Viktorija Fjodorovna Romanova orosz nagyhercegné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Viktorija Fjodorovna nagyhercegné
Viktorija Fjodorovna, Oroszország formális cárnéja
Született:
1876. november 25. Valletta; Málta
Meghalt:
1936. március 2. (59 évesen) Amorbach; Németország

Viktorija Fjodorovna nagyhercegné, született Viktória Melita edinburgh-i hercegnő (oroszul: Великая Kняжна Виктория Фёдоровна Романовa; Valletta, 1876. november 25. – Amorbach, 1936. március 2.) orosz nagyhercegné, előbb edinburgh-i, majd szász-coburg-gothai hercegnő, később első házassága révén hesseni nagyhercegné, végül második házassága miatt orosz nagyhercegné. Alfréd brit királyi herceg második lánya, előbb Ernő Lajos hesseni nagyherceg, majd Kirill Vlagyimirovics orosz nagyherceg felesége. 1924-ben Kirill nagyherceg formálisan Oroszország cárja, Viktorija pedig cárnéja lett.

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Fiatalkora

Viktória Melita Máltán látta meg a napvilágot, Alfréd brit királyi herceg, és Marija Alekszandrovna orosz nagyhercegnő harmadik gyermekeként, illeteve második lányaként. Édesapja Viktória brit királynő második fia, édesanyja II. Sándor orosz cár lánya volt.

Viktória – aki a családban a „Ducky” becenevet kapta – meglehetősen bonyolult gyerek volt. Félénksége miatt nehezen közeledett az emberekhez, egyedül nővéreivel jött ki jól. Kedvenc testvére Mária, a nénje volt, akihez nagyon közel állt, és akiből később román királyné lett.

1889-ben Alfréd, aki addig Edinburgh hercege volt, megkapta a szász-coburg és gothai hercegséget. A család Németországba, Coburgba költözött, és a gyerekek ettől kezdve német nevelést kaptak, bár a hercegi család sok időt töltött a Földközi-tengeren Alfréd herceg tengerészi kötelességei miatt.

1891-ben Viktória találkozott Kirill Vlagyimiroviccsal, aki Viktória elsőfokú unokatestvére volt. A lány beleszeretett Kirillbe, azonban mind Kirill családja, mind Viktória szülei ellenezték a házasságot, mert az Orosz Ortodox Egyház tiltotta a közeli rokonok között való házasságot. A hercegnő nagymamája, Viktória királynő ráadásul egy másik unokáját, Ernő Lajos hesseni herceget szánta a lánynak. Ernő Lajos szintúgy Viktória elsőfokú unokatestvére volt: édesanyja, Aliz hercegnő Alfréd herceg nővéreként született. Hiába tiltakozott Viktória és Ernő Lajos is, a családjuk hajthatatlan maradt.

A nővérek (balról jobbra: Mária, Viktória Melita, Alexandra és Beatrix)

A pár 1894. április 9-én házasodott össze Coburgban, így Viktória Hessen nagyhercegnéje lett. A frigy nem volt boldog; ennek ellenére két gyermekük született: 1895. március 11-én Erzsébet, 1900. május 25-én pedig egy koraszülött fiú, aki még csak nevet sem kapott.

[szerkesztés] Hessen nagyhercegnéjeként

Viktória úgy tiltakozott a házasság ellen, hogy megválaszolatlanul hagyott fontosabb leveleket, lemondta a nyilvános megjelenéseit, és nem kereste a hesseni nemesség társaságát. Ernő Lajosnak ez rendkívüli módon nem tetszett, és a pár nagy csatákat vívott emiatt. A nagyhercegné gyakran utazott a testvéreihez, szívesen adott bálokat a rokonainak, és szinte minden nap járt lovagolni – így próbált menekülni a házassága elől. 1896-ban Viktória Oroszországba utazott, hogy részt vegyen II. Miklós cár koronázási ünnepségén. A nagyhercegné ekkor újból találkozott Kirillel, aki ekkor szeretett bele Viktóriába.

Ernő Lajos és Viktória házassága 1897-ben ment végleg tönkre, amikor Viktória rajtakapta a nagyherceget egy férfi szolgálóval. Bár az ügyet eltitkolták, a családban mindenki értesült róla. A válás mégsem vált lehetségessé, mivel Viktória királynő nem engedélyezte azt, a lányukra való tekintettel. 1901 januárjában azonban meghalt Viktória királynő, így 1901. december 21-én a Hesseni Legfelsőbb Bíróság kimondta a válást. Ernő Lajos csalódott volt és szomorú, azonban Viktória végre megkapta a hőn áhított szabadságot.

A volt nagyhercegné édesanyjához költözött a francia Riviérára. Lánya, Erzsébet az év felét nála, a másik felét Ernő Lajosnál töltötte. Viktória megpróbált jó kapcsolatot kialakítani vele, azonban a kislány őt okolta mindenért, és az apja iránt mutatott nagy ragaszkodást. 1903 novemberében, amikor a kis Erzsébet II. Miklóssal és a cár családjával volt Lengyelországban, tífuszt kapott. Alekszandra Fjodorovna cárné, Ernő Lajos nővére azonnal telegrafált Viktóriának, aki azonban nem ért időben oda. Erzsébet 1903. november 6-án meghalt.

[szerkesztés] Orosz nagyhercegnéként

Miután Ernő Lajos és Viktória elváltak, a rokonok mindent elkövettek, hogy Kirillt és Viktóriát távol tartsák egymástól. Kirillt a Közel-Keletre küldték szolgálatot teljesíteni, de amikor az orosz-japán háborúban hős lett, II. Miklós cár megengedte neki, hogy meglátogassa Viktóriát. Kirill házassági kérelmet nyújtott be, hogy elvehesse őt, azonban elutasították. Ekkor a nagyherceg Bajorországban titokban elvette Viktóriát 1905. október 8-án.

Viktorija, Kirill és Marija

Kirill nagyherceget megfosztották a rangjától és a jövedelmeitől, valamint száműzték Oroszországból. A pár előbb Koburgban, Marija Alekszandrovna nagyhercegnő birtokán telepedett le, majd később Párizsba költöztek. A házasságuk boldog volt, három gyermekük született: 1907-ben Marija Kirillovna, 1909-ben Kira Kirillovna, végül pedig Vlagyimir Kirillovics 1917-ben. Viktória 1907-ben áttért az ortodox kereszténységre, édesanyja és férje legnagyobb örömére.

1910-ben II. Miklós megbocsátott Kirillnek, aki így visszakapta a rangját, és hazatérhetett Oroszországba. Viktória nagyhercegnéi címet kapott, és felvette a „Viktorija Fjodorovna” nevet. A család Szentpétervárra költözött, amit Viktorija hamar megszeretett. Előszeretettel vett részt bálokon, partikon és fogadásokon. Barátnőit és ismerőseit szívesen festette le drámai pózokban (például szarkofág előtt térdelve vörös rózsákkal). Lányaival sikerült remek kapcsolatot kialakítania, és az orosz nemesség is hamar megkedvelte őt.

Az első világháború alatt a Vöröskeresztnél szolgált, mint ápolónő. Viktorija és Kirill mindig is utálták Raszputyint, mert csalónak tartották. Így amikor Raszputyint 1916-ban meggyilkolták, ők is csatlakoztak azokhoz, akik azt kérték, ne büntessék meg az egyik elkövetőt, Dmitrij Pavlovics nagyherceget. A cár azonban elutasította a kérésüket. 1917-ben II. Miklós lemondott, Viktorija pedig a forradalom mellé állt. Így írt nővérének, Mária román királynénak: „teljes szívemből és lelkemből eme szabadságharc mögé állok, amivel ugyanakkor valószínűleg aláírom saját halálos ítéletünket is...”^[1]

[szerkesztés] Száműzetésben

A bolsevikok hatalomátvétele után a Romanovokat üldözték, azonban Kirillnek és Viktorijának megengedték, hogy Finnországba menjenek, mivel Viktorija támogatta a forradalmat. Finnországban megszületett az utolsó gyermekük, azonban a családnak nyomorognia kellett. Viktorija számtalan levelet küldött angol rokonainak, melyben kérte, hogy segítsék a fehér, royalista csapatokat a polgárháborúban. Az angol király segítségével a család Koburgba költözött, ahol Viktorija később szimpatizálni kezdett a nácikkal, mivel azok gyűlölték a bolsevikokat. A nagyhercegnő támogatta férje álmát, mely szerint Oroszországban visszaállítják a monarchiát.

A család 1924-ben Saint-Briac-sur-Merbe költözött, ahol Kirill formális orosz cárnak kiáltotta ki magát. Viktorija így elvileg „minden oroszok cárnéja” lett, azonban címüket nem mindenki ismerte el, még a megmenekült Romanovok között sem. Viktorija nagyhercegnek nevelte a fiát, lányait arisztokratákhoz akarta adni. Igazi cárnéhoz méltó módon élt Franciaországban: részt vett a közösségi életben, számtalan barátot szerzett, és segítette a rászorulókat.

1933-ban rájött, hogy a férje hűtlen volt hozzá. Gyermekeikre való tekintettel nem akart elválni, de Kirillnek soha nem tudott megbocsátani. Egészsége romlani kezdett, 1936 februárjában agyvérzést kapott, egy hónap elteltével, március 1-jén pedig meghalt.