William Wallace
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Sir William Wallace (1270 körül – 1305. augusztus 22.), olykor A Wallace-ként emlegették, skót lovag volt, aki a parasztokat szabadságharcba vezette az angol elnyomás ellen I. Edward király uralma alatt, a skót függetlenségi harcok jelentős időszakában. Ő ihlette meg a trubadúr Blind (Vak) Harry-t a „Sir William Wallace, Elderslie lovagjának tettei és cselekedetei” megéneklésére, melyből sok népszerű elgondolás született Wallace kinézetéről.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Eredet
A néphagyomány Wallace-t gyakran „a köznépből valónak” írja le, szembeállítva földijével Robert the Bruce-szal, aki a felsőbb körökből származott. Sokkal valószínűbb, hogy Wallace családja köznemesi származású volt, mely Richard Wallace-tól, a wales-itől eredt, aki földbirtokos volt a Stuart-ház első tagjainak korában, mely később Skócia királyi háza lett.
Míg egyesek úgy gondolják, hogy Wallace 1270 körül született, addig a 16. századi mű, a History of William Wallace and Scottish Affairs (William Wallace és a skót lázadások története) 1276-ra teszi születésének évét.
Meggyőző bizonyítékok hiányában Wallace születési idejéről és születési helyéről viták folynak. A hagyomány William Wallace születési helyét Elderslie-be, egy Paisley közelében, Renfrewshire megyében fekvő helységbe helyezi; habár valószínű, hogy születési helye Ellerslie közelében volt, pontosan Riccartonban, Kilmarnock közelében Ayrshire-ben. Az Ellerslie eredetek alátámasztására néhányan azt vetik fel, hogy William apja Malcolm Wallace of Elderslie, James the Steward lovagja és vazallusa volt, éppen Riccarton-ból, Ayrshire, Loudoun közeléből jött. Szintén erős családi kötelékek fűzték a Kilmarnock délkeleti részén lévő Craigie-kastélyhoz. Wallace korai cselekedetei közül néhány Ayrshire-ben történt, és az angol katonákkal történt halfogó verseny helyi hagyománya is azt mondja, miszerint nem Lanarkban, hanem Riccarton nyugati részén, a „Bickering-i bozótos” néven ismert helyen esett meg.
Ezzel ellentétben az Elderslie eredetek mellett szól, hogy Ellerslie egy hajdani bányászfalu, csak a 19. századtól ismert és korábban Elderslie-nek hívták. Wallace első tette Lanark-ban történt, mely sem Elderslie-hez, sem Ellerslie-hez nincs közel és ezután Ayrshire-be ment, hogy összegyűjtsön néhány skót nemest, akik az angolok ellen harcoltak Irvine-nál.
William Wallace pecsétjének 1999-es újrafelfedezése tovább bonyolítja Wallace korai életének rejtélyét. Míg a néphagyomány Sir Malcolm Wallace of Elderslie-t három fiú apjának tartja, névszerint Malcolm, John, és William Wallace, a pecsét William-et Alan Wallace of Ayrshire fiaként azonosítja, aki az 1296-os Ragman Rollnál is megjelent, mint „Ayrshire koronájának birtokosaként”. Dr. Fiona Watson az "A Report into Sir William Wallace's connections with Ayrshire" (Beszámoló Sir William Wallace kapcsolatairól Ayrshire-rel) című 1999 márciusában publikált cikkében újra áttekinti William Wallace korai életét és megállapítja, hogy „Sir William Wallace kisebbik fia volt Alan Wallace-nak, aki az Ayrshire-i korona birtokosa”. Andrew Fisher történész, a William Wallace (2002) mű szerzője írja, „Ha Alan of the Ragman Roll valóban a hazafi apja volt, akkor a jelenlegi érvelés inkább Ayrshire mellett szól, mint a Wallace-hez felállított Renfrewshire-i eredet”.
Wallace franciául és latinul is tanult a két nagybátyjától, akik papok voltak. Blind Harry nem említi Wallace eltávozását Skóciából, vagy hogy Wallace harcolni tanult 1297 előtt. Egy 1296. augusztusi feljegyzés említi: „egy tolvaj, az egyetlen William le Waleys” Perth-ben.
[szerkesztés] Skócia Wallace idejében
Abban az időben, amikor Wallace megszületett III. Sándor király uralkodott Skócia felett több mint húsz évig. Uralkodását béke és gazdasági stabilitás övezte, és sikeresen hárította el a folyamatosan hűbéri uralmat követelő angolokat. 1286-ban Sándor leesett a lováról és meghalt; a gyermekei sem élték túl. A skót nemesek Sándor 4 éves unokáját, Margitot tették meg királynőnek („Norvégia menyasszonyának” hívták). Margit fiatal kora miatt, a nemesek ideiglenes kormányt alakítottak Skócia kézben tartására, amíg a királynő eléri a megfelelő kort. Edward király kihasználva ezt a pillanatnyi megingást, megkötötte a lordokkal a Birgham-i szerződést, eljegyeztette Margitot fiával II. Edward-dal, annak fejében, hogy megígérte, Skócia különálló nemzetként megőrzi státuszát. Ám Margit 8 évesen belehalt egy betegségbe (1290), miközben szülőhazájából Norvégiából Skóciába tartott. Számos, a skót trónra igényt tartó nemes jelentkezett azonnal.
A népi hiedelemmel ellentétben John Balliol volt a trón jogos örököse. Azonban a skótok úgy vélték, hogy független választóbírónak kell meghozni a rendeletet – így elkerülik a vádaskodást. A skótok meghívták I. Edward-ot, Anglia királyát, hogy döntsön a király kilétéről. Ahelyett, hogy független választóbíróként járt volna el, hatalmas haddal érkezett az angol-skót határra és kijelentette, hogy hűbérúrként jött eldönteni a vitát a vazallus államban, ráerőltetve minden királyjelöltre, hogy tegyenek neki hűbéresküt. Miután minden követelést meghallgatott, Edward 1292-ben Balliol-t emelte uralomra afölött a föld fölött, melyet Ő „Skócia vazallus államának” nevezett. 1296 márciusában, Balliol megtette hűbéresküjét Edward-nak és a hónap végén Edward megrohamozta Berwick-upon-Tweed-et, kifosztva a skót határvárost, rengeteg vért ontván. Majdnem mindenkit elfogott, aki ott tartózkodott, még ha a tempolomokba menekültek is. VIII. Bonifác pápa ebben az időben székhelyét az Edward által uralt Gasconyban foglalta el, és cselekedeteiért kitüntetést kapott. Áprilisban legyőzte a skótokat a Dunbar-i csatában (1296) Lothian-ben, és júliusra rábírta Balliol-t, hogy mondjon le a Kincardine kastélyról. Edward augusztusban Berwick-be ment, hogy hivatalosan fogadja 2.000 skót nemes hűbéresküjét (lásd: Ragman Roll), előtte elhurcolta a Végzet Kövét a Scone palotából, azt a követ, melyen a skótok összes királyát megkoronázták.
[szerkesztés] Wallace harca elkezdődik
A helyi Ayrshire-i legenda szerint két angol katona megmérkőzött Wallace-szal a lanarki piacon, bizonyítva halfogó tudományát. A fogadás verekedésbe torkollott, melyben a két katonát meggyilkolták. Röviddel ezután a törvényhozók kiadták a parancsot elfogására. Hogy igaz lehet-e a történet, ki tudja, de tény, hogy Wallace mindig is utálta az angolokat.
Wallace meggyilkolta Sir William Heselrig-et, a lanarki angol főispánt 1297 májusában és feldarabolta holttestét, feltételezhetően megbosszulva lamingtoni Marion Braidfute halálát – Wallace állítólag udvarolt a fiatal lánynak és el is vette Őt Blind Harry történetében. Ám nincs bizonyíték ezen adat megerősítésére. Hamarosan győzelmet aratott a Loudoun Hill-nél (Darvel közelében, Ayrshire) és Ayr-nél; Scone-ban harcolt Sir William Douglas oldalán, megfutamítva a legmagasabb rangú angol törvényhozó személyt, William Ormesby-t. A növekvő ellenállás támogatóit főként az tüzelte fel, hogy a skót nemesek egyezményt kötöttek az angolokkal Irvine-nál júliusban. Augusztusban Wallace elhagyta Selkirk Forest-et, hogy egyesítse Andrew Moray seregét Stirling-nél. Moray elindított egy másik felkelést és az egyesített erők Stirling-nél gyűltek össze, ahol felkészültek, hogy csatában vívjanak meg az angolokkal.
[szerkesztés] A stirling-hídi csata
1297. szeptember 11-én Wallace győzelmet aratott a stirling-hídi csatában. Habár jelentős túlerőben voltak, a skót hadak Andrew Moray (egy kiemelkedő nemes, elsőszülött révén) vezetésével és Wallace-szal, a kapitány személyében, megfutamították az angol sereget. Surrey grófjának 300 lovasból és 10.000 gyalogosból álló kipróbált serege katasztrófális vereséget szenvedett, amikor megpróbált átkelni a folyó északi partjára. A híd íjászai megakadályozták, hogy sok katona együtt keljen át a hídon (valószínűleg három ember állt egymás mellett). Így, amíg az angol katonák átkeltek, a skótok visszavonultak addig, amíg a sereg fele átkelt, majd ahogy átértek, lemészárolták az angolokat, amilyen gyorsan csak lehetett.
A döntő csapást Hamish Cambell vezette, Wallace régi barátja és egyik kapitánya. Az angol katonák elkezdtek visszavonulni, ám a többiek előre tolták őket, és a hatalmas súly alatt a híd összeomlott és sok angol katona vízbe fulladt. Nemtudván az angol seregben keletkezett zűrzavarról, a skót hadsereg egy része átkelt a folyó felső szakaszán. Az angolok a folyó két ellentétes partján oszlottak el és a két skót sereg az angol had mindkét felét a folyó felé szorította. A skótok fölényes győzelmet arattak és mérhetetlenül nagy önbizalom támadt bennük. Hugh Cressingham, Edward skóciai kincstárnoka harc közben halt meg. Moray három hónappal a Stirling-hídi csatát követően belehalt a csatában szerzett sérülésébe.
Miután visszatért a Stirling-hídi csatából, Robert the Bruce lovaggá ütötte és kinevezte Wallace-t a „Skót királyság védelmezőjévé és hadseregének vezetőjévé”, innentől fogva Sir William Wallace-nek hívták. Címének jogossága vitatott, mivel Robert the Bruce nem volt hivatalosan Skócia királya.
[szerkesztés] A falkirk-i csata
Egy évvel később a haditanácskozások a falkirk-i csatába torkolltak. 1298. április 1-jén az angolok megszállták Skóciát Roxburgh-nál. Kifosztották Lothiant és visszaszereztek néhány kastélyt, ám hibáztak, amikor kihívták maguk ellen Wallace haragját. A skótok a felperszelt föld taktikáját alkalmazták, az angolok harcikedve megbomlott és az ételből is kifogyóban voltak, ám Edward Wallace utáni kutatása véget ért Falkirk-nél.
Wallace lándzsásait négy „schiltron” osztagra osztotta – körülírva, ez egy sündisznó formáció, melyet facölöpökből készült védőfal vett körbe. Az angolok túlerőben voltak, azonban először a lovassággal támadtak, és a skót íjászokon töltötték ki bosszújukat. A skót lovagok menekültek és Edward emberei elkezdték támadni a schiltronokat. Nem világos, hogy a gyalogság négyszögű nyilakat, nyílvesszőket és köveket hajított a lándzsásokra biztosítva a döntő tényezőt, vagy a lovasság támadott hátulról.
Eképpen a schiltron-okon hamarosan rés keletkezett és az angolok ezeket használták, hogy letörjék a maradék ellenállást. A skótok sok embert veszítettek, de Wallace megmenekült. Ám büszkesége és katonai hírneve csúnyán megromlott. Egyetlen adósságát visszafizetve, menekülése alatt Wallace megkereste és meggyilkolta Brian de Jay-t, az angol templomosok vezetőjét egy bozótosban, Callendar környékén.
1298 szeptemberében Wallace úgy döntött, hogy lemond a Skócia védelmezője címről Robert Bruce, Carrick grófjának és Badenoch-i John Comyn, az exkirály, John Balliol sógorának javára. Bruce békét kötött Edward királlyal 1302-ben, míg Wallace gorombán visszautasított a béke felé tett lépéseket. Kis időt töltött Franciaországban feltételezhetően diplomáciai küldetésben, ám a valódi ok ismeretlen.
[szerkesztés] Wallace elfogása és kivégzése
Sir William-et egészen 1305. augusztus 5-ig nem tudták elfogni, amikor is Sir John de Menteith, egy Edward-párti skót lovag Wallace-t az angol katonák kezére juttatta Robroystoun-nál, Glasgow közelében. Wallace-t London-ba vitték és felségárulás vádjával bíróság elé állították a Westminster Hall-ban, ahol tölgyfaágból font füzérrel koronázták meg, annak jeleként, hogy a törvényen kívüliek királya volt. A vádra a következőképpen válaszolt: „Nem árulhattam el Edward-ot, mivel soha nem voltam az alattvalója.” Az eseményektől magát távol tartó John Balliol volt a törvényes királya; azonban, Wallace-t bűnösnek nyilvánították.
1305. augusztus 23-án a tárgyalást követően Wallace-t kivitték a tárgyalóteremből, meztelenre vetkőztették és egy ló hátsó lábaihoz kötözték a Smithfield-i piactéren. Addig fojtogatták, amíg már majdnem meghalt, ezután megcsonkították, megnyúzták és felnegyelték, majd lefejezték. Így hajtották végre a kivégzést az Elms-nél, Smithfield-ben. Fejét a London Bridge-re tűzték fel, ahová később testvére, John és Sir Simon Fraser feje is került. Végtagjait különböző helyeken lógatták ki: az egyiket Newcastle-ben, a másikat Berwick-ben, a harmadikat Stirling-ben és a negyediket a skóciai Perth-ben.
Egy dísztáblát állítottak ki Smithfieldben, Wallace kivégzési helyének közelében a St. Bartholomew's Hospital falára. Skót hazafiak és más érdekelt személyek gyakran ellátogatnak erre a helyre és virágokat helyeznek el.
A kardot, mely feltételezhetően Wallacé volt, sok éven át a Dumbarton kastélyban őrizték és most a Stirling közelében álló Wallace National Monument-ben őrzik. Azonban a kardon szakértők által végzett vizsgálatok kimutatták, hogy stílusjegyei egy Wallace kora után pár száz évvel későbbi periódusra jellemezőek.
[szerkesztés] Wallace az irodalom és film világában
Wallace-ról igen kevés átfogó és történelmileg pontos adatot írtak le. Sok történet azonban a 15. századi kóborló vándorénekes, Blind Harry epikájából, a „The Acts and Deeds of Sir William Wallace, Knight of Elderslie” (Sir William Wallace, Elderslie lovagjának tettei és cselekedetei) című művéből ismerünk, melyet 1470 körül írt. A történészek vitatják Blind Harry történetének egyes részeit, vagy elvetik a meglévő alkotást.
Blind Harry verse, a „Barns of Ayr” (Ayr pajtái) például leírja azt az incidenst, amikor háromszázhatvan skót nemest, Wallace nagybátyja, Sir Ranald Crawford vezetésével, találkozóra hívtak az angolok. Amikor átmentek a szűk bejáraton, kötelet akasztottak a nyakukba és fellógatták őket. Tény, hogy ez az eset nem történt meg. Blind Harry hibásan olvasott egy sort, egy korábbi, Robert the Bruce-ról szóló versben, mely úgy szól, hogy bizonyos skót nemeseket fellógattak „in ar” (mely ténylegesen annyit jelent, hogy „egy vidéki bíróság által”). Az eset, melyet Blind Harry többé-kevésbé leírt, azonban megjelenik a Rettenthetetlen című filmben.
A 19. század elején Sir Walter Scott írt Wallace-ról az William Wallace, „Skócia hősének” hőstettei és halála' című művében, és Jane Porter a Wallace legenda egy romantikus változatát foglalta írásba a The Scottish Chiefs (A skót vezérek) című műben 1810-ben.
A híres történész, G.A. Henty által 1885-ben írt regény, mely eme időszakról szól, az In Freedom's Cause (Kb.: A szabadság ügye) címet viseli. Henty, a történelmi hitelességen alapulva úgy írta meg William Wallace, Robert the Bruce, The Black Douglas és mások életrajzát, hogy összehozta azt a történettudománnyal.
Nigel Tranter, a The Wallace című, 1975-ben kiadott mű írója ezt, az akadémikusok szerint még pontosabban írja le, mint irodalmi elődjei.
William Wallace életét talán legpontosabban bemutató mű az 1995-ös film, a Rettenthetetlen, Mel Gibson rendezésében és főszereplésével, és melyet Randall Wallace írt. A filmet számottevő történelmi pontatlanságai miatt kifogásolták, ám a kereskedelemben és kritikailag sikeres lett, öt Oscar-díjat nyert.
[szerkesztés] Wallace kivégzésének 700. évfordulója
2005-ben, Wallace kivégzésének 700. évfordulóján saját kardja lett egy New York-i kiállítás legnagyobb szenzációja a Tartan-hét alkalmából tartott ünnepségsorozaton. Ez jelöli az első időszakot, amikor a 2,5 kilogrammos és négy láb, négy hüvelyk hosszúságú kardot kivitték Skóciából.
Szimbolikus temetést tartottak Wallace kivégzésének helyszínén, Smithfield-ben, Londonban egy üres koporsóval. Amíg 300 néző bejutott, addig 900 ember sikertelenül próbált jegyet kapni az eseményre – Wallace maradandó örökségének végrendelkezésére.
[szerkesztés] Bibliográfia
- Clater-Roszak, Christine. "Sir William Wallace ignited a flame." Military History 14 (1997): 12–15.
- Fisher, Andrew. William Wallace. Edinburgh: Birlinn, 2002. ISBN 0859765571.
- Folklore, Myths and Legends of Britain. London: The Reader’s Digest Association, 1973, 519-20.
- Harris, Nathaniel. Heritage of Scotland: A Cultural History of Scotland & Its People. London: Hamlyn, 2000. ISBN 0600598349.
- MacKay, James A. William Wallace: Brave Heart. Mainstream: 1996. ISBN 185158823X.
- MacLean, Fitzroy. Scotland: A Concise History. London: Thames & Hudson, 1997. ISBN 0500277060.
- Morton, Graeme. William Wallace. London: Sutton, 2004. ISBN 0750935235.
- Reese, Peter. William Wallace: A Biography. Edinburgh: Canongate, 1998. ISBN 0862416078.
- Ross, David R. On the Trail of William Wallace. Edinburgh: Luath, 1999. ISBN 0946487472.
- Scott, Sir Walter. "Exploits and death of William Wallace, the 'Hero of Scotland'."
- Stead, Michael J. és Alan Young. In the Footsteps of William Wallace. London: Sutton, 2002.
- Tranter, Nigel. The Wallace. London: Trafalgar Square, 1996. ISBN 0340212373. [legújabb] eredeti 1975., Hodder and Stoughton ?ISBN, általánosan ismert kiadás a Coronet, 1989., ISBN 0340212373.
- Wallace, Margaret. William Wallace: Champion of Scotland. Musselborough: Goblinshead, 1999. ISBN 1899874194.
[szerkesztés] Lásd még
- Lugar Water
