Habsburg–Lotaringiai Lajos Viktor főherceg
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Habsburg-Lotaringiai Lajos Viktor József Antal főherceg (Erzherzog Ludwig Viktor Joseph Anton von Österreich), elterjedt gúnynevén „Luziwuzi” (Bécs, 1842. május 15. – Klessheim, 1919. január 18.) osztrák főherceg, I. Ferenc József császár és király legifjabb öccse.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Származása, testvérei, ifjúkora
.png/65px-Wappen_Kaisertum_Österreich_1815_(Klein).png)
Lajos Viktor főherceg 1842. május 15-án született Bécs közelében, a schönbrunni császári palotában.
Édesapja Habsburg-Lotaringiai Ferenc Károly főherceg (1802–1878) volt, II. Ferenc (1768–1835) német-római császárnak, magyar és cseh királynak (1804 után I. Ferenc néven osztrák császárnak) és császárnénak, a Bourbon-házból való Mária Terézia Karolina nápoly-szicíliai királyi hercegnőnek (1772–1807) második fia.
Édesanyja a Wittelsbach-házból való Zsófia Friderika bajor királyi hercegnő (1805–1872) volt, I. Miksa bajor királynak, és második feleségének, Karolina Friderika Vilma badeni hercegnőnek leánya.
Lajos Viktor főherceg a család negyedik gyermekeként született. Felnőtt kort megérő testvérei:
- Ferenc József főherceg, később I. Ferenc József osztrák császár (1830–1916)
- Ferdinánd Miksa főherceg, a későbbi I. Miksa mexikói császár (1832–1867)
- Károly Lajos főherceg (1833–1896), Ferenc Ferdinánd, a későbbi trónörökös apja.
Lajos Viktor későn jött gyermek volt, 12 évvel volt fiatalabb Ferenc Józsefnél. A XIX. század közepére beértek a Habsburgok évszázados „állásszerű” házasodási politikájának szomorú gyümölcsei. A Habsburg családon belül, a legjobb esetben is igen szűk arisztokrata körből nősülő főhercegek egyre több leszármazottján mutatkoztak a genetikai degeneráltság jelei: hiperérzékenység, viselkedési zavarok, elmebaj, gyenge fizikum, sajátos külső testi jegyek, epilepszia és más betegségek. Ennek a politikának egyik áldozata volt Lajos Viktor főherceg is. Ő lett a család fekete báránya. Egzaltált természetű, túlérzékeny, összeférhetetlen természetű fiatalember volt. Sem katonai, sem politikai képességeket nem mutatott, csak a művészetek iránt érdeklődött. Császári főherceghez méltatlan, botrányos élete, homoszexuális hajlamai miatt később kitagadtak az uralkodócsaládból.
Az 1848-as bécsi forradalom idején a császári családdal együtt menekült Bécsből Innsbruckba, majd Olmützbe. Az akkor 6 éves gyerekről feljegyezték, hogy amikor halálra ítélt forradalmárokat látott, császári bátyját (sikertelenül) arra kérte, hogy bocsássa őket szabadon. Később végigjárta a Habsburg császári ház férfi tagjai számára hagyományosan előírt katonai pályát. Gyalogsági tábornokká (General der Infanterie) nevezték ki, ez a rang az altábornagy és a vezérezredes közé esett). Kinevezték a 65. (magyarországi) ezred tulajdonosának. A nevét viselő ezred, a VII. hadtest hadrendjében becsülettel helytállt az 1859-es itáliai hadjáratban, természetesen a 17 éves főherceg részvétele nélkül.
1863-ban, amikor bátyja, Ferdinánd Miksa főherceg, III. Napóleon biztatására és támogatásával Mexikó császára lett, Lajos Viktor főhercegnek felajánlották, hogy legyen gyermektelen bátyjának örököse a mexikói császári trónon. Ehhez feleségül kellett volna Brazília császárának leányát. Ő azonban határozottan visszautasította ezt a tervet. Teljesen hidegen hagyták a császári ház politikai tervei és spekulációi.
Ehelyett javarészt műgyűjteményeivel, és paloták építésével foglalkozott. 21 éves korában, 1863-ban határozta el, hogy egy reprezentatív palotát építtet magának Bécs belvárosában. A tervezéssel és az építéssel Heinrich von Ferstel osztrák műépítészt (a bécsi Votivkirche építőjét) bízta meg, aki 1869-re olasz reneszánsz stílusban felépítette a palotát a Schubertring és a Schwarzenbeg-tér (Schwarzenbergplatz) sarkán. A fényűzően díszített palotában a főherceg jelentős értékű műgyűjteményt halmozott fel, részben apja, Ferenc Károly főherceg műkincseiből, részben saját beszerzéseiből. A bécsi palotában nagy társasági eseményeket és zajos ünnepélyeket rendezett. Később egyre ritkábban tartózkodott Bécsben, és 1910-ben átadta a palotát a Hadtudományi Kaszinóegyletnek (Militärwissenschaftliches Casinoverein), amelynek a mai napig itt a székhelye, „Neustädter Offiziersverein” név alatt. A palota színpadát a bécsi Burgtheater is rendszeresen használja (Burgtheater im Kasino).
 A Lajos Viktor főhercegi palota 1900 körül |
 A palota 2006-ban, mint Burgtheater im Kasino. |
 Lajos Viktor lakóhelye, a klessheimi kastély |
[szerkesztés] Botrányos magánélete
Lajos Viktor gátlástalan szabadszájúsága, botrányos viselkedése és eleinte titkolni próbált homoszexuális kicsapongásai egyre nagyobb gondot okoztak a szigorúan katolikus és konzervatív császári családnak. Viszolyogtató szokásai nagy megütközést keltettek az udvari társaságban, ennek nyomán a „Luziwuzi“ (ejtsd „Lucivuci”, magyarul kb. „Lali Mucus”) gúnynevet ragasztották rá. Baráti köre is így hívta. Sógornője, Erzsébet császárné leplezetlenül hangot adott Lajos Viktor iránt érzett megvetésének. Elmebetegnek tartotta sógorát (ezzel a vélekedéssel nem állt egyedül a családban), és azzal is megvádolta, hogy szándékosan gerjeszt nyugtalanságot és veszekedést az uralkodó családon belül. Ferenc József azonban nem engedte, hogy testvéröccsét elmebetegként kezelésnek vessék alá.
Amikor kitudódott, hogy a magas rangú tábornokként férfi alárendeltjeit szexuálisan zaklatja, és fiatal tiszttársait igyekszik elcsábítani, sőt közönséges kocsisokkal és szolgákkal is viszonyt létesít, kétségbeesett szülei és testvérei igyekeztek elejét venni legalább a nyilvános botránynak. Feljegyezték, hogy egyszer maga Ferenc József is gúnyos megjegyzésre ragadtatta magát az öccsére panaszkodók jelenlétében: „Adjatok neki egy balerinát segédtisztnek, annak nem lesz semmi baja”. Lajos Viktort gyakran küldték el Capriba, igen hosszú üdülésekre, ezzel próbálták távol tartották a bécsi homoszexuális miliőtől. A cenzúra biztosította, hogy a császár öccsének külföldi afférjairól az osztrák újságolvasók ne szerezhessenek tudomást.
A főherceg szeretett nyilvánosan női ruhákban megjelenni, az ebből származó botrányos eseteket – a szigorú sajtócenzúra ellenére – egyre kevésbé lehetett leplezni. Amikor azonban a bécsi Weihburggassén lévő Zentralbad közfürdőben (ma Kaiserbründl néven a homoszexuálisok szaunája) nyilvánosan és félreérthetetlenül közeledett más férfiakhoz, hogy az esetet nem lehetett többé eltussolni. „Luziwuzi” főhercegi rangjához méltatlan viselkedése súlyosan károsította az uralkodóház tekintélyét.
Császári bátyja, Ferenc József határozott utasítására Lajos Viktornak el kellett hagynia Bécset, és végleg Salzburgba kellett távoznia. Ugyanide volt már „száműzve” Karolina Auguszta volt császárné, Ferenc császár özvegye is, akinek jelenléte az uralkodó család tagjai, mindenekelőtt a domináns Zsófia főhercegné számára nem volt kívánatos.
[szerkesztés] „Salzburg jótevője”
Öccse hivatalos lakóhelyéül Ferenc József a Salzburg közelében fekvő klessheimi kastélyt (Schloss Klessheim) jelölte ki, amelyet 1866-ban neki is ajándokozott. Lajos Viktor a klessheimi kastélyt saját ízlése szerint átépítette, kibővítette, és itt élt halálig. Újabb építkezésekbe is fogott: Mivel az óriási méretű barokk kastélyt télen nem lehetett fűteni, emiatt a főhercegnek telente nagyanyjához, Karolina Auguszta özvegy császárnéhoz kellett beköltöznie, a salzburgi volt hercegérseki palotába (Salzburger Residenz). E tarthatatlan állapot megszüntetésére 1879-ben Heinrich von Ferstel a klessheimi kastély parkjában megépíttette a Kavaliershaus nevű kisebb palotát, a főherceg téli szállásául. A klessheimi kastély parkjában álló, Johann Bernhard Fischer von Erlach által tervezett másik palotácskát a főherceg elnevezte „Hoyos-Schlössl”-nek, saját adjutánsáról, akinek ott volt a szállása.
Nagyvonalúan támogatta Salzburg város művészeti iskoláit. Sok pénzt adott jószolgálati célokra, jelentős adományokkal támogatta a képzőművészeti kiállításokat. A salzburgi Művészegylet (Salzburger Kunstverein) mecénása volt. Amilyen népszerűtlen volt Bécsben, olyan közkedvelt személlyé vált itt, Salzburgban, távol az udvari inrikáktól. 1899-ben, amikor Salzburgot súlyos árvízkatasztrófa sújtotta, házak dőltek romba, sok lakos vált földönfutóvá. A főherceg megnyitotta kastélyát és parkját a nélkülözők befogadására, és nagy összegeket adományozott a város újjáépítésére, a károsultak megsegítésére. A szociális felelősséget érző, nagyvonalú arisztokrata példaképévé vált. A városi tanács, köszönete és hálája jeléül, már 1873-ban a polgárváros legszebb terét, az Ópiacot (Alter Markt) Lajos Viktor térre (Ludwig-Viktor-Platz) keresztelték át. A tér nevét még a Monarchia széthullása után is megtartották, egészen 1927-ig. 1901-ben, amikor a város ünnepélyesen megemlékezett a főherceg első idelátogatásának 40. évfordulójáról, az újonnan épített Leheni hídnak (Lehener Brücke) Lajos Viktor főherceg nevét adták.
1895-ben a császár enyhített a szigorú száműzetésen, és időnként megengedte öccsének, hogy részt vehessen a közéletben. 1895-ben Lajos Viktor főherceg résztvehetett II. Miklós orosz cár koronázási ünnepségein Szentpétervárott (kíséretéhez tartozott többek között Lónyay Elemér magyar herceg, császári kamarás és diplomata is). 1896-ban a császár kinevezte öccsét az Osztrák Vöröskereszt felügyelőbizottságának élére.
[szerkesztés] Utolsó évei
Élete utolsó éveiben szellemi zavarodottságának jelei megsokasodtak, az elmebaj elhatalmasodott rajta. Visszavonulva élt szeretett klessheimi kastélyában, itt hunyt el 1919. január 18-án, 76 éves korában. Klessheim mellett, a siezenheimi temetőben nyugszik. Síremlékére nem vésték rá a nevét, csak egy önigazolást kereső, német nyelvű versikét: ([1])
|
Meinem Kaiser (Franz Josef) Dank! |
||
|
– Névtelen |
||
Hevenyészett magyar fordításban: „Császáromnak (Ferenc Józsefnek) köszönetemet! / Istennek lelkemet – megbánással és bánattal, / A kemény földnek porhüvelyemet. / Üdv és köszönet barátaimnak, / azért, amit az életben egykor jelentettek, / és megbocsátok azoknak, kik vaksi szemmel / ellenségeim voltak, mit nem érdemeltem.”
A klessheimi kastélyt az örökösök 1921-ben eladták az osztrák államnak. Ausztria német megszállása (1936) után Adolf Hitler birodalomi vezér és kancellár használta hivatalos fogadások és tárgyalások céljára, amikor a közeli Obersalzbergen álló magánházában, a Berghofban (a „Sasfészekben”) tartózkodott. Itt fogadta több alkalommal Horthy Miklós kormányzót is, utoljára az 1944. március 19-ét, Magyarország német megszállását közvetlenül megelőző napokban, amikor is gyakorlatilag elvágta a külvilágtól, hogy ne tehessen ellenlépéseket. A kastélyban ma egy kaszinó és állami tanintézetek működnek.
[szerkesztés] Irodalom
- Lieselotte von Eltz-Hoffmann: Ludwig Viktor (1842-1919): Ein Gönner Salzburgs (Lajos Viktor, Salzburg jótevője). Megjelent a Salzburger Stadtverein folyóiratában, a Bastei-ben:[2].
- Christian Dickinger: "Habsburgs Schwarze Schafe (A Habsburg-család fekete bárányai)".
- Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978, ISBN 9632807146
