Hal Saflieni Hypogeum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Ħal-Saflieni Hypogeum i. e. 3300 és i .e. 2500 között épült föld alatti sírtemplom Paola település közelében, Máltán. A Hal-Saflieni-i sírbolt a máltai megalit templomok-civilizációjának legeredetibb és legrejtélyesebb építménye, amely az élők és holtak világát egyesítette a termékenység istennőjének fennhatósága alatt. A mészkősziklába vágott, föld alatti építmény három szintes, bonyolult szerkezetű labirintus [3]; több mint húsz teremből álló barlangrendszerét, az ősi szigetlakók kő- és csonteszközökkel alakították ki. A Hypogeum kultikus- és temetkezőhely volt; kollektív sírokat rejtő helyiségeiben 6-7000 ember földi maradványait helyezték el. Kora és egyedülálló szerkezete elismeréseként az UNESCO, 1980-ban a világ kulturális örökségei közé emelte ^[1]. „Ezek a bonyolult, karéjos építmények oltáraikkal, kapuikkal, vésett köveikkel az őskori emberek kifinomult hitvilágáról, szertartásairól ... magas fokú technikai teljesítményéről... tanúskodnak.” ^[2]

Tartalomjegyzék 1 Szerkezete, csodái 2 Első szint - i. e. 3600-3300 3 Második szint - i. e. 3300-3000 3.1 Orákulumszoba 3.2 Díszes terem 3.3 Fő szoba 3.4 Szentek Szentje 4 Harmadik szint – i. e. 3150 -2500 5 Feltárás és turizmus 6 Referenciák 7 Irodalom 8 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Szerkezete, csodái

A több mint 20 - természetes és emberkéz vájta - teremből álló barlangláncolat tagjai egymásból nyílnak; teljes területe meghaladja az 500 négyzetmétert. A helyiségeket folyosók és a kultusz céljaira használt 10,5 méter mély terek kötik össze. „Némelyik kutató azt feltételezi, hogy a Hypogeum volt a helyszíne azon papnők beavatásának, akik a nagy Anyaistennőt, a Magna Matert szolgálták” ^[3]; mások szerint napisten kultikus temploma volt^[4]. Abban azonban mindenki egyetért, hogy olyan kultuszhely lehetett, amely nem állt nyitva a hívők előtt, hanem bizonyos fajta szertartásokat végeztek benne; emellett a népesség másodlagos temetkezési helyéül szolgált.

[szerkesztés] Első szint - i. e. 3600-3300

Az első szint rendkívül egyszerű - egy hatalmas üregből, a központi átjáróból és temetkezési kamrákból áll - feltételezetten azért, mert a templomsír közvetlen közelében megindult modern építkezések során ezt a szintet (még a templom felfedezése előtt) majdnem teljesen lerombolták. A szint mennyezete mindössze egy méterrel, padlózata 2,9 méterrel van a földfelszín alatt.

[szerkesztés] Második szint - i. e. 3300-3000

A középső szint, amely 4-6 méterrel van a földfelszín alatt csodálatos, egyben félelmetes képet mutat. Azért rendkívüi mert egyes kamrák kőmennyezetükkel együtt teljes épségben megmaradtak – a Hypogeum egyes részei több mint 5000(!) évesek. A helyiségek fő vonulata észak-déli elrendezésű. A sírbolt központi része a Váróterem a fő temetkezőhely, innen észak felé indulva az ún. Orákulumszobába, majd a Díszes terembe juthatunk; dél felé haladva pedig a Fő szobába és a kultusz céljait szolgáló Sancta Sanctorumba vezet az út. Minden helyiségben álboltozatos tető, szemöldök köves álajtók és lekerekített architrávok vannak. A második és harmadik szint termeinek íves falait és mennyezeteit vörös okkerrel készült spirális díszítések, geometrikus sziklafaragások díszítik, oltárok és fülkék tagolják.

[szerkesztés] Orákulumszoba

Az „orákulumszoba” durván négyszögletes alaprajzú helyiség. Falába embermagasságban egy apró fülkét vájtak; az ebben a kicsi üregben kimondott vagy akár csak elsuttogott szavak a nagyszerű akusztikának köszönhetően mindenhol kiválóan hallhatóak. „A kései ókorban a jósokról azt tartották, hogy beszélgetni tudnak a halottakkal. Aki a jós megváltozott hangját hallotta vissza a kamrában, joggal feltételezhette, hogy egy halott őse válaszol neki, a jós mint médium közvetítésével”^[5], vagy talán így juttatta el üzeneteit a pap az Alvó Hölgy alakjában ábrázolt papnőnek. A szoba mennyezetét vörös okkerrel készült spirális díszítések borítják. „ A vörös okker a vér, az élet és az újjászületés szimbóluma, és a halottak kultuszával hozható összefüggésbe.” ^[6]

[szerkesztés] Díszes terem

Az orákulumszobát elhagyva egy kalapácsnyomokkal, geometrikus domborművekkel, és festett spirálokkal díszített kis helyiségbe jutunk. Az átjáró jobb oldalánál emberi kezet formáló kő véset (petroglifa) látható.

[szerkesztés] Fő szoba

A helyiség kör alaprajzú, falait átjárók, álajtók és falfülkék borítják. A helyiség melletti gödörben találták meg a Vallettai Régészeti Múzeum egyik legféltettebb kincsét, az Alvó Hölgy szobrát. „A szobor rituális áldozat, vagy jós által ajánlott betegséggyógyító kúra egyik kelléke lehetett. Más vélemények szerint a parányi Alvó Nő inkább álmodó papnő volt. A transzállapotban levő jós, akárcsak a krétai kígyós és mákgubós istennők – a későbbi delphoi jövendőmondókhoz, vagy a római kori látnok Sibyllához hasonlóan – bódító hatás alatt álltak.^[7] A tudósok feltételezik, hogy a Fő terem számos falfülkéjét „alvásra” használták. Ám az még ma sem tisztázott, hogy a föld alatti teremben alvás mint ihletet, a holtak birodalmából jóslatot hozó valódi álom, vagy egy ókori kultikus gyógymód, az „inkubáció” része, vagy a haldoklók utolsó elalvásának helyszíne, illetve a temetési szertartások előtt a halottak ravatala volt.

[szerkesztés] Szentek Szentje

A második szint termeinek déli csücskében található legbelső szoba a Szentek Szentje, amelynek érdekessége, hogy bejáratát gondosan faragott háromszoros triliton díszíti.

[szerkesztés] Harmadik szint – i. e. 3150 -2500

A legalsó szint padlózata 10,6 méter mélyen van. Itt már nem találtak sem csontokat sem tárgyakat, csak vizet. Azt feltételezik, hogy tárolóhelyiségek lehettek, talán gabonatárolók.

[szerkesztés] Feltárás és turizmus

A Hypogeumot 1902-ben egy véletlen baleset kapcsán fedezték fel, amikor egy építőmunkás csatornaásás közben beesett az egyik sziklakamrába. Az első rajzokat és tanulmányokat Emmanuel Magri atya, Jezsuita szerzetes készítette 1903-ban; aki 1907-ben váratlanul meghalt, mielőtt kutatási eredményit a nyilvánosság elé tárta volna. A helyszín feltárását a máltai régészet atyja, Sir Themistocles Zammit a Nemzeti Múzeum igazgatója folytatta 1905-1911 között.

A Hypogeum nekropolisszal bővített templomegyüttesét 1992 és 1996 között resaurálták. A falak és a festések állagmegóvása érdekében a szentélyek mikroklímáját óvni kell ezért szigorú műemlékvédelem alatt áll. Naponta mindössze nyolcvan látogató tekintheti meg, tíz fős csoportokban.

[szerkesztés] Referenciák

[szerkesztés] Irodalom

• D. H. Trump: Malta: An Archaelogical Guide, Faber & Farber, London, 1972. (angol nyelven)
• D. H. Trump: Malta Prehistory And Temples, Midsea Books, Malta, 2002. (angol nyelven)
• Cilia Daniel: The Megalithic temples of Malta, 2004. ( 2007-ben megjelent a könyv rövidített internetes változata [4]) (angol nyelven)
• Joachim von Freeden: Malta und die Baukunst seiner Megalithtempel 1993. ISBN 3-534-11012-9 (német nyelven)
• Juergen E. Walkowitz: Das Megalithsyndrom. Bd. 36 der Beitraege zur Ur- und Frühgeschichte Mitteleuropas, 2003. ISBN 3-930036-70-3 (német nyelven)
• dr. Móczár István: A minószi Atlantisz rejtélye, Budapest-Print, Budapest, 2004. (magyar nyelven)
• Mario Vassallo: Sun Worship in the Hypogeum, 2001. [5] (angol nyelven)
• Ann Mette Heindorff: Hal-Saflieni Hypogeum, Malta, 1982. [6] (angol nyelven)
• Jim Diamond: Malta Temples, 2006. [7] (angol nyelven)
• Agius, A.J. :The Hypogeum at Hal-Saflieni, Freedom Press. Malta. P. 19. (angol nyelven)
• Project RedBook [8] (angol nyelven)
• Heritage Malta [9] (angol nyelven)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Official Website of the Hypogeum (angol nyelven)
• Freeweb: Rejtélyek – Málta (magyar nyelven)
• Utazás – Málta – Paola (magyar nyelven)
• Fényképek a Hypogeumról
• Unesco World Heritage Site (angol nyelven)
• The Megalithic Temples of Malta (angol nyelven)

m·v·sz  Málta világörökségi helyszínei
	kulturális:	Hal Saflieni Hypogeum | Valletta városa | Málta megalit templomai

Koordináták: é. sz. 35°52′ k. h. 14°30′Hiba a kifejezésben: ismeretlen „{” központozó karakter, Hiba a kifejezésben: ismeretlen „{” központozó karakter