Barcsay Ákos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Nagybarcsai Barcsay Ákos (1610. körül – 1661. július eleje) erdélyi fejedelem 1658–1660 között.

[szerkesztés] Élete és uralkodása

Hunyad megyében született kálvinista köznemesi családban. Édesapja Barcsay Sándor, édesanyja Palatics Erzse volt. Diplomáciai szolgálataiért I. Rákóczi György emelte a tanácsurak közé, II. Rákóczi György fejedelemmé koronázásának megerősítését ő eszközölte ki Isztambulban, a szultáni Portán. A fejedelem kudarcba fulladt lengyelországi hadjárata idején őt nevezte ki helytartónak Erdélyben.

Rákóczi György lépése súlyos következményekkel: török büntetőhadjárattal járt. Miután Köprülü Mehmed nagyvezír bevette Jenő várát, Barcsay engedelmeskedett parancsának, és 1658. szeptember 14-én elfogadta a fejedelmi kinevezést, és a béke érdekében ötszázezer dukát hadisarcot fizetett. Ezen túlmenően beleegyezett, hogy évi 40000 arany adót fizet a Portának, átadta Lugos és Karánsebes várát, valamint ígéretet tett a lázadó román vajdák és Rákóczi György elfogására. A rendi gyűlés október 11-én iktatta be Segesváron, elődje túlkapásain okulva némileg szigorúbb feltételekkel.

II. Rákóczi György a Partium közponjában, Váradon agitált a keresztényellenesnek kikiáltott Barcsay ellen, azonban amikor a törökök fontolóra vették a város megtámadását, inkább lemondott fejedelemségéről és átadta Váradot Barcsaynak. Kiterjedt Szabolcs és Szatmár vármegyei birtokain azonban tovább folytatta a fegyverkezést, hiába állt 1659-ben az erdélyi országgyűlés az Isztambulból érkező, adó megküldését sürgető levelek és a török-tatár dúlástól való félelem hatására egyértelműen a törökök pártján.

Barcsay, hogy megóvja Erdélyt a további pusztítástól, 1659 nyarán a temesvári vilajetbe utazott, ahol biztosította Csengizade Ali pasát hűségéről. Közben Rákóczi betört a fejedelemségbe, és fegyveres ereje láttán a marosvásárhelyi országgyűlés elismerte fejedelemnek. Barcsay ezért Rákóczi elől 1659 év végén Szebenbe vonult vissza, és állta ellenfele ostromát egészen a következő év tavaszáig, amikor Rákóczi a támadó Szejdi Ahmed budai pasa ellen vonult. 1660. május 22-én, a szászfenesi csata során azonban a Szejdi Ahmed vezette törökök győztek, II. Rákóczi György pedig belehalt a csatában szerzett sérüléseibe. A Szebenből Szejdi Ahmed táborába érkező Barcsay Ákost a budai pasa Csengizade Ali pasának a táborába vitte, aki időközben az Erdély ellen rendelt török hadak főszerdárja lett. Az erdélyi adó késése miatt Csengizade Ali Barcsayt házi őrizet alá vetette, és csak az év vége felé, a pénz megérkezése után, engedte szabadon. Közben elesett Várad (Csengizade Ali pasa vezetésével foglalták el) és vele együtt a Partium zöme is, melyből a törökök új vilajetet szerveztek (váradi vilajet).

Barcsay népszerűsége rohamosan csökkent: túlzott szervilitással vádolták, és a magas adók miatt is őt tették felelőssé. Az erdélyi elit támogatása a tatár fogságot megjárt Kemény János, II. Rákóczi György hadvezére felé fordult, aki trónkövetelőként lépett fel, és a Magyar Királyság területéről támadást indított. Barcsay inkább megyegyezett vele, és lemondott 1660. december 31-én a fejedelemségről, de végzetét így sem kerülhette el: hogy a török párt ne találjon támogatókra, foglyul ejtették, és Kemény János emberei 1661. július elején meggyilkolták Kozmatelkén.

(A fejedelem férfitestvérei közül pedig két fivérének sem adatott meg a természetes halál: Barcsay Gáspár még 1660. november végén elesett, amikor Örményesnél – a későbbi Marosörményesnél – megvívott csatában Kemény János seregének egyik egysége legyőzte a Barcsay Gáspár vezette csapatokat. Barcsay Andrást pedig 1661. május 16-án Kemény János felakasztatta, annak ellenére, hogy korábban Fogaras várát, Barcsay Ákos erre utasító levelének kézhezvételét követően, átadta Keménynek. Állítólag azért végeztette ki, mert Barcsay András – amikor az erdélyi sereget a tatárok 1657-ben fogságba ejtették – Kemény kezességvállalása ellenére a fogságból megszökött, és helyette Keménynek kellett fogságban maradnia.)

Barcsaynak két felesége volt: Szalánczy Erzsébet, majd 1660-tól Bánffy Izabella. Egyiküktől sem született gyermeke.