Francis Fukuyama

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Yosihiro Francis Fukuyama (Chicago, Illinois, USA, 1952. október 27.) amerikai filozófus, politikai közgazdász és író.

Tartalomjegyzék

1 Tanulmányai
2 Nézetei, munkássága
- 2.1 Írásai
3 Viszonya a neokonzervativizmushoz
4 Családja
5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Tanulmányai

A Cornell Egyetemen szerzett B.A. fokozatot klasszikatudományokból, majd a Harvard Egyetemen Ph.D.fokozatot politikatudományból. A cornelli években került kapcsolatba a Telluride Association nevű, fiataloknak képzési programokat szervező non-profit szervezettel, ahonnan olyan neves értelmiségiek kerültek ki, mint a Nobel-díjas fizikus Steven Weinberg és a külpolitikai és védelmi szakértő, majd botrányos körülmények közt eltávolított Világbank-elnök Paul Wolfovitz.

[szerkesztés] Nézetei, munkássága

Korábban neokonzervatívnak tekintett gondolkodó, aki támogatta az amerikai erőfeszítéseket az iraki diktátor Szaddam Husszein eltávolítására, később azonban eltávolodott az amerikai neokonzervatív irányzattól, amely szerinte túl militaristává és erőszakossá vált.

Jelenleg a nemzetközi politikai gazdaságtan professzora és a Nemzetközi Fejlesztési Program igazgatója a John Hopkins Egyetem Haladó Nemzetközi Tanulmányok Paul H. Nitze Intézetében (Paul H. Nitze School of Advanced International Studies).

[szerkesztés] Írásai

Máig leghíresebb műve 1992-ben megjelent, A történelem vége és az utolsó ember (eredeti angol nyelvű címén The End of History and the Last Man) című könyve, amely 1989-ben megjelent A történelem vége? című esszéjét fejti ki bővebben.

A nagy sajtónyilvánosságot kiváltó vitákat kavart A történelem vége? című esszéje, majd könyve, amelyben a kommunista rezsimek összeomlását követően azt állította, hogy a történelmi haladás, mint ideológiák közti harc tulajdonképpen véget ért, és a hidegháború időszaka, a berlini Fal lebontása után a világban a liberális demokrácia uralmának kora következik, a politika és gazdasági liberalizmus elkerülhetetlen győzelmével. Erre érkezett, mintegy válaszként Samuel P. Huntington nagy vihart kavart 1993-as cikke a Foreign Affairs c. szaklapban a civilizációk összecsapásáról, melyet később könyv formájában is megjelentetett (a cikkben még kérdésként feltéve, a könyvben viszont már „tényként” állítva). Huntington szerint a hidegháború végeztével az államok immár nem (politikai) ideológiák alapján fognak szembenállni egymással, hanem kulturális, civilizációs alapon, melyben a lierális demokrácia (a „nyugati civilizáció”) csak egy lesz a sok közül és nem is a legerősebb.

Más jelentős művei: Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése (Trust: The Social Virtues and the Creation of Prosperity, 1995)) és Our Posthuman Future: Consequences of the Biotechnology Revolution (1995, Poszthumán jövőnk: a biotechnológiai forradalom következményei). Az utóbbi műben módosít "a történelem vége" hipotézisen, azt fejtegetve, hogy a biotechnológia fejlődése egyre nagyobb teret nyit az emberi evolúcióbefolyásolására, ami az emberi természet megváltoztatásához vezethet és ezzel a liberális demokráciát fenyegetheti. Egy lehetséges kimenetel, hogy az emberi természet megváltozása radikális egyenlőtlenségekhez vezet, és ebben a vonatkozásban az emberi történelem nem érhet véget, mivel a tudomány és a technika fejlődése sem ért véget.

Fő művei közt említik The Great Disruption: Human Nature and the Reconstruction of Social Order című könyvét (1999) is. Ebben azt elemzi, miből származnak az emberi normák, és arra jut, hogy az ipari korból az információs korba való átmenet okozta kitérő normális és az emberi igény a szociális normák és szabályok létezésére korrigálni fogja a félresiklott folyamatokat.