Anthologia Palatina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Anthologia Palatina, görög epigrammagyűjtemény, amely Kónsztantinosz Kephalasz 10. századi összeállítása nyomán készült. A ma ismert gyűjtemény legrégebbi része a gadarai Meleagrosz epigrammaköltő „Sztephanosz” (Koszorú) című összeállítása, amely Kr. e. 80 körül íródott, s az addigi görög epigrammatermés legjavát foglalja össze: 47 költő művei találhatóak meg benne. Olvashatóak többek között Arkhilokhosz, Szapphó, Alkaiosz, Anakreón, Szimónidész, Bakkhülidész, Platón és Arisztotelész, Anüté, Aszklépiadész, Kallimakhosz, Aratosz, Érinna, a tarentumi Leónidasz, Mnaszalkész, Antipatrosz is. A feltüntetett nevek mögött néha ismeretlen utánzók rejlenek, ezért a közölt művek nem mindig autentikusak. Meleagrosz a gyűjteménybe természetesen számos saját epigrammáját is felvette.

A gyűjteményt mintegy 120 évvel később, Caligula császársága alatt a thesszalonikéi Philipposz kibővítette uygyancsak „Koszorú” című, saját gyűjtésével, amelyben a közben eltelt idő legjobbnak ítélt epigrammáit vette fel, így a maga művei mellett Krinagorasz, a thesszalonikéi Antipatrosz, Tulliosz Laureasz verseit, de a gyűjteménybe került sok olyan jelentéktelen epigramma is, amelyek bizonyára a szerzőik befolyásosságának, illetve a gyűjtőhöz fűződő barátságuknak köszönhették bekerülésüket a gyűjteménybe.

A Kr. u. 2. században a gyűjteményt Sztratón, majd Diogeneianosz fejlesztette tovább, az utóbbi használta először az „anthologia” (virágcsokor) szót költői gyűjtemény címéül. Az általa gyűjtött művek jórészt gúnyversek, szerzőik közül említésre méltó Ammianosz, a szamoszatéi Lukianosz, Lucilius és Nikarkhosz. A 2. század végén az így már többszörösen is kibővített gyűjteménybe Diogenész Laertiosz „Pammetrosz” (Mindeneket felmérő) című epigrammagyűjteményének jó részét is felvették. A gyűjteményt addig a versek kezdőszavainak alfabétikus rendjében állították össze.

A 6. században Agathiasz nemcsak jelentősen kibővítette a gyűjteményt (elsősorban keresztény szerzők műveivel, akik közül említésre méltó Paulosz Szilentariosz, Makedoniosz és a Kürosz Panopolitész), hanem át is rendezte, hét tárgykör szerint csoportosítja, amelyek:

áldozati feliratok,
képzőművészeti alkotások leírásai,
sírversek,
eseményepigrammák,
szidalmazó epigrammák,
szerelmi epigrammák és
lakomákra, baráti összejövetelekre írt epigrammák.

Ettől kezdve úgyszólván folyamatos lett az epigrammák kompilációja. A 10. század elején újabb nagyszabású gyűjtést és átrendezést végzett el Kónsztantinosz Kephalasz. Felvette Palladasz, alexandriai Leónidasz és a hérakleiai Nikodémosz epigrammáit, s a munka egésze az ő átcsoportosításával jutott el ahhoz a csoportosításhoz, amely a most ismertnek alapja: a mai 1. és 4–12. könyvek rendezése minden bizonnyal az ő munkája. A mai 2. és 3. könyv későbbi átdolgozás.

A kézirat ma 15 könyvre van osztva.

1. keresztény epigrammák

2. Khrisztodórosz leíró költeménye a Zeuxipposz-gümnaszion szobrairól

3. Küzikoszi epigrammák

4. epigrammagyűjtemények verses előszavai (Meleagrosz, Agathiasz)

5. szerelmi epigrammák

6. szidalmazó epigrammák

7. sírfeliratok

8. Nazianzoszi Szent Gergely epigrammái

9. epideiktikus epigrammák

10. buzdítő epigrammák

11. szimpotikus és gúnyepigrammák

12. a fiúszerelmet dicsőítő epigrammák

13. különböző, epigrammaköltészetben szokatlan versformában írott epigrammák

14. feladványok, rejtvények, jóslatok

15. vegyes epigrammák, köztük képversek

A mai nyomtatott kiadásokban 16. könyvként az Anthologia Planudeában megtalálható epigrammákat közlik, „Appendix” (Függelék) gyanánt pedig az Anthologia Graeca-ból eredőeket.

A kódex maga a 16. században bukkant fel, több tulajdonosa volt, végül a heidelbergi Bibliotheca Palatina birtokába jutott. 1622-ben Rómának ajándékozták, a szállítást megkönnyítendő ekkor bontották két egyenlőtlen kötetre. 1797-ben Napóleon hadizsákmányaként Párizsba került, végül az első, jóval terjedelmesebb kötetet 1816-ban visszaadták Heidelbergnek, a második kötet viszont tévedésből Párizsban maradt, s csak 1839-ben bukkantak rá újra.