Írók boltja
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az Írók boltja egy kultúrmissziót is betöltő könyvesbolt Budapest VI. kerületében az Andrássy út 45. alatt, az egykori Japán Kávéház helyiségében, „Egy sziget az általános tahóságban”, ahogy a bolt magát Esterházy Péter szavaival hirdeti.
Az 1960-as évek óta működik e néven itt a könyvesbolt. A '90-es évek elejéig az Írószövetséggel kötött szerződés alapján a szövetség tagjai 20%-os kedvezményben részesültek. Hosszas küzdelem után a dolgozók privatizálhatták az üzletet. Jelentősek délután 4-kor kezdődő könyvbemutatói és nagy fantáziával berendezett kirakatai.
1992 óta a dolgozók szavazatai alapján évente osztják ki az „Üveggolyó rend” nevű saját kitüntetésüket, egy-egy kortárs irodalmi személyiségnek – munkássága, irodalmi tevékenysége elismerése mellett – a bolt dolgozóival való bensőséges kapcsolata kifejezéseként. Az eddigi díjazottak:
- 1993 – Mándy Iván,
- 1994 – Mészöly Miklós,
- 1995 – Balassa Péter,
- 1996 – Parti Nagy Lajos,
- 1997 – Tandori Dezső,
- 1998 – Petri György,
- 1999 – Györe Balázs,
- 2000 – Szilágyi Ákos,
- 2001 – Göncz Árpád,
- 2002 – Keresztury Tibor,
- 2003 – Balla Zsófia,
- 2004 – Esterházy Péter,
- 2005 – Kovács András Ferenc,
- 2006 – Nádas Péter és Sándor Iván.