Faragó Béla
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Faragó Béla (* Kaposvár, 1961. május 22.) magyar zeneszerző
[szerkesztés] Eddigi életútja
Faragó Béla 1961-ben született Kaposváron. Zeneszerzés tanulmányait a budapesti Bartók Konzervatóriumban, majd a Zeneakadémián végezte. 1991/92-ben a hágai Royal Conservatory-ban zeneszerzést és komputerzenét tanult. 1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-tanszékének klasszikus zeneszerzés tanára, jelenleg főiskolai docens. 1996-ban a Bárka Társulat alapító tagja – azóta a Bárka Színház zenei vezetője.
1977-től napjainkig különböző együttesek tagjaként résztvevője a magyar és külföldi kortárs zenei eseményeknek (1977-81: Kis Zenei Stúdió- / 1982-90: 180-as csoport- / 1992-2004: az EAR együttesben folytat előadói és zeneszerzői tevékenységet.) A kortárs zene olyan egyéniségeivel dolgozik és koncertezik együtt, mint pl. Alvin Curran, Louis Andriessen, Tom Johnson, Steve Reich, Terry Riley, Meredith Monk.
1978 óta közel száz film-, rádiójáték-, balett-, valamint színházi kísérőzenét alkotott. Kompozíciói négy szerzői- ill. számos egyéb lemezen, CD-n hallhatóak. Előadóként mintegy harminc kortárs zenei albumon szerepel.
1986-94-ig a Fiatal Zeneszerzők Csoportja vezetője. 1994-96-ig a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnökségi tagja. 1994-től az Artisjus Választmányának tagja.
[szerkesztés] Díjak, elismerések
- 1987-ben az esztergomi Gitárfesztivál Zeneszerzői Versenyének díja.
- 1989-ben kompozícióiért elnyeri a Szirmai Alapítvány díját.
- 1993-ban a Banff Centre for the Arts (Kanada) Művészeti Központ,
- 1996-ban az ohio-i (USA) Now Music Festival rezidens zeneszerzője.
- 1993-96-ban a Művelődési Minisztérium Kodály-ösztöndíjasa.
- 1996-ban a VII. nápolyi Videobalett fesztiválon elnyeri a legjobb zene díját a "Villik" c. balettzenéért.
- 1996-ban zeneszerzői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjat kapott.
[szerkesztés] Fontosabb művei
[szerkesztés] Zongora
- if... for piano solo (1978)
- NGC 1961 M 22 (1978)
- Holdárnyék szonatina (1999)
[szerkesztés] 2 zongora
- Invenció – 2 zongora (1978)
- Négyszólamú invenció – 2 komputer-vezérelt zongora (1991)
[szerkesztés] Ütőhangszer
- Az első nap – 5 előadóra (1979
- A pók násza – 5 tom-tom (1982)
[szerkesztés] Duók
- Négy harsonaduó (1979)
- Musica Ficta – 18 darab 2 és 3 gitárra (1979-1987)
- Mindig, amikor távol vagy – 2 gitárra (1985)
- Új Musica Ficta – 4 darab 2 gitárra (1999)
[szerkesztés] 2 hangszer
- Három tánc – trombita, zongora (1991)
- Gregor Samsa vágyakozása – basszusklarinét/klarinét, zongora (1987-1991)
[szerkesztés] 3 hangszer
- Musica Realtá – klarinét, klarinét/basszusklarinét, fagott (2005)
[szerkesztés] Kamarazene – kamaraegyüttes
- Fúvósötös – fl, ob, cl, fg, cor. (1979)
- A pók tivornyája – fl, perc, vl, vla. (1980)
- A pók halála – fl, ob, fg, trb, 2pf, vl, vla, vlc, cb. (1982-1983)
- Feljegyzés egy álomról – fl/alto, ob/cor.ing, cl/cl.basso, fg, trb, pf, synth, vl, vla, vlc, cb. (1990)
- Vonósnégyes – vl.I, vl.II, vla, vlc. (1998)
- Két közjáték – fl, ob, cl, fg, cor, tr, trb, perc, pf, vl, vla, vlc, cb. (2000)
[szerkesztés] Ének
- József Attila-dalok – szoprán, hegedű, zongora (1996)
- Ave Maria (koncertária W.A. Mozart zenéjéhez) – szoprán, vonószenekar
[szerkesztés] Vegyeskar
- Prométheusz – kantáta (szöveg: Aiszkhülosz, Matuz János) narrátor, kórus (S-A-T-B), perc, hangszalag (2000)
- Csöndes éj (F.X. Gruber-feldolgozás) – kórus (S-A-T-B), perc. (2000)
[szerkesztés] Kamarazene + ének
- Musik für T. – sopr, vl, org. (1987)
- Utolsó vacsora – utoljára – sopr, mezzo, vl, org. (1988)
- Gloria és Sanctus – 10 hangszeresre/hangra ob, cl, fg, 2tr, trb, perc, vla, 2cb. (1995)
- 353 nap – "Mise" – 10 hangszeresre/hangra ob, cl, fg, 2tr, trb, perc, vla, 2cb. (1995)
- Eastern Still Life (Kovács András Ferenc) – ten, fl, cl, chit, pf, perc, vl, vla, vlc, cb. (2002)
- Hogyan találjuk meg elveszett szerelmünket? (Háy János) – sopr, mezzo, alt, bar, fl, sopr.sax, tr, trb, chit, synth, perc, chit.B. (2002)
[szerkesztés] Speciális (Hortobágyi Lászlóval)
- Nem lett-e hűvösebb? ("Ist es nicht kalter geworden?") – sopr, pf, synth, perc, tabla, sitar, vl, chit.B. (1986)
- Anankhé – szoprán, mezzo, fl, synth, tabla, sitar, vl, chit.B. (1987)
[szerkesztés] Vonószenekar (Ifjúsági zenekar)
- Két miniatűr (Hangközjáték / Gyász óda) (2004)
[szerkesztés] Szimfonikus zenekar
- Búcsú Váradtól – Kantáta Janus Pannonius verseire – sopr, alto, bariton solo, mixed choir (S-A-T-B), 2fl/picc/fl.alto, 2ob/cor.ing, 2cl, 2fg, 4cor, 2tr, 3trb, T, org, 2perc, 12-10-8-6-4 (1990)
[szerkesztés] Opera
- A titok – Kamaraopera egy felvonásban (Szöveg: Magács László) sopr, mezzo, fl, trb, perc, vl, cb. (1993-94)
- East Side Story – Opera két felvonásban (Librettó: Gém György) fl, ob, cl, fg, cor, tr, trb, perc, vl, vla, vlc, cb. (1999-2000)
- Walkürök – Video-opera (Szöveg: Kukorelly Endre) előkészületben
[szerkesztés] Operett
- Operett – három felvonásban (W. Gombrowicz) (Versek: Parti Nagy Lajos) fl, cl, tr, trb, synth, perc, vl, vla, vlc, cb. (2003)
[szerkesztés] Balett / Pantomim
- Az utolsó valcer (N.Y.T. Táncszínház, Koppenhága, Dánia. Koreográfus: Warren Spears) – 11 hangszer (1989)
- A villik (Szegedi Balett. Koreográfus: Bozsik Yvett) – synth, vl, vla, cb, tape (1993)
- Az ezüsttükör – pantomim Füst Milán szövegére (Nemzeti Színház Stúdió, Budapest. Rendező: Magács László) – synth. (1993)
- Életbúcsú – pantomim (Szkéné Színház, Rendezõ-koreográfus: Regős Pál) – synth. (1998)
- Beckett szimfónia – pantomim (Baltazár Színház-Szkéné Színház, Rendezõ-koreográfus: Regős Pál) – synth. (2002)
- Kaddish önmagamért – pantomim (Szkéné Színház, Rendezõ-koreográfus: Regős Pál)- synth. (2004)
[szerkesztés] Elektro-akusztikus / Hangszalag
- "SEIKO" – 100 zenélő kvarcórára (1984)
- Jelentés az Akadémiának – hangszalag (1985)
- A villik (balettszvit) – synth, vl, vla, cb, tape (1993)
- Piszkos munka – hangszalag (1993)
- --+++egy – sakuhacsi-játékos/színészre, synth. (1994)
- 1101 hang – hangszalag (1997)
- Lux Perpetua – fl./fl.alto, tr, perc(írógép), synth, vlc. (1998)
- Janus-arc – synth, vl. (1998)
- Pattern Modulációk No. 2. – synth, vl, chit.B. (1999)
- Prométheusz – kantáta (szöveg: Aiszkhülosz, Matuz János) narrátor, kórus (S-A-T-B), perc, hangszalag (2000)
- Négy lélegzet Usuinak – shakuhachi, fl, perc, synth. (2001)
- A fény arcai – hangköltemény (szöveg: Aiszkhülosz, Csányi János, Faragó Béla) sopr, ten, bass solo, synth. (2000-2001)
- Árnyének – sopr, cimb, synth, chit.B. (2003)
- Aerofon meditáció – ének, furulya, duda, dob (tapan), synth, vl. (2004)
- Zazen – Hommage á L. Vidovszky – vl, synth, hangszalag (2005)
[szerkesztés] Hangszalag + Hangszer
"...sub galli cantum..." – tr, tape (1991)
[szerkesztés] Performansz / Zenés-színház
- A művészetek ébredése – multimédia kollázs (Proto & Pseudo Színház, Budapest) (1980)
- Az én faliújságom – 100 zenélő kvarcórára, 24 írógépre, magnetofonokra, diavetítőkre, fényképezőgépekre (1984)
- Szerelem Na'Conxypánban – misztériumjáték Gulácsy Lajos szövegeire – táncosnő, 3 színész, trb, vl, perc. (1994-95)
- ---+++egy – sakuhacsi-játékos/színészre (1994)
[szerkesztés] Diszkográfia
[szerkesztés] Hanglemez
- A pók halála + Sírfelirat
megjelent: 180-as csoport II. (1985) HUNGAROTON – SLPX 12799
- Mindig, amikor távol vagy
megjelent: Fiatal Zeneszerzők Csoportja II. (1988) HUNGAROTON – SLPX 12946
- Bari Károly verseit mondja
Kísérőzene (1992) HUNGAROTON – SLPX 14234
[szerkesztés] CD
- Feljegyzés egy álomról
megjelent: Fiatal Zeneszerzők Csoportja IV. (1995) HUNGAROTON Classic – HCD 31192
- Faragó Béla: Kompozíciók (1995)
VTCD Media – VT 002
- ...sub galli cantum...
megjelent: Aritmia (1995) HUNGAROTON Classic – HCD 31624
- Glória és Sanctus
megjelent: Hommage a Bartók (1996) MAGYAR RÁDIÓ – MR 011
- Édes álom – lassú halál (részletek)
megjelent: „ISMEAM” (1997) MAGYAR RÁDIÓ – HEAR 103
- Faragó Béla: 353 nap – „Mise” / Sírfelirat / Gregor Samsa vágyakozása (1999)
BUDAPEST MUSIC CENTER – BMC CD 023
- Lux Perpetua
megjelent: Hungarian live electronic works (2000) HUNGAROTON Classic – HCD 31868
- Gregor Samsa vágyakozása
megjelent: Tihanyi Gellért: Kurtág / Bartók / Faragó / Strawinsky / Reich (2001) BUDAPEST MUSIC CENTER – BMC CD 048
- Faragó Béla: A fény arcai (2001)
BINDER MUSIC MANUFACTURY – BMM 0203-35214539
- Faragó Béla – Parti-Nagy Lajos: Dalok egy Operettből (2004)
BÁRKA KHT – BR 001
- Az ezüsttükör
megjelent: Music Colours (2004) BUDAPEST MUSIC CENTER – BMC PCD 015
- Négy lélegzet Usuinak
megjelent: EAR Ensemble (2005) HUNGAROTON Classic – HCD 32347
[szerkesztés] Nyomtatásban megjelent művei
[szerkesztés] Partitúra
- Musica Ficta – 16 darab két gitárra
Universal Edition (UE 18989), Bécs, 1995.
- Mindig, amikor távol vagy – két gitárra
Akkord (A-1043), Budapest, 1998.
[szerkesztés] Könyv
- Faragó Béla zeneszerző
NYOMDACOOP "Íves könyvek 3", Budapest, 1995.
[szerkesztés] Írások / Tanulmányok
- "Az ördög zenéje" – Fejezetek az elektronikus zene történetéből
megjelent: "Törökfürdő", Budapest (1993-1997)
[szerkesztés] Rádió- és TV-felvételek
VPRO RADIO, Hilversum, Hollandia
- 1992: Négyszólamú invenció
RADIO FRANCE, Párizs
- 1989: A pók halála + Sírfelirat
HESSISCHER RUNDFUNK, Frankfurt a.M., Németország
- 1984: A pók halála + Sírfelirat
- 1986: Musica Ficta
- 1987: Áthatoló szükségszerűség ("Durch-Dringende Not-Wendigkeit")
WESTDEUTSCHER RUNDFUNK, Köln, Németország
- 1986: A pók násza
RTV BEOGRAD, Belgrád, Yugoszlávia
- 1984: A pók halála + Sírfelirat
MAGYAR RÁDIÓ, Budapest
- 1987: Mindig, amikor távol vagy, Nem lett-e hűvösebb?
- 1988: Gregor Samsa vágyakozása I., Fúvósötös
- 1990: Búcsú Váradtól, Feljegyzés egy álomról
- 1991: "...sub galli cantum..."
- 1992: Pattern manipulációk, Humanoid szonáták, Erik Satie emlékdal
- 1993: Négyszólamú invenció, A villik – balettszvit, Gregor Samsa vágyakozása I-IV.
- 1994: Szerelem Na'Conxypán-ban
- 1995: A titok, Seiko, Glória és Sanctus
- 1996: József Attila-dalok
- 1997: 1101 hang
- 1999: Lux Perpetua, Pattern modulációk No. 2., Új Musica Ficta
- 2000: Prométheusz, East Side Story
- 2001: A pók tivornyája, Négy lélegzet Usuinak, NGC1961 M22
- 2002: A fény arcai
- 2003: Árnyének, Dies Irae
- 2005: Négy lélegzet Usuinak, "Zazen" – Hommage á L. Vidovszky
[szerkesztés] Magyar Televízió
- 1990: Nem lett-e hűvösebb?, Feljegyzés egy álomról
- 1992: Gregor Samsa's vágyakozása
- 1993: A villik (Balett-film)
- 1994: Szerelem Na'Conxypán-ban
- 1995: 353 nap – ”mise”
- 1998: Mindig, amikor távol vagy
- 2000: East Side Story
[szerkesztés] Koncertek 1975 óta
[szerkesztés] Magyarország
Balassagyarmat, Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Fertőd, Gyöngyös, Győr, Gyula, Hatvan, Kapolcs, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Pula, Sághegy, Sárvár, Sopron, Szajol, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém, etc.
[szerkesztés] Külföld
Bécs, Feldkirch, Graz, Innsbruck, Linz, Salzburg, Wels, Szarajevó, Prága, Edinburgh, Helsinki – Tokio, Belgrád, Gdansk, Kalisz, Krakkó, Varsó, Banff Alberta, Bamberg, Frankfurt a.M., Freiburg, Hamburg, Köln, Pforzheim, Stuttgart, Bázel, Genf, Zürich, Bolzano, Reggio Emilia, Róma, Szt.Pétervár, Jereván, Pozsony, Columbus Ohio.
[szerkesztés] Források
- http://www.barka.hu/tarsulat_faragobela.php
- http://info.bmc.hu/site/muvesz/found_page.php?table=SZERZO&id=40
- http://kincsestar.radio.hu/ktz/farago/
- Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap