. A császár ezzel az utasításával azt szerette volna biztosítani, hogy II. "Civakodó" Henrik gyermeke nem követi apja lázongó példáját.

A császár először Ábrahám freisingi püspöknél talált menedéket, később pedig a hildesheimi katedrális iskolájában nevelkedett.

A regensburgi St. Emmeran templomban, Wolfgang püspök felügyelete alatt ismerte meg Henrik a gorzei kolostorból induló reform eszmeiségét.

Uralkodása alatt Henrik szoros kapcsolatot ápolt az egyházzal, melynek helyzetét adományokkal igyekezett stabilizálni. A püspököknek királyi jogköröket biztosított, melyért cserébe hűségükkel számolt.

1004-ben Henrik újjászervezte a Merseburgi Püspökséget, 1007-ben pedig megalapította a bambergi püspöki széket.

1020-ban Henriket meglátogatta Bambergben a pápa, segítséget kérve tőle egy dél-itáliai hadjárathoz.

1023-ban Henrik a francia királlyal, II. Róberttel együtt szervezte meg a Paviai zsinatot, melynek célja egy egyházi reform kidolgozása lett volna, terveik azonban nem valósultak meg.

[szerkesztés] Henrik uralkodása

Henrik és Kunigunda

Henrik 995-ben lépett apja örökébe, mint IV. Henrik bajor herceg.

Henrik útban volt Róma felé ostromlott unokatestvére, III. Ottó kiszabadítására, amikor a császár 1002 januárjában meghalt. Tudva azt, hogy az örökösödésben nem ő az egyetlen jelölt, Henrik gyorsan megszerezte a hatalmi jelvényeket halott unokatestvérétől. Riválisai, például a meisseni Eckhard vagy Hermann sváb herceg erősen ellenezték Henrik megválasztását, de a mainzi Willigis püspök segítségével Henriknek sikerült megválasztatnia magát. 1002. június 7-én Mainzban meg is koronázták, de a teljes elismerése csak egy év múlva következett be.

Henrik a következő két évet hatalma és határai megszilárdításával töltötte. Sikeres hadjáratot folytatott I. Boleszláv lengyel fejedelem ellen, majd Itáliába indult Ivreai Arduin ellen, aki Itália királyának nevezte magát. Az itáliai hadjárat kemény és kegyetlen volt, és a végén Henriknek fel kellett adnia, hogy ismét Lengyelország felé tudjon fordulni. Mindenesetre, 1004. május 15-én Paviaban Itália királyává koronázták. A második lengyel hadjárat során Henrik a pogány Liutitians-al szövetkezett a keresztény lengyelekkel szemben. A hadjárat végét az 1018-ban kötött béke jelentette.

Henrik 1013-ban újabb hadjáratot indított Itáliába és egyenesen Rómába ment, ahol VIII. Benedek pápa 1014. február 14-én német-római császárrá koronázta.

1020-ban a pápa meglátogatta a császárt Bambergben és felszentelte az új katedrálist. Egyúttal meggyőzte Henriket, hogy térjen vissza ismét Itáliába egy harmadik, végsőnek szánt hadjáratba. 1022-ben Henrik elindult az adriai partok mentén és Pilgrim kölni érseket egy másik hadsereggel Capua ellen küldte, a harmadik sereg pedig Poppo aquileiai pátriárka vezetésével az Apennineken át indult el. Mindhárom sereg egyesült az itáliai Troia ostromlására, amely a bizánciak kezén volt. Ez ugyan nem sikerült, de a hadjárat során az itáliaiak megtanulták, hogy a császári hatalom rájuk is kiterjed.

Henrik az egyházi szervezet reformján dolgozott a pápával együtt, amikor 1024-ben hirtelen meghalt, befejezetlenül hagyva művét. Gyermek nem maradt utána, mivel feleségével, Luxemburgi Kunigundával együtt szüzességi fogadalmat tettek. Az egyház mindekttőjüket szentté avatta, Henriket 1146-ban és Kunigundát 1200-ban.

Henrik sírja a bambergi katerdálisban található.

[szerkesztés] Henrik kanonizálása

A császár alakja köré halála után legendák szövődtek. A későbbi elbeszélések szerint Henrik a gyermektelenséget hősi bátorságnak tekintette, valamint a császár karaktere is jelentős változáson ment át az idők során. 1146-ban III. Jenő pápa avatta szentté.