Agárdy Gábor
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Agárdy Gábor (eredetileg Arklián Gábor) (Szeged, 1922. augusztus 2. – Budapest, 2006. január 19.) Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Örmény családból származott, nagyapja az örmény holokauszt egyik szenvedő áldozata volt.
1937-től 1941-ig a szegedi Városi Színház, 1942 és 1952 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1952-től 1955-ig a Fővárosi Operettszínház, majd a Petőfi Színház, végül 1964-től 1985-ig a Nemzeti Színház tagja volt, amely 1989-ben örökös tagjának választotta.
Ikonfestőként is ismert volt, négy kiállítással lépett közönség elé. Agárdy 2005 szeptemberében került kórházba egy színpadi baleset következtében kialakult szövődmény miatt, ahonnan már nem térhetett haza. Hosszan tartó betegség után, 2006 januárjában, 84 évesen érte a halál.
[szerkesztés] Főbb szerepei
- Katz tábori lelkész (Hašek–Burian: Svejk)
- Bicska Maxi (Brecht: Koldusopera)
- Sipos úr (Molnár Ferenc: Az üvegcipő)
- Liliom (Molnár Ferenc)
- Green (Kafka: Amerika)
- Slift (Brecht–Weill: A vágóhidak Szent Johannája)
- Bubnov (Gorkij: Éjjeli menedékhely)
- Juszov (Osztrovszkij: Jövedelmező állás)
- Miksa (Kornis M.: Halleluja)
- George (Poiret: Őrült nők ketrece)
- Miska (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő)
- Zetelaki Dániel (Sütő András: Advent a Hargitán).
[szerkesztés] Filmszerepei
- Az utolsó blues (2001) – Zsül
- Retúr (1996) – Károlyi
- Égető Eszter (1989) (TV-sorozat)
- Kérők (1986) (TV film) – Baltafi / Hadházi
- Vőlegény (1982) – Csuszik Zsiga
- Lúdas Matyi (1979) – Ispán, hang
- Bovári úr (1977) (TV film) – Veres Pál
- A peleskei nótárius (1975) (TV film)
- Kérem a következőt! (1974) (TV-sorozat)
- A dunai hajós (1974) – Dragos Károly
- Uraim, beszéljenek! (1974)
- Kakuk Marci (1973) – erdész
- Egy óra múlva itt vagyok (1971) (TV-sorozat) – Tyurin
- Villa a Lidón (1971) (TV film) – Smith
- Szemtől szemben (1970) – Fóris János
- A varázsló (1969) – Balogh apuka
- Ismeri a szandi mandit? (1969) – cukrász
- Egri csillagok (1968) – Sárközy
- Egy szerelem három éjszakája (1967)
- Jaguár (1967) – Mazurka
- Egy magyar nábob (1966) – Kutyafalvy András
- Kárpáthy Zoltán (1966) – Kutyafalvy András
- A helység kalapácsa (1965) (TV film) – Csepű Palkó
- Szegénylegények (1965)
- A tizedes meg a többiek (1965) – Levente parancsnok
- Ha egyszer húsz év múlva (1964) – Gyuszi bácsi
- Másfél millió (1964) – Kálmán
- Germinal (1963)
- Hogy állunk, fiatalember? (1963) – Környei Gábor párttitkár
- Délibáb minden mennyiségben (1962) – Angyal András / Antal Bandi
- Amíg holnap lesz (1961) – Erős Gábor
- Puskák és galambok (1961)
- Kálvária (1960) – Kovács Feri, Gizi férje
- Virrad (1960) – Bártfai igazgató
- Akiket a pacsirta elkísér (1959) – Csiszér
- Álmatlan évek (1959) – Tóth
- Pár lépés a határ (1959) – Fábián pap
- Csempészek (1958) – Mihály
- Égi madár (1958) – az apa
- Én és a nagyapám (1954) – tanító
[szerkesztés] Szinkronszerepei
- 1942 – Casablanca – Renault kapitány (Claude Rains)
- 1960 – A hét mesterlövész – Calvera (Eli Wallach)
- 1966 – Szigorúan ellenőrzött vonatok – Tapicska forgalmista (Josef Somr)
- 1983 – Lenni vagy nem lenni – Dr. Frederick Bronski (Mel Brooks)
[szerkesztés] Díjai, elismerései
- 1959 – Jászai Mari-díj
- 1962 – Jászai Mari-díj
- 1968 – érdemes művész
- 1980 – kiváló művész
- 1985 – Kossuth-díj
- 1989 – A Nemzeti Színház örökös tagja
- 1995 – A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje
- 1996 – Sík Ferenc-emlékgyűrű
- 1998 – Örökös Tagja a Halhatatlanok Társulatának
- 2000 – A Nemzet Színésze
- 2002 – A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
- 2002 – Budapest díszpolgára „a magyar színház- és filmművészetben nyújtott alakításai elismeréséül, társadalmi problémákra érzékeny életművéért”
- 2004 – Pro Urbe Szeged
- 2006 – Magyar Filmszemle, (posztumusz) életműdíj
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
||||
A mai tizenkettő: Avar István | Berek Kati | Bodrogi Gyula | Garas Dezső | Kállai Ferenc | Király Levente | Komlós Juci | Máthé Erzsi | Psota Irén | Szabó Gyula | Tordy Géza | Törőcsik Mari | ||||
A cím korábbi (elhunyt) birtokosai: Agárdy Gábor † | Bessenyei Ferenc † | Darvas Iván † | Lukács Margit † | Raksányi Gellért † | Sinkovits Imre † | Zenthe Ferenc † |