Diocletianus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Diocletianus
A Római Birodalom augustusa (nyugaton: Maximianus 292-305 között)
Diocletianust ábrázoló érme
Uralkodása	284. november 20. – 305. május 1.
Teljes neve	Caius Aurelius Valerius Diocletianus
Született	kb. 245
	Dioclea
Elhunyt	kb. 312
Elődje	Numerian, Carinus
Utóda	Constantius Chlorus, Galerius

Caius Aurelius Valerius Diocletianus (kb. 245 – kb. 312), eredeti nevén Διοκλής (Diocles) 284. november 20. és 305. május 1. között római császár. Diocletianus uralkodása jelentette a történészek által gyakran a „harmadik évszázad válságaként” emlegetett, 235-től 284-ig tartó periódus végét. Létrehozta az autokratikus kormányzatot a birodalomban és megteremtette az alapjait a Római Birodalom második nagy korszaka számára, amit szokás dominátusként, tetrarchiaként vagy egyszerűen késő római birodalomként is említeni. Diocletianus reformjai segítettek abban, hogy a Nyugatrómai Birodalom még további kétszáz éven át fennálljon, és megteremtették az alapokat a Bizánci Birodalom létrejöttéhez és további ezer éves fennállásához.

[szerkesztés] Élete, uralkodása

Dalmáciai származású, katonai, illetve testőri szolgálatból emelkedett a császári méltóságra. Katonai és politikai okokból társcsászárokat is vett maga mellé, barátját, Maximianust, majd Galeriust és Constantius Chlorust (a későbbi Constantinus császár apját). Ezzel megszüntette a birodalom egységét, de megkönnyítette a védelmet és kormányzását. A hadsereg, az egyre bonyolultabb hivatalszervezet és a nagy építkezések pl. thermák, a salonaei (mai Split) palota stb. rengeteg pénzt emésztettek föl. A hiányokat sem az adóreform, sem az árak maximalizálása nem enyhítette. Újból felélesztette a császárkultuszt, kíméletlenül üldözte a kereszténységet. Hatalmát belső küzdelmek és gazdasági bajok megingatták. Trónjáról váratlanul önként lemondott.

235 és 284 között 20-25 császár követte egymást gyors egymásutánban, ami átlagosan minden második vagy harmadik évben új császár beiktatását jelentette. Kettőjük kivételével mindannyiukat meggyilkolták vagy csatában haltak meg. Először úgy tűnt, hogy Diocletianus is rövidéletű elődei nyomába fog lépni, mert a 284 és 298 között években háborúk hosszú sorát vívta a birodalom egyik végétől a másikig, megőrizve ezáltal a birodalom kiterjedt határait és elnyomva a belső felkeléseket. 298-ra azonban sikerült neki visszaszorítania a germán betöréseket a Duna és a Rajna vonalánál, megálljt tudott parancsolni a szaszanida inváziónak Szíriában és Palesztinában, és legyőzte politikai ellenfeleit is.

Diocletianus császár rendelte el az utolsó nagy keresztényüldözést (303-313).

[szerkesztés] Diocletianus reformjai

A megelőző több mint ötven év belső instabilitása után, ami az összeomlás szélére sodorta a Római Birodalmat, a Diocletianus által elért helyzet jelentős sikernek számított. Meggyőződése volt, hogy a birodalom kormányzati rendszere elavult és a továbbiakban már tarthatatlan, ezért egy sor reformot kezdeményezett, hogy megakadályozza az anarchiába való visszaesését a birodalomnak és megőrizze az életképességét. Ezen reformok többek között felosztották a birodalmat két részre, hogy könnyebb legyen kormányozni. Az új rendszer új autokratikus trónöröklési rendszert is jelentett, azaz a köztársaság maradványait is felszámolta és gazdasági reformokat is tartalmazott, amelyek pedig a hiperinfláció megfékezését célozták.

[szerkesztés] Tetrarchia

Uralma első kilenc éve alatt Diocletianus folyamatosan a birodalom egyik végéből a másikba volt kénytelen szaladni, hogy a rendet mindenhol fenntartsa, és ezért arra a következtetésre jutott, hogy a birodalom egész egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy egy ember kormányozza - azaz képtelenség volt egyidőben elhárítani a barbár inváziót a Rajna mentén és közben megoldani Egyiptom problémáit is, nem is beszélve a birodalmat nyomasztó belső problémák soráról. Az általa alkalmazott radikális megoldás a birodalom kettéosztása volt, amit egyszerűen úgy hajtottak végre, hogy húztak egy egyenes vonalat a térképen Rómától keletre és ezáltal egy keleti és egy nyugati rész jött létre. Bár ez a felosztás rövid távon nem maradt fenn, de hosszú távon mégis ez állandósult.

A trónutódlás kérdése a római rendszer soha sem volt megnyugtatóan rendezve, nem volt egy világos elv, ami ezt vezérelte volna és ez gyakran polgárháborúkhoz vezetett. A korábbi császárok sokszor ezt a kérdést az örökbefogadás módszerével oldották meg, ami azt jelentette, hogy a trónörököst előbb fogadott fiuknak deklarálták. A hadsereg nem támogatta ezt a módszert, hanem inkább a biológiai örökösöket támogatta, azaz azt az elvet vallotta, hogy a császár fia a hatalom jogos örököse is egyben. A szenátus pedig azon a véleményen volt, hogy az új császár megválasztása az ő hatáskörükbe tartozik. Így aztán általában legalább három (sőt néha több) aspiráns is volt az öröklésre.

Ennek a problémának a megoldására, illetve annak megválaszolására, hogy ki legyen a császár az újonnan létrehozott keleti és nyugati birodalomrészeken, Diocletianus létrehozta az úgynevezett „tetrarchia”, azaz a „négy uralkodó” rendszerét. Ez azt jelentette, hogy két idősebb császár fog uralkodni, egyikük keleten, másikuk nyugaton, és mindkettőjük mellé egy-egy fiatalabb császár is ki lesz nevezve. A római császároknak kijáró hagyományos címek között a legfontosabb az augustus volt, és ezért ezt a címet csak a két idősebb császár viselhette, a fiatalabb császárok pedig a kisebb jelentőségű ceasar címet kapták. Diocletianus eredeti szándéka az volt, hogy amikor egy idősebb császár lemond vagy meghal, akkor automatikusan a megfelelő ceasar vegye át a helyét és jelöljön ki egy új fiatalabb császárt a maga helyére. Ez megoldotta volna az öröklés problémáját.

292-ben Diocletianus be is vezette ezt a rendszert. Saját maga számára a keleti birodalomrészt választotta és Maximianusnak adta a nyugati birodalomrészt. A hatalom most megoszlott két ember között a birodalomban. Ők ketten külön fővárosokat is kijelöltek a két birodalomrész számára: Róma egyik birodalomrész fővárosi rangját sem kapta meg. Az ősi főváros ugyanis túl messze esett azoktól a helyektől, ahol a birodalom sorsáról a fegyverek erejével döntöttek. Míg a két császár egyre nagyobb mértékben tudta érvényesíteni befolyását a hatalomban, a hatalom megosztása a szenátus szerepét tovább csökkentette, ráadásul a szenátus továbbra is Rómában maradt. 293-ban Diocletianus és Maximianus is kinevezett maga mellé egy-egy caesart - Galeriust keleten, illetve Constantiust nyugaton - formálisan örökösükké fogadva őket. Azonban Galerius és Constantius nem egyszerűen csak örökösök volt, mert mindkettőjük megkapta a birodalomnak egy-egy negyedrészét hozzávetőleg.

Tekintetbe véve, hogy Diocletianus felemelkedését megelőzően nagyjából egy fél évszázadon át a birodalom az állandó polgárháborúk állapotában volt, figyelemre méltó tény, hogy a tetrarchia nem omlott össze azonnal a négy uralkodó valamelyikének kapzsisága következtében. Azonban a birodalom politikusainak megalkuvó természete nemsokára elvezetett a tetrarchia széteséséhez és az egyeduralom visszaállításához. Amikor 305-ben Diocletianus visszavonult (és a nyugaton uralkodó társcsászárát is rávették, hogy ugyanezt megtegye), a két caesarból lett a két új idősebb császár, ahogy azt Diocletianus eltervezte, de amikor eljött az ideje, hogy megválasszák a két új caesart, akkor a hadsereg és a szenátus közbeavatkozott és előhozták saját jelöltjeiket. 306-ban Constantinus polgárháborút robbantott ki nyugaton, amit 312-ben meg is nyert, illetve 324-ben elfoglalta a keleti birodalomrészt is, ezáltal újra az egész, egyesített birodalmat uralva egészen 337-ben bekövetkezett haláláig. Azonban 395-ben a birodalom két részre osztása újra bekövetkezett és ezután már soha nem is sikerült újra egyesíteni a birodalomrészeket.

[szerkesztés] A Római Birodalom Diocletianus uralkodása alatt

A Római Birodalom térképe 395 körül. A térkép Gallia, Italia, Illyricum és Oriens pretoriánus prefektúrákat ábrázolja, amelyek nagyjából megfelelnek a Diocletianus reformjai után felálló négyfős tetrarchia egyes vezetői által birtokolt területeknek. Azonban 395-ben Illyricum pretoriánus prefektúra nyugati részét (Dalmatia provincia területét) Italia prefektúrához csatolták. Az ezen a térképen ábrázolt Illyricum prefektúra tehát csak a Diocletianus tetrarchiája alatti Illyricum keleti részét tartalmazza.

Diocletianus bevezette a provinciák felett álló új közigazgatási egységet, a dioecesist. A birodalmat 12 dioecesis-re osztotta, amelyek mindegyikéhez több provincia is tartozott. A dioecesis élén a vicarius állt. Diocletianus uralkodása során később a provinciák számát is megnövelte, és az addigi 46 provinciából 85 kisebb provinciát alakított ki. (Az alábbi táblázatban még a régi provinciák láthatóak.)

[szerkesztés] Diocletianus alakja a művészetekben

• Diocletianus a főhőse V. Martucci 2005-ben írt novellájának, a Numeriusnak.
• Móra Ferenc Aranykoporsó című regénye Diocletianus uralkodásának utolsó éveiben játszódik.

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Irodalom

• Roger Rees: Diocletian and the Tetrarchy, Edinburgh University Press, 2004. ISBN 0 7486 1661 6
• Pat Southern: The Roman Empire from Severus to Constantine, Routledge, 2001. ISBN 0 415 23944 3
• Michael Rostovtzeff: The social and economic history of the Roman Empire. Oxford 1966

[szerkesztés] Külső hivatkozások

A Wikimedia Commons tartalmaz Diocletianus témájú médiaállományokat.

Diocletianus császár

• Ralph W. Mathisen: Diocletianus (angol), University of South Carolina.
• Catholic Encyclopedia: Diocletianus (angol).
• Lars Brownworth: 12 Byzantine Rules (angol), 15 perces audio lecke Diocletianusról.
• Diocletian Palace in Split (angol)
• University of Wisconsin Digital Collections Center: Adam, Robert: Ruins of the Palace of the Emperor Diocletian at Spalato in Dalmatia (angol).

Ez az ókori tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

Előző uralkodó: Carinus

Római császár 284 – 305

Következő uralkodó: Constantius Chlorus