August Strindberg
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Johann August Strindberg (Stockholm, 1849. január 2. – 1912. május 14.) svéd dráma- és regényíró, elbeszélő.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Apja elszegényedett nemes hajóstiszt volt, aki saját cselédlányát vette feleségül, így Strindberg gyermekkora riasztónak bizonyult. 1867–72 között az Uppsalai Egyetem hallgatója volt, de bölcsésztanulmányait félbehagyta. Ezután néptanítóként, távirászként, házitanítóként dolgozott, majd színinövendék lett. 1874–82 között a Stockholmi Királyi Könyvtárban dolgozott, s közben írt.
Strindberg életében főleg irodalmi műveket írt, de fotós, festő, kémikus is „próbált lenni", utóbbi az ún. Inferno-krízis alatt, erről szól naplója, az Inferno (1897). Ez választóvonal Strindberg naturalista – önéletrajzi regények, darabok – és expresszionista korszaka közt.
Strindberget elsősorban mint nőgyűlölőt ismerik. Nem gyűlölte annyira a nőket, mint állította, bár saját maga is úgy fogalmaz: „Csak elméletben vagyok nőgyűlölő”. Feleségei: Siri von Essen, nem túl tehetséges színésznő (1877–91), Frida Uhl újságíró (1893–94), és Harriet Bosse, norvég színésznő (1901–04), aki szép sikereket aratott Strindberg-darabokban. Strindberg az egyik legszubjektívebb író a világon, így a házasságai is alapul szolgáltak sok művéhez. A három nő is minden lehetséges alkalommal elmondta a véleményét a házasságról, így Strindberg szerelmi ügyeiről nagyon jó képünk van. Mindannyiszor beleszeretett az eszményképbe, amit a nőről kialakított, de miután összeházasodtak, hamar összevesztek, Strindberg hisztériával, mosdatlansággal (egész életében irtózott a mocsoktól), leszbikussággal kezdte gyanúsítani a feleségét. Aztán elváltak.
Strindberg első darabjai, a Hermione (1869), I Rom (Rómában, 1870) stb. nem voltak igazán jók. Első sikeres darabja a Mäster Olof (Olof mester, 1872, verses verzió: 1876), Olaus Petri svéd reformátor életéről szól. Ezután romantikus drámái következnek: Gillets helmladet (A céh titka, 1880), Herr Bengts hustru (Bengt úr felesége, 1882) és Lycko-Pehrs resa, 1882). 1886-ban írja a Társakat (Kamraterna), első naturlaista darabját. Ezt követi két nagy naturalista tragédiája, Az apa (Fadren, 1887), Julie kisasszony (Fröken Julie, 1888). 1883–89 között Párizsban, majd Svájcban élt. A Julie kisasszony a Tizenegy egyfelvonásos ciklus (1888–94) része, leghíresebbek közülük: Hitelezők (Fordringsägare, 1888), A kötelék (Bandet, 1894).
Gyorsan megírta önéletrajzi regénysorozata, az Egy lélek fejlődése első négy részét is: A cseléd fia, A forrongás évei, A vörös szobában, A szerző.
1891–96 között újra külföldön tartózkodott, Párizsban. Másodszor is megházasodott, Frieda Uhl-t vette el, de próbálkozása ismét kudarcba fulladt. A válás utáni nyomor és elhatalmasodó üldözési mániája válságba sodorták. Akut pszichózisban szenvedett. Betegségére a magyarázatot régi misztikusokban (Emanuel Swedenborgban például), hindu és buddhista teológusokban kereste. Ebben az időben aranyat akart csinálni, növénytani könyveket írt. Állapotára a megoldást Swedenborgban találta meg: Isten kereste őt, de ő túl gőgös volt, és nem akarta, hogy megtalálja. Ebben az időszakban sokat írt (Inferno, Legendák; 1897). De drámát egyet se.
1898-ban hazatért külföldről, s ezután a svéd fővárosban élt. Az Inferno-élmény után megtért; ez a választóvonal drámaírói pályáján. Ezután számos drámája a "vezeklés gesztusa" (Robert Brustein) lesz. Példaképei ezután a szimbolista drámaírók lesznek, mint pl. Maeterlinck. Egyik-másik drámájában még most is közel áll a naturalizmushoz: Haláltánc (Dödsdansen, 1900). Történelmi drámái közül a Gustav Vasa és a XIV. Erik (mindkettő 1899) és a Krisztina királynő (1901) emelkedik ki; a környezet és a mellékalakok is korhűek. Későbbi drámái, Engelbrekt, XII. Károly (mindkettő 1901), és a III. Gustav (1902) csak igazán a címszereplőkről szólnak. Erre a korszakban sok mesejátékot is ír: Húsvét (Påsk, 1900) stb.
1901–04 között ismét házasságot kötött, párja Harriet Bosse volt, de harmadik kapcsolata is kudarcba fulladt. 1907-ben kamaraszínházat alakított a fővárosban, Intima Teatern néven. Utolsó éveit magányosan töltötte.
[szerkesztés] Művei
 |
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! Az ezen a lapon látható jelölés 2007 márciusából származik. |
[szerkesztés] Művei 1870–1899
58 drámát írt összesen, de elbeszélésköteteket is kiadott. Pályáját a Hermionével (1869) kezdte, első darabjai: A szabadgondolkodó (1870), Az áldozó (1871), Rómában (1870) stb. írásakor a nőemancipáció híve. Első sikeres drámája Olof mester (Maester Olof, 1881) a svéd református igehirdető, Olaus Petri életéről szól. (Olaus később is felbukkan majd a Gustav Vasában.) Rengeteget kísérletezik, szinte minden drámaformát kipróbál, novellákat, regényeket, tudományos értekezéseket ír: Szerencsés Péter utazása (Lycko-Pers resa, 1882) mesejáték, Házasodjunk! (Giftas, 1884–86) 12 novella, Svéd sorsok és kalandok történelmi tárgyú elbeszélések, Költemények (Dikter, 1883). 1886-ban írja naplója, az Egy lélek fejlődése első kötetét gyermekéveiről, A cseléd fia címmel. (Apja nemes volt, anyja cseléd, s Strindberget sokat foglalkoztatta, hogy ő most melyik.) Ezt nyomban követte másik 3 kötet: A forrongás évei (1886), A vörös szoba, A szerző (1888). Ebben az időszakban születik első szignifikáns drámája, Az apa (Fadren, 1887) a férfi és nő szembenállásáról. Julie kisasszony (Fröken Julie, 1887) c. egyfelvonásosa egy 11 egyfelvonásos-ciklus egyik darabja.
Továbbiak: Pária (Pariah, 1888), Hitelezők (Fordringasägare, 1888), Számum (Samum, 1889), A kötelék (Bandet, 1892) stb. 1886–88: Társak (Kamraterna) azt bizonyítja, hogy férfi és nő nem lehetnek társai, biológiailag szembenállnak egymással. A hemsőiek (Hemsöborna, 1887) c. regénye Svédországban népszerű. Viharos tengeren (1890) c. regényében dr. Berget családja nőtagja megőrjítik. Strindberg nőkhöz való viszonya ambivalens volt: felemelkedését várta a nőtől, akiben szellemi társat és anyát (klasszikus Ödipusz-komplexusa volt) keresett, de hamarosan mosdatlansággal, hisztériával, leszbikussággal, lopással stb. kezdte gyanúsítani aktuális feleségét, ámbár ezek a veszekedések mindig szelídebbek lettek. 1892-ben írja életrajzi regényfolyama 5. részét, a Vallomásokat (Le plaidoyer d'un fou; franciául). 1894–98: akut pszichózisban szenved, önéletrajzi regényei: Inferno, 1897; Legendák, 1898. Drámát nem ír. 1898-ban, már gyógyultan kezd neki Damaszkusz felé (Till Damaskus, 1898–1902) c. trilógiájának. A Damaszkusz „megtérésének", szellemi odisszeájának drámába öntése. Ezzel Strindberg az expresszionista drámát készíti elő. Erre a korszakára egyébként is egy mindent a saját érzésein, a változáson keresztül megragadó szemléletmód lesz jellemző.
[szerkesztés] Művei 1899–1912
1899-től újult lendülettel veti bele magát a drámaírásba: 3 év alatt vagy 11 drámát ír. Változik szetreplőinek ábrázolása, a korábbi darabok pozitív hősét, az ateista, kemény férfit (bár ez a keménység néha igen kérdéses), amilyen Gustaf (Hitelezők), Axel (Társak), vagy a Kapitány (Az apa) volt, most gúnyolja: Gustav Vasa felismeri a darab végén, hogy az Úr megbüntette; Maurice Gérard (Csak bűnök és bűnök, 1899) sorsa aszerint változik, hogy egy felsőbb hatalom szerint eleget szenvedett-e már. Strindberg a misztériumdrámával, a mesejátékkal is kísérletezik: ezek közül a kritika (Lukács Gy., Egri P., R. Brustein, R. Gilman) az Álomjátékot (Till Damaskus och ett drömspell, 1902) tartja legsikerültebbnek.
Továbbiak: Advent (1899), Nyári napforduló (1901), Húsvét (Påsk, 1901), A koronás menyasszony (Kronbruden, 1901), Hattyúvér (Svanevit, 1902).
A Társakkal és Az apával rokon témájú a Haláltánc (Dödsdansen, 1900).
1902: El egymástól! (a karanténmester második elbeszélése) : az önéletrajzi regények közül időrendben a hatodik (1892–94-ről ír), megírási sorrendben a 8.
1903: Egyedül (Ensam, 1903) számvetés önmagával, Egy lélek fejl. 9. kötet.
1907: Fekete zászlók (regény). 1907: Kamarajátékok: Oväder (Vihar), A leégett ház (Brända tömten), A pelikán (Pelikanen), Kísértetszonáta (Spöksonaten).
1908: Abu Casems tofflor (Abú Kászim papucsa), mesejáték; 1909: Svarta handsken (A fekete kesztyű), újabb kamaradarab. Az utolsó lovag (1908),
A helytartó (1909): történelmi darabok Gustav Vasa korából. Utolsó darab: A nagy út (Stora landsvägen, 1909), lírai „stációdráma" (Peter Szondi).
[szerkesztés] További művei
Den fredlöse (1871, dr.), A vörös szobában (1879, regény), Gillets hemlighet (A céh titka, 1880, dr.), Herr Bengts hustru (1882, dr.), Skärkarlsliv (1888, elbeszélések).
[szerkesztés] Néhány kiemelkedő dráma ismertetése
A kiközösített (Den fredlöse, 1871). Thorfinn, izlandi jarl sem a régi isteneket nem hajlandó elfogadni, sem lányának, Gunlödnek keresztény vallását. Aztán az izlandi parlament kiközösíti, Thorfinn megvédi ugyan házát egy keresztény harcos, Gunnar segítségével, de halálos sebet kap. Végső erejével összeadja Gunlödöt és Gunnart.
Olof mester (Mäster Olof, 1872) Olaus Petri svéd reformátor élete. Olaus a katolikus egyház szolgálatában misét mond a népnek, amikor a püspöke megtiltja. I. Gustav király Olofot megmenti az egyházi bíróságtól; azt a feladatot adja neki, hogy terjessze el a református hitet. Olof emiatt összevész anyjával, aki Olof feleségét is gyűlöli, és halálos ágyán megátkozza Olofot, aki ekkor eghy királyellenes összeesküvésbe keveredik; elfogják, de a kivégzés előtt mindent visszavon, ezért a király megkegyelmez neki.
Szerencsés Péter utazása (Lycko Pers resa, 1882) Péter, egy vén embergyűlölő 15 éves fia, a világtól elzártan nevelkedett. Egy Lisa nevű lánnyal, a Tündér keresztanya varázsgyűrűje segítségével körbejárja a Földet, és arra jut, hogy a varázsgyűrű jó, de a szerelemhez nem mérhető a hatalma.
Az apa (Fadren, 1887) a férfi és nő szembenállásáról. Az egyik szereplő, a Kapitány, százszázalékos, hófehér lélek, felesége, Laura, ördögien gonosz, kicsinyes, undok nőszemély. A többi szereplő megítélése főleg a két főhőshöz fűződő viszonyuktól függ: a Doktort Strindberg elítéli, mert Laurának nyújt segítséget tkp. a Kapitány megőrjítéséhez; a Lelkészt viszont elnéző gúnnyal ábrázolja, mert a Kapitánnyal szimpatizál.
Julie kisasszony (Fröken Julie, 1887) c. egyfelvonásosa tárgyilagosabb darab: a férfi főszereplő gátlástalanságával, de a nő arisztokratizmusával is szimpatizál a szerző.
Számum (Samum, 1888) Egy arab lány, Biskra, hogy elnyerje Jusszef szerelmét, magával csal egy francia tisztet, Guimard-t, és megőrjíti.
XII. Károly (Karl XII, 1901) az uralkodása végén ábrázolja. 1915 decemberében Károly hazatér Svédországba (mindjárt elveszti a stralsundi csatát). A folytonos háborúk miatt az államkincstár teljesen kiürült; Károly ezt a nem túl skrupulózus Görtz tanácsára hamis pénz kibocsátásával akarja orvosolni. Pénzügyi összeomlás. Károly, hogy elterelje a figyelmet, megtámadja Norvégiát. A fronton az általa elképzelt Svédország és a valós helyzet közti különbségen kétségbeesik, és a fredriksteni ostromban kirohan az első frontvonalba, és a várból lelövik.
[szerkesztés] Forrás
- Világirodalmi Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest)
- Világirodalmi Kisenciklopédia (Akadémiai Kiadó, Budapest)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
