Almásy Pál (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az Almásy Pálról, Arad megye 18. században élt főispánjáról szóló szócikk az Almásy Pál (főispán) lapon érhető el.

zsadányi és törökszentmiklósi Almásy Pál (Gyöngyös, 1818. – Budapest, 1882. november 1.) politikus, az 1848–49-es szabadságharcban a képviselőház alelnöke, az 1860-as években a magyarországi függetlenségi szervezkedések egyik vezetője..

Korabeli fénykép

Jogi tanulmányok után 1838-ban tett ügyvédi vizsgát. 1844-ben Heves vármegye követeként részt vett a rendi országgyűlésen, majd 1844 és 1847 között a vármegye alispánja volt. 1848 tavaszán Gyöngyös képviselője lett az országgyűlésben és áprilisban az első népképviseleti országgyűlés alelnökévé választották. Schlik tábornok 1848 végi támadásakor Heves vármegye kormánybiztosa volt, majd az országgyűlés Debrecenbe költözésekor ismét visszatért hivatalába. Pázmándy Dénes, az országgyűlés elnöke nem követte az országgyűlést Debrecenbe, ezért Almásy Pál itt az országgyűlés elnökeként tevékenykedett. Ő hirdette ki a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását kimondó Függetlenségi Nyilatkozatot és ő volt – báró Perényi Zsigmond felsőházi másodelnök és Szacsvay Imre képviselőházi jegyző mellett – az okmány egyik aláírója is.

A szabadságharc leverése után emigrált, és Párizsban telepedett le. 1851-ben a pesti haditörvényszék távollétében halálra ítélte és jelképesen az ítéletet végre is hajtották. Szoros kapcsolatott tartott fenn az emigráció több tagjával, így például Klapka Györggyel, Teleki Lászlóval, Puky Miklóssal és Horváth Mihállyal, Kossuth Lajossal azonban nem, mert elítélte egyszemélyi vezetési stílusát. 1859-ben hazatért, de továbbra is kapcsolatban maradt Klapka Györggyel. Nedeczky Istvánnal és Beniczky Lajossal szervezkedésbe kezdett Magyarország függetlenségének helyreállítására, amit a 48-as törvények alapján képzeltek el. 1918-ban vált ismertté, hogy a szervezkedés egyik résztvevője, Asbóth Lajos az osztrák rendőrség besúgója volt. 1864-ben letartóztatták, és 1865 januárjában húsz év várbörtönre ítélték. 1867 februárjában kegyelemmel szabadult. Ezután haláláig visszavonultan élt.