Toldy Ferenc
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Toldy Ferenc (Buda, 1805. augusztus 10. – Budapest, 1875. december 10.) irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, a Kisfaludy Társaság másodelnöke.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Schedel Ferenc postatiszt és Thalherr Jozefin fia. Szülei (akik nem tudtak magyarul) lakásukat 1807-ben Pestre tették át, és Toldyt 1812 húsvétja után a pesti magyar iskolába adták, 1813-ban pedig a gimnázium első osztályába Ceglédre küldték, hogy megtanuljon jól magyarul. A gimnázium II–V. osztályát már Pesten látogatta 1814–18 között a piaristáknál; a VI. osztályt Kassán végezte, ahova a szlovák nyelv megtanulása végett küldte atyja; szlovákul itt keveset tanult, de Pethő Krónikája és Baróti Verskoszorúja ott keltette fel a magyar irodalom iránti érdeklődését. Egy év múlva ismét visszatért Pestre, ahol 1819–22 között a három évi bölcseleti tanfolyamot végezte; ez alatt kötött barátságot Bajzával. 1820-tól járatos volt Budán Virág Benedekhez is, valamint Horvát Istvánhoz. Az irodalomban és nyelvészetben Kazinczy Ferenc lett az ideálja, és magával ragadta a nyelvújítás. Versekkel (1818-tól) és szépirodalmi kisérletekkel kezdte írói pályáját. Első fordítása (Lübeck után: Szépeinkhez) már 1821-ben megjelent a Szépliteraturai Ajándékban. 1822-ben magyar fordítással kiadta Isokrates Paraenesisét, s irodalomtörténeti adalékokat írt a német Pannoniába. Kisfaludy Károly nagy hatással volt rá, több verset írt Aurórájába. Kazinczyval 1822-ben kezdett levelezni. Majd Vitkovics Mihállyal, Döbrenteyvel is személyes érintkezésbe lépett.
A bölcseleti folyam végeztével az orvosi karra iratkozott be, s 1822–27 között ezt a szakot végezte. Közben verseket, novellákat, novellákat, irodalomtörténeti és kritikai dolgozatokat adott ki az időszaki iratokban és önállóan. A nagy szünetekben külföldi utazásokat tett: 1823-ban Bécsben járt, 1824-ben Galíciában, Krakkóban. Kazinczy ajánlatára gróf Teleki József gyermekeit oktatta, Vitkovics ajánlatára pedig gróf Wenckheim leányát tanította magyar nyelvre és irodalomra. Kisfaludy Károly körének, az európai irodalomban való nagy jártassága miatt, számottevő tagja volt. Szemere Pállal, Kölcsey Ferenccel és Kisfaludy Sándorral is ismeretségbe lépett, s Kazinczyval 1828-ban személyesen találkozott; Kisfaludy Károly pedig gróf Széchenyi István figyelmébe ajánlotta. Az irodalmat széleskörű műveltsége alapján leginkább mint elméletíró és agitátor szolgálta. A magyar irodalmat igyekezett a külfölddel is megismertetni; ezen a téren legfontosabb munkája volt a Handbuch der ungrischen Poesie (Pest és Bécs, 1828) magyar szemelvényekkel és német fordításokkal, az irodalom rövid áttekintésével és az írók vázlatos életrajzával. 1828-ban használta először az irodalomban a Toldy nevet (német Schedel családi nevét 1847. április 22-én változtatta hivatalosan Toldyra). 1828-ban szemészmesterré avatták. A szünidőt Móron gróf Lamberg házában és Pozsonyban az országgyűlésen töltötte. 1829. június 30-án orvosdoktorrá avatták, és az orvosi kar tagja lett. Júniusban Németországban utazott. 1829–30 között nagyobb tanulmányutat tett Nyugat-Európában; érintkezett Goethével és a telet Berlinben töltötte; a híres orvostanárokon kívül hallgatta Hegelt; Hufeland, Osann, Hecker házánál rendes és kedvelt látogató volt; az Englisches Haus-ban előadást tartott a magyar nyelv alkotásáról. 1830 tavaszán Londonba utazott, Bowringnál és hg. Eszterházynál rendes házi vendég volt. A nyár elejét Párizsban töltötte, hol gróf Apponyi Antal nagykövet különösen pártolta. Hallgatta a híres tanárokat, látogatta a kórházakat és az akadémiát. A júliusi napok előtt Svájcba és Olaszországba ment. Szeptemberben haza érkezett; itthon az új irodalom vezérét, Kisfaludy Károlyt halálos betegen, a többi írókat pedig a Conversations-Lexikon-pör miatt meghasonlottan találta.
A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én levelező és rendes taggá választotta, és már 1831 elején segédjegyző és levéltárnok is lett. A kolera alatt Pesten mint kerületi orvos működött. 1832-ben Vörösmartyval elvállalta a magyar és német zsebszótár elkészítését. 1833–41 között a diaetetika rendkívüli tanára volt az egyetemen, 1835-től 1861-ig az MTA titoknoka. 1836-ban indítványozta a Kisfaludy Társaság létrehozását, amelynek egyik alapító tagja lett. 1839-ben átvette az Akadémia részére Rohoncon a gróf Batthány Gusztáv-, Kisbéren a Batthány Kázmér-, Lukán a Sándor István-féle könyvtárakat. 1840-ben a Teleki család könyvtárát is átvette. Indítványozta a Magyar Tudományos Akadémián tudományos előadások tartását és az Értesítőt (amely az Akadémia szegénysége miatt kétszer is szünetelt). 1841-ben indítványozta ugyancsak az Akadémián az osztályonként való működést és ülésezést. 1841 és 1860 között a Kisfaludy Társaság igazgatója volt. 1842-ben a jenai egyetem bölcseletdoktori oklevéllel tisztelte meg. 1843-ban az egyetemi könyvtár ideiglenes, 1844-től végleges igazgatója lett. Az MTA könyvtárát maga rendezte és lajstromozta, mire ez évben ünnepélyesen megnyitotta. 1847-ben indítványozta a hazafiak felhívását, hogy a műemlékeket ismertessék, és ezzel megindultak az archeológiai működések. Münchenben az újonnan felállított királyi könyvtár rendezését tanulmányozta. 1848-ban a bécsi akadémia tagja lett. A szabadságharc idején egyedül vitte az akadémia ügyeit, és az eeményeken kívül maradva eszélyességével megóvta az idegen beavatkozástól. 1850-ben az esztétika és egyetemes irodalomtörténet magán-, 1861-től rendes tanára lett az egyetemen. 1858-ban indítványozta Kazinczy születésének centenáriumi ünnepét. 1860-tól a Kisfaludy Társaság másodelnöke volt. 1862-ben királyi tanácsosi címet kapott. 1863–65 között az egyetem bölcseleti karának dékánja, 1871 májusától az Akadémia igazgatótanácsának tagja volt. A Kisfaludy Társaság megünnepelte 50 éves írói jubileumát. A törvényhozás 1871-ben 4000 forint évi díjat rendelt számára nemzeti ajándékul, hogy egész erejét az irodalomtörténetnek szentelhesse. Toldynak legnagyobb érdeme az az agitátori munkásság, amellyel az irodalmat egy fél századon keresztül gyakran súlyos válságok közt összetartotta, különböző ágainak művelését előmozdította, ápolta a múlt iránti kegyeletet, a nemzeti nyelv és irodalom szeretetét, s új munkásokat nevelt a magyar tudományosságnak; másik nagy érdeme az irodalomtörténet rendszeres tudományos formába öntése. Az országos közoktatási tanács tagja és egyetemi osztályának elnöke, továbbá a magyar királyi gimnáziumi tanárvizsgáló bizottságnak tagja, több bel- és külföldi tudóstársaságnak levelező, illetve választmányi tagja, s több vármegye táblabírája is volt.
