Berni pásztorkutya
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Berni pásztorkutya | ||
 |
||
| Származási ország | ||
| Svájc | ||
| Osztályozás | ||
|
||
| Fajtaleírás (külső hivatkozások) | ||
| [1] | ||
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fajtatörténet
A fajtatisztán tenyésztett berni pásztor, ahogyan mi azt ma ismerjük, körülbelül egy évszázada létezik. A tudatos tenyésztést a századfordulón kezdték meg, azokból a svájci, Alpok között élő, Bern környéki parasztkutyákból, melyek már évszázadok óta segítették a parasztgazdaságok életét.
Ezeket a kutyákat akkor még „Dürrbachi”-nak nevezték, és a három szín legkülönbözőbb színösszetételeiben fordultak elő.
[szerkesztés] Berni pásztor (anno 1914)
Az 1830-as években fellendült a fajtatiszta kutyák tenyésztése és a bernáthegyi, illetve más fajták egyre inkább kiszorították a helyi közönséges parasztkutyákat, egész addig, míg rá nem jöttek, hogy ezek pótolhatatlanok. Néhány távolabb eső völgyben azonban még megvoltak, mégpedig romlatlanul, tiszta fajtaként.
Az 1900-as évek elejétől már kiállításokon is részt vettek. Egy ilyen kiállításon találkozott a fajtával Albert Heim, zürichi professzor, újfundlandi-tenyésztő is. Mint elismert szaktekintély, és mint kiállítási bíró, sokat tett a fajtáért, a tenyésztők vele együtt tették meg a fajtajavítás első lépéseit.
A fajta hivatalosan 1904-től létezik, ekkor jegyezték be a Svájci Kutyatörzskönyvbe az első „Dürrbachi” kutyákat. Néhány évvel később aztán a fajtát – Albert Heim javaslatára – Berner Sennenhundnak nevezték el. És mint keresztapának, mi volt a véleménye a berniről? „Az a Berner Sennenhund, amellyel sokat foglalkoznak, intelligenciájával és barátságosságával sok minden olyan dolgot is megtanul, ami nincs benne a régi «parasztprogramban». Nagyon figyelmesek, mindenre ügyelnek, a legmagasabb intelligenciát és megfontoltságot bizonyítják. Élénkek, mozgékonyak, ragaszkodóak, szeretetre méltóak, hűségesek, és mint minden pásztorkutyából, hiányzik belőlük mindenféle álnokság. Merészek, nem félnek, de nem verekedősek.”
A kutyák értékét évszázadokon keresztül kizárólag a használhatóságuk határozta meg. Nem számított, hogy milyen volt a színük, a rajzolatuk, egyetlen szempont volt: a használhatóság. Ennek vetettek alá mindent, és a szigorú szelekciónak köszönhetően a fontos tulajdonságok egyre mélyebben rögződtek a fajtában. A fajta még ma is őrzi a jó parasztkutya jellemzőit. Területét, gazdáját ösztönösen védi, erre nem kell tanítani. Ha idegen érkezik a házhoz, figyeli, hogyan fogadja a gazda, és ennek megfelelően reagál ő is. Nem ugatós vagy vad, de határozott és félelmet nem ismer. Nem egygazdás, inkább igazi családi kutya, aki szereti a társaságot, szeret mindig ott lenni, ahol történik valami. A harmonikus külsőt, a szép szőrzetet, a szabályos, szimmetrikus eloszlású rajzolatot és a szép árnyalatú színeket már tudatosan alakították a tenyésztők.
[szerkesztés] A mai berni
Manapság a bernit legtöbben társként, hobbikutyaként tartják. Fontos azonban, hogy a – mára munkanélkülivé vált – kutyának megfelelő elfoglaltságot biztosítsunk, és némileg pótoljuk az egykori házőrző, hajtó- és vontatókutya sokrétű feladatkörét. Nem élhet unalmas, egyhangú életet, és ehhez nyújthatunk neki segítséget azzal, ha hagyjuk, hogy része legyen a család életének, akár kirándulások vagy nyaralások alkalmával. A mai rohanó világban életünket úgy kell szerveznünk, hogy szabadidőnk nagy részét megpróbáljuk családunkkal tölteni, melynek a bernink is tagja.
[szerkesztés] A berni Magyarországon
A fajta első példánya Magyarországra 1972-ben került Hegedűs Csaba fajtahonosító jóvoltából, de igazán az utóbbi években nőtt meg iránta jelentősen az érdeklődés. Már Magyarországon is megtalálta méltó helyét, mely megilleti őt a kutyatársadalomban. Nagy felelősség hárul a tenyésztőkre, mint az egyre divatosabb fajtáknál általában, ne romoljon le az állomány. Megőrizze jellegét, azt az évtizedek alatt kialakult „mítoszát”, mely szerint ha kell a gyerek nevelője, ha kell kertőr, ha kell játszótárs, és ha szükség van rá, igavonóvá válik, egyszóval ő a család mindenese.
Mielőtt magunkhoz veszünk egy berni kölyköt, alaposan végig kell gondolnunk, mire is van szükségünk. Ha „csak” egy kutyát szeretnénk, vagy egy mutatós kerti díszt, vagy egy kennel-lakót, akkor válasszunk más fajtát – sőt, ne kutyát, hanem kerti törpét keressünk magunknak –, mert erre a berni nem alkalmas. Soha ne felejtsük el, hogy döntésünk 10-12 évre szól, és ha nem voltunk elég körültekintőek, annak a kutya látja a legnagyobb kárát.
Svájcban, a fajta őshazájában és minden országban, ahol magas szinten folyik a kutyatenyésztés, a tenyésztők a szépség mellett igen nagy figyelmet fordítanak a kutyák egészségére és jellemére. Ennek jelentőségét könnyen beláthatjuk, ha belegondolunk, hogy a mindennapi együttélés folyamán ezek sokkal fontosabbak, mint a szépség. A tenyésztő és a kölyök kiválasztásánál ezeket a szempontokat ajánlatos figyelembe venni. Fontos, hogy egészségesek-e a szülők, mert a problémákat a kölykök örökölhetik a szüleiktől.
[szerkesztés] Együttélés a bernivel
Ennek a kutyának van lelke, és a kutya gazda kapcsolat akkor lesz igazán harmonikus, ha berninket nem mint „csak egy kutyát” kezeljük, hanem rá mint társra, családtagra tekintünk. És befejezésül újra Albert Heim professzort idézzük: „A kutya az, amit az ember csinál belőle. Esetleges hibáiban inkább saját hibáink ismerhetők fel, semmint a vele született rossz tulajdonságok.”
Varics,